Az ÁVH részleteiben

A Történeti Hivatal Gyarmati György szerkesztésében a minap közreadott Államvédelem a Rákosi-korszakban című kötete kilenc kiváló tanulmányt s egy – négy törvénysértő per utóéletét feltáró – dokumentációt foglal magába. Célja, hogy megismertesse az olvasóval az 1945 februárja s 1956. október vége közt különböző neveken – KPO, ÁVO, ÁVH – működő kommunista politikai rendőrség mibenlétét és módszereit. Mindazonáltal nem az ÁVH történetéről van szó – ennél jóval többről.A szerzők esztendők óta kutatják és elemzik a terrorszervezet ténykedésének azon részterületeit, amelyek ismerete szerves része a korról alkotandó átfogó képnek. Kun Miklós a szovjet államvédelem strukturális változásait s a terror politikai motivációit taglalja írásában. Palasik Mária részleteiben tárja fel azt a szerepet, amelyet a hazai bűnszövetkezet játszott kezdettől fogva az alkotmányosság kibontakozásának megakadályozásában s a koalíció felszámolásában. Eleddig elfogultsággal kezelt témához nyúlt Okváth Imre a hírhedt Katonai Politikai Osztály történetéhez szolgáltatott adalékokban; a tanulmány érdeme, hogy szemléletesen ábrázolván az erőszakszervezet struktúráját s működését, külön figyelmet szentel a vezető garnitúra néhány jellemzőjének. Mindamellett helyenként – bizonyára öntudatlanul – átveszi a hajdani bolsevista terminológiát, többször idézőjel nélkül használja a „demokratikus” kifejezést, amely jelzővel a kommunisták saját magukat s rendszerüket illették megtévesztésül.A tárgyilagosságra törekvésnek a fogalmak tisztázásában is érvényesülnie kell, kivált az alkotmányosság tizenegyedik esztendejében. Az ÁVO az 1947-es választási csalásban, a szociáldemokrata párt bekebelezésében s a római katolikus anyaszentegyház elleni hadjáratban való részvételével foglalkozik a téma jeles szakértője, Gyarmati György. A kiváló M. Kiss Sándor a cinizmust jelölvén meg az ÁVH, a pártvezetés, valamint a kommunizmus történetének kulcsfogalmaként, meghatározza a bolsevista diktatúra lényegi törekvését, vagyis azt, miként próbálták felszámolni az országban a klasszikus értelemben vett polgári magatartást, és igyekeztek alattvalót faragni a polgárból. „S ennek volt eszköze az ÁVH által foganatosított terror, amely 1945-től kezdve – igaz, hogy változó intenzitással – folyamatos volt.” Kajári Erzsébet az 1953 és a forradalom közötti szakaszt vizsgálja, Baráth Magdolna a kizárólag kommunistákat, köztük lefogott ÁVH-főtiszteket érintő „rehabilitáció” csalárdságát, annak szovjet összefüggéseit mutatja be. Kozáry Andrea a szervezet tisztképző iskolájának kezdeti tevékenységét tárja fel igen szemléletesen, Pintér Tamás pedig az ÁVH névleges megszűnését, illetve a Kádár-rendszerbe való átmentését elemzi. A kötetet négy koncepciós per kapcsán a BM munkatársai által a hatvanas és hetvenes években készített s a kor megátalkodottságát kellőképp szemléltető dokumentációk zárják, Baczoni Gábor bevezető tanulmányával. Az objektivitásra való törekvés jegyében és a példás szakismeret birtokában készült dolgozatok gyűjteménye nélkülözhetetlen olvasmány mindazok számára, akik tovább kívánják mélyíteni a közelmúlt megismerése terén szerzett tudásukat. (Államvédelem a Rákosi-korszakban. Történeti Hivatal, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)