Győztesek és vesztesek

Visszaszállították a vízágyúkat a helyükre, Davosban a szállodai szobákat ismét a síelni vágyó turisták töltik meg; a globalizáció elleni tüntetők által betört kirakatokat beüvegezték. Az élet visszatért a normális kerékvágásba. A világgazdasági fórum rendezői pedig már – a jövő évi témák ismeretében – a meghívandók listáját készítik. Bármennyire is temették sokan a davosi gazdasági szuper-csúcstalálkozót, a három évtizedes hagyományra visszatekintő fórum nem halt meg. Karaktere természetesen sokat változott az évek során, alapvető célkitűzései azonban ma is érvényesek.A világgazdasági fórum mindig is kiváló alkalom volt a párbeszédre a gazdasági, a politikai és az üzleti élet szereplőinek. Évekig a gazdag Észak és a szegény Dél közötti dialógus színhelye volt Davos. Később a kapitalista Nyugat és a világkereskedelembe csak részben bekapcsolódott Kelet-Európa közötti kommunikáció volt a fórum fő attrakciója. Nem is olyan nagyon rég még az volt Davos szenzációja, hogy néhány pénzügyi szakember, majd politikus is átmerészkedett a vasfüggönyön túlról (elsősorban Magyarországról), hogy a világgazdasági fórumon fejtse ki a Moszkvának nem mindig tetsző gazdasági elképzeléseit.Néhány éve felerősödött a kritikus hang a világgazdasági fórumon. 1998-ban az ázsiai pénzügyi válság miatt volt komor a hangulat, 1999-ben és az idén pedig a globalizáció árnyoldalai miatti aggodalom uralta a témákat. Egyedül a múlt évben volt egy picit optimistább a légkör. Tavaly az úgynevezett új gazdaság volt a fő téma, és az éppen akkor hihetetlenül felfutott internetes cégek tulajdonosainak mosolygós parádéjává vált a tanácskozás. 2000-ben csak a globalizációellenes tüntetők ostroma adott komorabb színeket a vidámnak tűnő összképnek. Az idei fórum résztvevőinek arcán már nem lehetett látni olyan sok felhőtlen mosolyt, mint tavaly, hiszen az úgynevezett „dotcom” cégek részvényeinek mélyrepülése, néhány tavaly még fellegekben járó vállalatvezető csúfos kudarca után felvetődött a kérdés, vajon menynyire lehetnek a gazdasági növekedés valódi fellendítői a virtuális világban mozgó társaságok. Homlokráncolásra adott okot idén az is, hogy a világgazdaság motorjának számító Egyesült Államokban véget ért az évek óta tartó töretlen konjunktúra. A szakértők Davosban arról vitatkoztak, hogy a lassulás most mutatkozó jelei csupán rövid megtorpanáshoz, avagy egy tartós recesszióhoz vezetnek majd.A szovjet társadalmi és gazdasági modell bukása – vagyis a kelet-európai rendszerváltások – nem csupán a két világrend közötti politikai szembenállás végét jelentették. A Nyugat nem csak a hidegháborút nyerte meg egyetlen puskalövés nélkül: egyúttal a kapitalizmus világméretű diadalával zárult a gazdasági filozófiák vetélkedése. A világgazdaság átalakult, sőt a politikai gátak átszakadásával és a technológiai fejlődéssel – elsősorban a telekommunikáció és a számítástechnika forradalmával – az egész glóbusz egy nagy piaccá vált. Ebben a globális versenyben természetesen nem indult mindenki egyenlő feltételekkel. Az erősebbek, a klasszikus kapitalizmus régen ismert szabályai szerint szinte letarolták a gyengébbeket, és áruikkal, szolgáltatásaikkal elárasztották a világot. A globalizáció számos negatív tendenciát indított el (gazdasági és kulturális értelemben egyaránt), ezért nem véletlen, hogy az idei davosi fórum legfőbb vonása éppen az volt, hogy a vesztesek igyekeztek számonkérni a győztesek önzését.A világgazdasági fórum olyan rendezvény, amelyre a világban lezajló gazdasági, pénzügyi folyamatok alakítóinak illik legalább egyszer ellátogatni. Davos a vendégek (politikusok, gazdasági szakemberek, üzletemberek) által képviselt három szférának elegánsan biztosítja a találkozások lehetőségét. Miközben a politikusok – mint például tavaly az akkori amerikai elnök, Bill Clinton – a média szinte minden figyelmét lekötik, a nagy vitákon