Elmaradt fordulat

Ott folytatta tegnapi szezonnyitó ülésén a parlament, ahol a tavalyi év – patetikusan: az elmúlt évezred – végén abbahagyta. A miniszterelnök legutóbb és most is kerülte napirend előtti felszólalásában a konfrontációt az ellenzékkel, inkább a kormány társadalompolitikájának felvázolására, illetve az összefogás gondolatára helyezte a hangsúlyt. Tegnap azonban az eddigieknél is szembetűnőbb volt, hogy ezzel a magatartással nem tud mit kezdeni az ellenzék.Ahogy Orbán Viktor előre jelezte, mostani felszólalása a Vigadóban elhangzott országértékelés parlamenti „változata” volt, amelyre a frakciók közvetlenül is reagálhattak. Ez a szituáció sokkal jobban felszínre hozta azokat a különbségeket, amelyek a jelenlegi és az előző kormánykoalíció társadalomszemléletét vagy családpolitikáját jellemzik.A miniszterelnök szavaiból egy, a jövőre vonatkozó világos elképzelésekkel, stabil értékrendszerrel rendelkező kormány képe rajzolódott ki. Ehhez képest az ellenzék azon túl, hogy természetesen le szeretné váltani a kormányt, nemigen tudott hasonlóan koherens világképet felvázolni. A kérdés csak az, hogy a távlatos program vagy az azt közvetíteni tudó egyéniség hiánya miatt képtelen-e hiteles alternatívát állítani a kormánynyal szemben a minden nézeteltérés ellenére egymáshoz olyannyira hasonlító MSZP és SZDSZ.Miként a vigadóbeli országértékeléskor, most is kevesellte az oppozíció a gondok hangsúlyozását. Miközben aligha várható el egy miniszterelnöktől, hogy saját maga hívja fel a figyelmet kormánya gyenge pontjaira (Horn Gyula is csak az SZDSZ-es minisztériumok esetében vetemedett ilyesmire), Orbán Viktor mondatait az agráriumról vagy az egészségügyről nehezen jellemezhetnénk a sikerpropaganda megnyilvánulásaként.Az előző kormánypártok felszólalói azt sugallták: ők is óhajtanák a konszenzust, a nyugodtabb parlamenti hangnemet, ám a koalíció politikai lépései, egyes képviselőinek érdesebb nyilatkozatai kétségessé teszik a miniszterelnöki szavak hitelét. Csakhogy az ellenzék esetében nem az egyes kijelentések, hanem a szavak és a tettek hiteltelenítik egymást. Jól példázza ezt a Fidesz és az MSZP frakcióvezetőinek múlt heti, kudarcba fulladt párbeszédkísérlete. A szocialisták előbb egyértelműen a kormány, illetve a kormányfő hatáskörébe tartozó intézkedéseket követeltek ultimátumként a tárgyalás előtt, majd az egyeztetés után azonnal deklarálták, hogy a Fidesz által javasolt formában nincs értelme a megbeszélések folytatásának. Még azt is hozzátették, hogy az uniós csatlakozást érintő kétharmados törvényhozási ügyekben nem szükséges tárgyalni, hiszen az MSZP ezekhez mindig megadja a támogatást. A vezető ellenzéki párt nagyvonalúan elsiklott amellett, hogy egyszer már a konkrét javaslattal össze nem függő belpolitikai nézeteltérés miatt megakadályozta a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítását.A politikai évad kezdetén tehát nem regisztrálhattunk fordulatot a koalíció és az ellenzék viszonyában. A történések ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy mindezért kit terhel a felelősség.