Az áldozat arca

A 2000–2001-es tanévben először emlékeznek meg középiskoláink a kommunista diktatúrák áldozatairól. Az Országgyűlés határozata nyomán született, a tanév rendjét szabályozó oktatási miniszteri rendelet február 25-ét jelölte a megemlékezés napjául. Az emléknap céljairól,a megemlékezések pedagógiai lehetőségeiről beszélgettünk Pokorni Zoltán oktatási miniszterrel.Az idei tanév rendjébe három új emléknap is illeszkedik, október 6-a az aradi hősök, február 25-e a kommunista diktatúra, míg április 16-a a holokauszt áldozatainak emléknapja. Mi volt a tárca szándéka ezeknek az emléknapoknak a bevezetésével?– Valójában a két utóbbi számít igazi újdonságnak, hiszen iskoláink többsége hosszú ideje előírások nélkül is megemlékezett az 1848–49-es szabadságharc mártírjairól. Az emléknapok célja, ahogyan azt a nevük is mutatja, az emlékezés, főhajtás azok előtt, akik áldozataivá váltak valamelyik diktatórikus állam önkényének. A kommunista diktatúrák tér- és időbeli kiterjedtsége okán milliók és milliók fájdalmasan sokféleképpen válhattak a rendszer és a rendszert kegyetlenül kiszolgálók áldozataivá. Ha csak hazánk utóbbi fél évszázadának történelmét tekintjük, ide sorolhatók a Szovjetunióba hurcoltak százezrei, akik közül sokan soha nem térhettek haza, mindazok, akiket a Rákosi- és Kádár-rendszer megfosztott életüktől, a bebörtönzöttek és internáltak, a kényszermunkatáborok embertelen körülményei között robotolók és azok is, akiknek a hatalom tönkretette az egészségét és egzisztenciáját, akiket bepofoztak a téeszekbe, öngyilkosságba kergettek, akik nem tanulhattak tovább, és még hosszan sorolhatnám. Minden ártatlan áldozatra emlékezünk, de azokat külön tisztelet illeti, akiket azért ért el a megtorlás, mert valamiképp szembe mertek szállni a diktatúrával, akár fegyverrel a kézben, akár a politika eszközével vagy azzal, hogy hűek maradtak eszményeikhez. Az emléknap legfőbb pedagógiai célja az, hogy a felnövekvő generációk tanulhassanak huszadik századi történelmünknek ezekből a tragédiáiból, hogy velük és általuk már ne történhessenek hasonló dolgok.– Reális veszélynek tartja, hogy a huszonegyedik századi Európában feltámadhatnak a múlt emberellenes diktatúrái?– Ennek valószínűsége, különösen ha Nyugat-Európát vagy hazánkat tekintjük, igen csekély. De mivel eredeti hivatásomat nézve történelemtanár vagyok, tudom, hogy a történelem időről időre felvethet olyan kérdéseket, amelyekre nagyon különböző, olykor igen veszélyes válaszok is születhetnek. A huszadik század népirtásai és elnyomó rendszerei arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a modern technika és technológia nem véd meg, sőt a technika éppen eszközül szolgált barbár célok megvalósítására. Napjaink modern médiavilága abban az illúzióba ringatja főként a fiatal nemzedéket, hogy a múlt szörnyűségei soha nem térhetnek vissza. Vannak, akik azt mondják, fölösleges dolog folyton felhánytorgatni a múltat, megidézni történelmünk sötét árnyait, mi szüksége van erre a XXI. század emberének. Amikor az emléknapok gondolata megszületett, bennünk is felmerült a kérdés, érdemes-e felszakítani régi sebeket. A hallgatás mindenesetre kényelmesebb, kevesebb konfliktussal jár. De felelősséggel tartozunk gyermekeink jövőjéért, s úgy vélem, éppen emiatt az iskola nem hallgathat ezekről a kérdésekről. Ha nem nézünk szembe a múlttal, ha nem veszünk tudomást mindarról a szörnyűségről, amit a diktatúrák elkövettek, ha nem alakítjuk ki a felnövő generációkban azt az erkölcsi tartást, morális felelősségtudatot, amely reményt adhat arra, hogy mindenféle embertelen eszmét elutasítsanak, akkor nevelésünk hiányos marad. A múlttal való szembenézés az egyik eszköze annak, hogy a jövő nemzedék számára védfalat építsünk az emberi lélekben ott szunnyadó és bizonyos történelmi helyzetekben felébredő gonoszság ellen.– A múlt megismerésére szolgálnak a történelemórák. De az elmúlt évtizedekben ismert okok miatt a történelemoktatás nem mindig az igazság megismerését szolgálta. Hogyan segít mindezeken egy emléknap?