A sarló és kalapács nevében

Részt vett a németekkel és a nyilasokkal szembeni ellenállásban, ügyvédként védte az ártatlanokat a kommunisták törvénytelenségei ellen, a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselőjeként küzdött a demokráciáért. Több mint ötven évig az Egyesült Államokban élt. Varga László író, ügyvéd, politikus ma mint a Kereszténydemokrata Szövetség tagja, a Fidesz – Magyar Polgári Párt parlamenti képviselője úgy véli, hogy a kommunizmus áldozataira minden évben fontosemlékezni, hogy elevenen éljen az irtózat minden diktatórikus rendszer iránt.Kérem a vádlott felmentését! című könyvében visszaemlékezik arra az 1945–47 közötti időszakra, amikor mint ügyvéd szembeszállt a kommunista befolyásoltság alatt álló igazságszolgáltatás törvénytelenségeivel. Hogyan élte meg ezt az időszakot?– Baráti kapcsolatban voltam Varga Bélával, a kisgazdapárt egyik vezető személyiségével, akitől tudom, hogy mint a választásokon győztes párt mindent megtettek, hogy a belügyet megkapják, de nem sikerült, mert szovjet nyomásra a kommunisták kezébe került a rendőrség, Rajk László lett a belügyminiszter. Nagy Ferenc volt miniszterelnök már New Yorkban mesélte el nekem, hogy elment az amerikai nagykövethez, Arthur Schönfeldhez, hogy a demokrácia nevében segítséget kérjen tőle. Schönfeld azonban azt mondta neki, ezzel a kérésével menjen a szovjet nagykövethez. Ilyen rettenetes helyzetben volt a magyar miniszterelnök és a magyarság.– Miként szembesült azzal, hogy a kommunisták sárba tiporják a demokráciát?– A népbíróságokkal, a háborús bűnösök perével kezdődött. Azok közül, akiket elítéltek, nem mindenki volt háborús bűnös, de úgy kezelték azt is, aki például egy jobboldali mozgalom, a Magyarországi Véderő Egyesület elnökeként tevékenykedett. Ártatlan embereket ítéltek halálra, hosszú börtönbüntetésre. A korszak lényege az volt, hogy ha valakit el akartak távolítani a közéletből, azt besúgták, feljelentették és elhurcolták. Egyszer az Andrássy út 60. szám alatt beszéltem egy Princz nevű emberrel, aki a következőket mondta: ha valaki náci- vagy nyilasellenes volt, az nem jelenti azt, hogy demokrata. Hamar rájöttem, hogy nem volt elég, ha a háború idején helytállt valaki, a németek ellen fordult, tett valamit a nemzetért. Jól emlékszem Piercsák Bélára, arra a fiatalemberre, aki Rákoskeresztúron egy kis kocsin fát húzott hazafelé, hogy a szüleinek legyen fűtenivalójuk. A rendőr ezért bevitte az őrsre, a fiú pedig azt mondta: lesz ez még másképpen is. Ezért a mondatért vád alá helyezték, mondván, hogy a rendszer megváltoztatására készül. Mit tesz isten, tárgyalóbírója a későbbi hírhedt Olti Vilmos lett. Talán ez volt az első pere. Védőügyvédként azzal érveltem, hogy a fiú arra gondolt, hogy majd lesz olyan törvény, amelynek értelmében nem kell engedély a fa hazahordásához. Hat hónappal megúszta. El lehet képzelni, milyen légkör uralkodhatott itt, ha lassan mindenki rájött, hogy ebben az országban nem lehet többet beszélni, véleményt nyilvánítani. Nemcsak azok voltak áldozatok, akik az életüket vesztették, akiket meghurcoltak, megkínoztak, internáltak, akiknek elvették a szabadságát, mindenét, hanem áldozat volt az egész ország.– Ön mikor vált üldözötté?– 1948 februárjában Kerkai Jenő jezsuita atya arra kért, hogy menjek el Győrbe védeni egy Major József nevű parasztlegényt, aki a KALOT-nak, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületének a tagja volt, és a Demokrata Néppárt választási kampányában is részt vett. Azt hirdette, hogy a kommunizmus nem olyan, amilyennek itt mondják, mert ő látta a Szovjetunióban hadifogolyként a kommunizmus igazi arcát. Emiatt letartóztatták. A tárgyaláson azonban visszavonta vallomását, mondván, hogy verés hatására vallott maga ellen. Arra kértem a bírót, hogy utasítsa az ügyészt, ejtse el a vádat, mert nem ritka mostanában Magyarországon az, hogy a titkosrendőrség megveri az embereket. Ugyanazt teszi, amit a nyilas számonkérőszék. Ez a mondatom másnap megjelent a Népszava első oldalán, majd az Igazság című újságban.