Futottak még...

Mintha az Országházra terveznének emeletráépítést – első hallásra efféle képtelenségnek tűnt a Kerepesi úti ügető eladása és új pálya építése a Kincsem Park közepén. 1997-et írtunk, és Széchenyi István honában oly ember állt a magyar lóversenyzés élén, aki hoszszas töprengés után sem tudta volna megmondani, hogy verseny közben a ló vagy a zsoké van-e felül. Persze ne bántsuk az egykori igazgató urat, nem ily nélkülözhető ismeretek elsajátítása végett került hivatalába, hanem azért, hogy menedzseljen. Előzőleg a lakatgyár kulcsait privatizálta el, s ez az üzleti körökben figyelmet keltő siker hasonló terület, a lóversenyzés élére predesztinálta. Amikor először előadta a pálya eladására vonatkozó koncepcióját, szerintem az első pillanatban senki nem vette komolyan. Pedig akkoriban már sokan és sokfélét suttogtak panamákról, ingatlanspekulációkról, a szocialista kormány, a liberális főváros zavaros terveiről. Azokban az időkben a „lerohasztani és fillérekért lenyúlni” formula bevett módszer volt az üzleti világban. Aztán 1998 nyarán formát kapott az addigi gomolygás. A Bouygues-csoporttal kötött szerződés szerint a cég megkapja a Kerepesi úti ügető területét, de a vételárban benne van az is, hogy a Kincsem Parkban felépít egy többfunkciós, modern versenypályát. A Bouygues csak akkor veheti át az ügetőt, ha az új pálya már versenyzésre alkalmas lesz. Sok szakembernek, lovat, versenyzést szerető rajongónak majd megszakadt a szíve, de lássuk be, az adott körülmények között ez volt a legjobb döntés.Hogyan jutott odáig a magyar lóversenyzés, hogy a sokak számára oly kedves ügetőpálya eladását, ha nem is örömmel, de józan belenyugvással fogadta a szakma és a közönség? Erről a témáról mi csak nagy vonalakkal megrajzolt vázlatot készíthetünk. A rendszerváltozás elsodorta az addigi igazgatót. Dr. Fehér Dezső nagy tekintélyű, ám kevéssé népszerű ember volt. Vitathatatlan szakértelme és vezetői kvalitásai ellenére talán autoritárius stílusa miatt sokan örültek a távozásának. (Több mint egy évtized távlatából dr. Fehér szerepét és személyiségét is másként látják.) Az igazgató elment, de sokáig nem történt semmi különös. Majd a parlament megalkotta a roppant szerencsétlen szerencsejáték-törvényt, amely a lóversenyzést 20 százalékos forrásadóval sújtotta. Ezzel egy csapásra sikerült „kiirtani” a közönség felét. Mindenki tudta, hogy a forrásadó rossz és felesleges, de csak 1999 elején törölték el, addig viszont nehezen jóvátehető „pusztítást” végzett.A kilencvenes évek elején megindult a privatizáció. A fogadásszervezés és az ingatlanok állami kézben maradtak, a ló meg a szerszáma lett a kistulajdonosoké. A közönség száma, a fogadási forgalom csökkent, a futtatókon mégis valami csodaváró hangulat vett erőt, sokan vásároltak és tartottak versenylovat. Volt, aki árverésen költött súlyos milliókat, volt, aki szinte egész ménest vett meg fillérekért, s voltak merész álmokat kergetők, akik több száz nagy értékű lovat hoztak be az országba, jelentősen gyarapítva a nemzeti vagyont. A felbuzgó lóvásárlási kedv sok vagyonos embert tönkretett. Oly alacsonyak voltak a versenydíjak, hogy a lovaknak csak tíz százaléka kereste meg a tartási költségeit; olyan, amelyik a vételárát is visszanyerte volna, egy évtized alatt kéttucatnyi ha akadt. A 90-es évek elején kellett volna egyszeri nagy beruházással a lóversenyt talpra állítani (pályákat felújítani, országos fogadási hálózatot kiépíteni stb.), akkor ma már bőséges nyereséget termelne. De ez a beruházás nem történt meg, helyette rálőcsölték a versenyszervezés feladatait a Szerencsejáték Rt.-re, amelynek akkora szüksége volt ezen misszióra, mint egy púpra.A Szerencsejáték Rt. beleölt néhány tíz- (száz-?) milliót a versenyzésbe a nyereség halvány reménye nélkül, majd boldogan adta át jogait az ÁPV Rt.-nek. Az ÁPV Rt. azóta „szponzorálja” a lóversenyt, ami a forrásadóból befolyt, annak a dupláját adta vissza működési költségekre. A lóversenyzés éves költsége 600 millió forint. Ebből még mindig szomorúan kevés, 235 millió a versenydíj. A totalizatőrforgalomból levont, a fenntartásra fordítható összeg a 600 milliónak a felét sem éri el. A többit az állam pótolja. Érthető, hogy az állam szeretne viszontlátni valamit a pénzéből. Ezért kényszerültek eladni az ügetőt. A Bouygues-gal kötött szerződés részleteit nem ismerem, de a 2,5 milliárdos vételárból az új pálya megépítése után is maradhat valamennyi, ami visszacsöpög az államkasszába.Javíthatatlan optimistaként mondom, nem jó, hogy így estek a dolgok, de ha már megtörténtek, ne búslakodjunk. Az új pálya felépül majd, országos fogadási hálózat is lesz egyszer, s előbb-utóbb a lóversenyzés is nyereséges lesz. Remélem, hogy nagy derűlátásomban nem galoppíroztam el magam.