– Valóban szükség van arra, hogy a történelem tantárgy keretében a diákok reális képet kapjanak a kommunista diktatúrák időszakáról. Az emléknap megközelítése azonban némileg más. Egyrészt alkalmat ad a diákoknak arra, hogy évről évre szembesüljenek olyan kérdésekkel, amelyek lehetővé teszik a számukra, hogy jobban megértsék civilizációnk legalapvetőbb erkölcsi normáit csakúgy, mint demokratikus társadalmunk alapértékeit. Másrészt az emléknap nemcsak a nagy folyamatokra, történelmi összefüggésekre koncentrál. Meg kell tudnunk mutatni, hogy a számok mögött személyes tragédiák húzódnak, hogy az áldozatoknak arcuk van, hiszen csak így tehetjük érdekeltté diákjainkat.– Sokan úgy vélekednek, hogy a mai diákokat már nem érdeklik ezek a kérdések. Ráadásul az iskolai ünnepélyekkel szemben is sokuk ellenérzést táplál.– Az iskolai ünnepek lejáratódása elsősorban az elmúlt rendszer hihetetlen és erőszakolt ünneplési szokásainak köszönhető. Az elmúlt évtized nem volt elegendő, hogy iskolai ünneplési szokásaink, módszereink minden iskolában megújuljanak. Szeretném hangsúlyozni, hogy az emléknapok nem jelentik az iskolai ünnepélyek számának szaporodását. Az emléknapok révén az iskolák új pedagógiai lehetőséghez jutottak: részint az ismeretek bővítése, de ami talán ennél is fontosabb, a személyiségformálás és az erkölcsi nevelés terén. A megemlékezések formája és tartalma is ezeket a célokat kell, hogy szem előtt tartsa. A programok igen változatosak lehetnek: irodalmi műsor, vetélkedő, helytörténeti kutatás, tematikus iskolai újság szerkesztése, egy film megtekintése és megbeszélése, beszélgetés egy meghívott előadóval, akit a kommunista diktatúra idején üldöztek, bebörtönöztek, képzőművészeti kiállítás rendezése, és még bizonyosan vannak olyan formák, amelyekre én most nem, de a tanárok biztosan gondolnak. A módszerek függhetnek az iskola lehetőségeitől, a pedagógustól, a diákok érdeklődésétől is. Tekintettel arra, hogy az idén vasárnapra esik február 25., sok iskolában már a héten sor került a megemlékezésekre, de akadnak olyan intézmények, amelyek a jövő héten rendezik meg az emléknapi programjukat. Szeretnék köszönetet mondani tanárkollégáimnak, akik megértették az emléknap célját, és hozzájárultak ahhoz, hogy országszerte annyi sokszínű, a tanulók érdeklődését és közreműködését kiváltó program zajlott. Hadd hozzam fel példaként a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének a kommunista diktatúrák emléknapja alkalmából született pályázati felhívását. A beérkezett pályaművekből megrendezett kiállításon tapasztalhattam, hogy a tizenévesek milyen invencióval, mennyi őszinte érzelemmel fordulnak a téma felé. A középiskolás korú fiatalokat nagyon is izgatják azok a morális kérdések, amelyek az emléknapi foglalkozások kapcsán felmerülnek. A héten országszerte számos program, rendhagyó történelemóra bizonyította a diákok érdeklődését. Ahol a pedagógus megfelelő módszereket választott, ott a tanulók is rácáfoltak a hiedelemre. Nem elégedtek meg a cinikus vállrándítással odavetett válasszal: „Na és akkor mi van”.– Nem fél-e attól, hogy az emléknapok politikai viták kereszttüzébe kerülhetnek, ami esetleg megoszthatja a tanárokat is?– Néhány héttel ezelőtt léptünk át a sok szörnyűséget felvonultató huszadikból a reményeink szerint boldogabb huszonegyedik századba. Nem hagyhatunk magunk mögött mindent, ami rossz volt, de úgy gondolom, nem is kell minden ballasztot átcipelni az ezredfordulón. Magyarországon lezajlott a rendszerváltoztatás, országunk független demokratikus állam, amelynek társadalma felnőtt ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a múltjával. Fontos, hogy ezt mindenki megtegye, különösen a közügyekkel foglalkozók, politikusok és közéleti személyiségek; fontos, hogy valamennyien egyértelműen állást foglaljanak mindazzal a jogtalansággal és embertelenséggel szemben, amelyet a diktatúrák idején a magyar állam és annak képviselői polgáraival szemben elkövetett.– Vannak, akik amiatt aggódnak, hogy a három emléknap túl sok gyászt és szomorúságot visz az iskolák falai közé.– Akik ettől tartanak, félreértik az emléknapok lényegét. A megemlékezés természetesen megkíván egyfajta méltóságot és komolyságot is, a diktatúrák kegyetlenségei pedig esetenként elborzasztják a diákokat. Mégis úgy érzem, hogy mindannak, ami az iskolában történik, az életet kell szolgálnia. Ez az emléknapokra fokozottan igaz, hiszen ezeknek a diktatúráknak legfőbb bűne éppen az emberi élet semmibevétele volt. Ezért, a jövő nemzedékek életéért fontosak az emléknapok, hogy ne feledjük azokat, akik az élet nevében, életüket sem sajnálva léptek fel egy gyilkos hatalom ellen.