– Az írás címe ez volt: Dr. Varga László, a demokrata párt képviselője a demokráciát rágalmazta egy háborús bűnös védelmében.– Az újság követelte, hogy zárjanak ki az ügyvédi kamarából, függesszék fel mentelmi jogomat a képviselőházban, és állítsanak bíróság elé. A hajsza elkezdődött, kiadták a letartóztatási parancsot.– Nemcsak önnek kellett menekülnie, hanem több tízezer embernek. Félmillióra tehető azoknak az emigránsoknak, disszidenseknek a száma, akiknek negyvenöt év alatt kényszerű körülmények között búcsút kellett mondaniuk hazájuknak. Mielőtt ön átlépte volna a határt, Kovács Bélát, a kisgazdapárt főtitkárát letartóztatták.– Mindenki előtt világos volt, hogy Kovács Béla az égvilágon semmit sem követett el, és ha elkövetett volna valamit, akkor magyar bíróság elé állítják, nem szovjet bíróság elé. Tiszta, feddhetetlen, nyílt ember volt. Varga Béla mesélte, hogy Vorosilovnál volt egy fogadás, ahol azt hangoztatta, hogy elviselhetetlen a helyzet. Rákosinak pedig viccesen ezt mondta: Mátyás, hol a nyakad? Neked nincs nyakad, hová tesszük majd a kötelet? Rákosi elsápadt, alig tudott megszólalni.– Ez volt az oka annak, hogy eltüntették?– Ez csak az egyik oka volt. A másik, hogy félelmet keltsenek a kormányban és az ötvenhét százaléknyi választási győzelmet arató kisgazdapártban. Ez sikerült is. A harmadik indok az volt, hogy a kisgazdapárt tagsága és a választók megvonják bizalmukat a párttól, mert milyen párt az, amelyik szó nélkül elviseli, hogy elhurcolják egyik vezetőjét. A kommunisták erkölcsileg lehetetlenné tették a kisgazdapárt vezetőit. Pedig az általános vélemény szerint Kovács Béla a negyvenöt utáni közélet egyik legbátrabb, legtisztább jelleme volt.– Mi lett elhurcolásának a következménye?– Nagy Ferenc és Varga Béla is jobbnak látta, ha elhagyja az országot. 1948 novemberében széna közé bújva egy lovas szekéren én is átmentem a határon. Az Egyesült Államokban telepedtem le, ahol elhatároztam, hogy úgy dolgozom, mint egy amerikai, és úgy élek, mint egy magyar. New Yorkban a Szabad Európa Rádió sajtóosztályán dolgoztam együtt Kovács Imrével, Szegedi-Maszák Aladárral, de letettem újra az ügyvédi vizsgát, hogy praktizálhassak. A Szabad Magyar Jogászok Világszövetségének elnöke voltam harmincnégy évig, így be tudtam jutni az amerikai külügyminisztérium Human Rights osztályára, és gyakran panaszt emeltem, hogy nem lépnek fel kellő eréllyel a Magyarországon elkövetett emberi jogok megsértése ellen.– Tehát az ártatlan emberek védelméről nem mondott le külföldön sem. Milyen jogokat sértettek akkor, hogyan alázták meg az emberi méltóságot?– Tudtunk az 1956 utáni vérbíróságok ítéleteiről, azonkívül a Szabad Európa Rádió révén megkaptuk a sajtókivonatokat, láttam, hogy mit írnak a lapok. Minden kivégzésnél, ami a tudomásunkra jutott, kértük az Amerikai Egyesült Államokat, hogy tiltakozzanak. Egyébként még az 1980-as években is történtek törvénytelenségek. Felléptünk Csoóri Sándor és Csurka István eltiltása ellen.– Érez-e haragot amiatt, hogy el kellett hagynia a hazáját, és több mint negyvenöt éven keresztül külföldön kellett élnie?– Az idő begyógyította a sebeket. De megjegyzem, a szovjetek voltak azok a megszállók, akik több kárt okoztak a magyar népnek, mint a törökök és az osztrákok, mert nemcsak a területet és a hatalmat akarták, hanem megpróbálták lelkileg, szellemileg, erkölcsileg deformálni az embereket.– Szükségesnek érzi, hogy minden évben megemlékezzünk a kommunizmus üldözötteiről?– Kegyelettel kell gondolnunk mindazokra, akik ártatlanul váltak a kommunista rendszer áldozataivá.– Sokan még ma is felszabadulásról beszélnek, ha a szovjet csapatok bejöveteléről esik szó.– 1945-ben Magyarország megszabadult a náci fasizmustól, és belecseppent az embertelen kommunizmusba. A fasizmust és a kommunizmust a kegyetlenkedések és az elnyomás szempontjából egyenlőnek tartom, mert az áldozatoknak teljesen mindegy volt, hogy a horogkereszt vagy a sarló és kalapács nevében verik agyon őket.