pedig a pénzügyi guruk, a világgazdaság tábornoki kara már az elkövetkező évekre próbál valamit jósolni, addig a nagy és évről évre nagyobbá váló multinacionális cégek vezérei már igyekeznek készpénzzé tenni a fórumon elhangzottakat. A dolog fordítva is igaz, hiszen sokan immár inkább arra figyelnek, hogy melyik vállalatvezető éppen kivel vonul félre egy kis csevelyre – hiszen leginkább ezekből sejthető, milyen újabb vállalati fúziók jöhetnek létre, miként alakul egy-egy piaci szegmens jövője. Sokak szerint éppen az a világgazdaság legnagyobb baja, hogy az üzleti szempontok szinte minden egyéb érdeket maguk alá gyűrnek. Kérdéses ugyanis, hogy az, ami jó egy-egy cégnek, minden szempontból jó-e a világgazdaság egészének. És egyáltalán: mit jelent mindez az egyes embereknek, illetve az egyes országoknak? Különösen az a kérdés mozgatja sokak fantáziáját, vajon a lemaradók, a vesztesek, a gyengék kapnak-e esélyt a felzárkózásra és kapnak-e valamit a globalizáció pozitív hozadékából is?Ezek miatt az egyre hangosabban és egyre sűrűbben felvetődő kérdések miatt érkeztek Davosba egy negyedik szféra képviselői: a kormányokhoz, pártokhoz, vállalatokhoz, pénzügyi érdekcsoportokhoz nem kötődő csoportok tagjai. Ők tavaly mentek először, és őket nem hívta senki. Hangosak és agresszívak voltak. Igyekeztek magukra irányítani a média figyelmét. Némiképp még Clinton vizitjét is elhomályosította érkezésük. A davosi szervezők az idén azonban jobban felkészültek. Egyrészt néhány, úgynevezett nem kormányzati szervezet képviselőjét az idén már meghívták a rendezvényre, hogy ott kulturált keretek között fejthessék ki véleményüket. A többiek, akik kívül rekedtek, és akiket az ostromra felkészült rendőrök feltartóztattak, ismét csak randalíroztak. Ők, vagyis a globalizáció ellenzőinek igencsak heterogén csapatának tagjai elméletileg a veszteseket képviselik. Azok nevében vonulnak fel Davosban, akik a globalizáció áldásaiból nem, csak annak csapásaiból részesülnek.A Svájcban akciózó ellendrukkerek lemaradtak arról a konferenciáról, amelyet elméletileg elvbarátaik rendeztek, akik a globalizáció negatív hatásairól vitáztak a brazíliai Porto Alegre-ben. Ezt a tanácskozást amolyan anti-Davosnak szánták a szervezők. Az ott megjelent szervezetek és neves személyiségek, politikusok, írók ugyan még nem találtak gyógyírt a világkapitalizmus által okozott betegségekre, de legalább megpróbáltak közösen gondolkozni arról, vajon a szegényebb régiók miként kaphatnának nagyobb szeletet a globalizáció tortájából. Akik Porto Alegré-ben tanácskoztak, azok legalább már túljutottak a sokak által tévesen a globalizáció jelképének tekintett McDonald’s éttermek értelmetlen szétverésén. Ráadásul a Porto Alegre-i tanácskozás és a davosi fórum résztvevői közös videokonferencián vehettek részt és vitatkozhattak.A globalizáció ellenfelei is jól tudják, hogy a folyamat egésze megfordíthatatlan. Most elsősorban a negatív hatások kivédésére kell valamiféle világméretű, közös gondolkozásba fogni. Egy-egy ország, főleg a kis államok egyedül úgysem tudják határaikon kívül tartani a globalizációt. Ezt nálunk is jó lenne megérteni.Az is viszonylag új jelenség, hogy az üzleti világ, a gazdasági élet Davosban összegyűlt nagyágyúi önkritikát gyakoroltak. Mintha megérintette volna őket a világgazdasági fórumra a szegény országokból érkezett politikusok panaszáradata. Mintha felfogták volna az ENSZ-főtitkár, Kofi Annan intő szavát: amennyiben nem teszszük lehetővé, hogy a globalizációból mindenki profitálhasson, akkor egy idő múlva senki sem lesz, aki hasznot húzhat majd belőle. Az, hogy az üzletemberek problémaérzékeny megfogalmazásai vajon az eddigi gyakorlat valódi megváltozását hozzák-e, vagy csak a hely szelleméhez illő retorikai cselek voltak, csak később derül ki. Abba viszont kénytelenek leszünk beletörődni, hogy a globalizációnak vannak győztesei és vesztesei.