Futottak még...

Minimum hazárd, de nyugodtan mondhatjuk, öngyilkos vállalkozás volt a Kerepesi úti pálya megépítése. A Budapesti Ügető Egyesület (BÜE) olyan feltételeket fogadott el, amilyenekre korunk racionális menedzsere egy lemondó legyintést sem pazarolna. A Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága 1931. május 6-i közgyűlésén 81 szavazattal 52 ellenében megszavazta, hogy a Tattersall területét átadja a BÜE-nek – „apró” kikötésekkel. Az egyesületet kötelezték, hogy az új pálya építésére kétmillió 358 ezer pengőt fordítson, hogy az minden tekintetben világvárosi színvonalú legyen. A BÜE vállalta ezenkívül, hogy a Haller téren új lóvásártelepet épít, felújítja a Tattersall egész területét, korszerű, fedett lovardát emeltet, sőt a lovarda személyzetének fizetését is állja. A végösszeg négymillió pengőre rúgott!Akkoriban is magas pozícióba kerülhettek olyanok, akik összetévesztették a versenylovat a fejőstehénnel. Az egyesület csak a futtatók, a szakma és a közönség áldozatkészségére számíthatott, de bátorságát siker koronázta. A lovat, a versenyt szerető emberek minden áldozatra készek voltak, csak épüljön meg az új pálya. A tervező, ifj. Paulheim Ferenc nem kedvelte a lóversenyt, ennek ellenére kiemelkedő objektumot alkotott. A pálya a Bauhaus stílusú építészet legszebb hazai épülete, más, szerencsésebb városok nagyon büszkék lennének rá. A kivitelező, Dávid János építőmester szintén kiválóan végezte munkáját. Percre pontosan betartotta az előírt határidőket, még akkor is, ha pontosságára és igényességére ráfizetett. A szakma szó nélkül tűrte, hogy egy évtizeden keresztül alacsony díjakért versenyezzen. A futamok átlagdíjazása 800 pengő körül volt, ugyanakkor a galoppon a legkisebb verseny díjazása is meghaladta a 2500 pengőt. A közönség pedig azt vállalta, hogy a totalizatőrforgalomból kap kisebb részesedést. Nyugodtan kimondhatjuk: a szakma és a közönség saját erejéből építette fel a Kerepesi úti ügetőpályát, ahhoz a fővárosnak, az államnak nem volt semmi köze. Akik most elherdálták a pályát, azok hivatkozhatnak gazdasági kényszerre, erőfölényre, de valamiféle jogfolytonosságra nem.1933. augusztus 31-én volt a kapunyitó. Tizenötezer néző tolongott a lelátókon, ott volt mindenki, aki számított, a földművelésügyi miniszter kivételével. Az új pálya első versenyét Gondolat II. nyerte, Kovács II. Jánossal a kocsijában. A versenynap ragyogó sikerét az sem homályosíthatta el, hogy a versenyintézőség két hajtót, Fityót és az örök renitens Feisert fegyelmezetlenségük miatt kénytelen volt megbüntetni. A háborúig tartó időszakban a közönség számtalan izgalmas versenyt, nagyszerű lovat – hogy csak a legnagyobbakat említsük: Elly, Ipoly, Bajnok S., Kuno, Katinka, Gala Peter stb. –, kitűnő hajtót látott. De az impozáns létesítmény nem csak sportcélokat szolgált. 1938-ban az ügető adott otthont az eucharisztikus kongresszus több rendezvényének.A háború szinte mindent elpusztított. A pályát bombák szaggatták fel, a lovakat elhajtották a felszabadítók, de az emberek ismét összefogtak, hogy a versenyzés minél hamarabb beinduljon. Társadalmi munkában rendbe hozták a pályát, kipofozták az épületeket, istállókat, a szakemberek felkutatták a versenylovakat. 1945. augusztus 26-án ismét kapunyitó volt a Kerepesi úton! Több ezren sürgölődtek a nézőtéren. A város demonstrálta, hogy élni akar. Hamarosan rendeződött valamenynyire az ügető helyzete, folyamatosan kerültek vissza a pályára elveszettnek hitt lovak, a ménesekben is megindult a munka, sőt még a pesterzsébeti orosz rendőrség is tartott versenyistállót! 1947-ben és ’48-ban Skandináviából és Amerikából hoztak be versenylovakat és tenyészanyagot. Az ügető megmutatta életerejét, s még a létező szocializmus sem tudta legyűrni. Pedig 1952-ben az ügető is elszenvedte a maga „koncepciós perét”, a legjobb szakembereket küldték börtönbe minden ok nélkül. A proletárdiktatúra nem szerette a lóversenyt, de eltűrte, és ennyi épp elég volt a túléléshez.A rendszerváltozás utáni hatalom rendezni szeretné a versenyzés ügyét. Még pislákol a remény, hogy túléli ezt is. Az átgondolatlan (vagy nagyon is átgondolt?) privatizáció vegetálásra kényszerítette a szakmát. Pedig ma is vannak számosan, akik készek áldozatot hozni, de a döntéshozók erre esélyt sem adnak. Az elnyújtott agónia meg nem azonos az áldozathozatallal.A pálya megnyitásának hatvanadik évfordulóján Kovács II. János családja kis márványtáblát helyezett el a bejárat közelében. Az első verseny győztes lovának, Gondolat II-nek állít emléket, s természetesen Kovács II. Jánosnak, a zseniális idomárnak, az utánozhatatlan hajtóművésznek, a magyar ügetősport egyik legnagyobb alakjának.Ki gondolta akkor, 1993-ban, hogy az emléktábla nem éri meg a saját tizedik évfordulóját?!