Kihívó nélkül

Orbán Viktor most már hagyományosnak számító politikai évadnyitó beszéde minden eddiginél világosabban példázta, hogy a rendszerváltoztatás negyedik miniszterelnökének sikerült elődeitől markánsan eltérő tartalommal megtöltenie a kormányfői funkciót. Azzal, hogy a Fidesz kongresszusa egy éve kettéválasztotta a miniszterelnöki és a pártelnöki tisztséget, az új szerepfelfogás „logisztikai” feltételei is megteremtődtek. A mostani beszédet megelőző és követő ellenzéki nyilatkozatok is bizonyítják, hogy a balliberális oldal nem tud megfelelően reagálni az új helyzetre.Hiába próbálta az MSZP és az SZDSZ előzetesen megfogalmazott kérdéseivel, „témajavaslataival” egy parlamentben elhangzó napirend előtti vagdalkozás szintjére lerántani a beszédet és az azt övező polémiát, a miniszterelnök nem vette fel a kesztyűt. Sokan szívesen látnák, ha Orbán Viktor a napi ügyek mocsarába süllyedő, éjjel-nappal mondjuk a kisgazdapárt botrányainak következményeivel viaskodó politikusként jelenne meg a nyilvánosság előtt, ám a Vigadóban elhangzó országértékelés egy magabiztos, tiszta és világos jövőképpel rendelkező miniszterelnök képét sugározta a társadalom felé.Attól, hogy megszabadult a pártelnökség terhétől, Orbán Viktor, kormányával együtt, természetesen nem veszítette el markáns politikai arcélét, ám lehetősége nyílt arra, hogy a kormányzás ezernyi vesződséggel, konfliktussal és hibás döntésekkel is járó mindennapos teendőin túllépve megpróbálja önmaga és a politikára figyelő polgárok számára valamiféle áttekinthető rendszerbe foglalni az ország életét meghatározó eseményeket. A szocializmus négy évtizede, az antalli korszak jó szándékú, de sokszor szerencsétlen kísérletei és a „pragma-tikus” szociálliberális kormány négyéves „ügyintézése” után új fejlemény, hogy egy kormány a politika szimbolikus szférájára is komoly figyelmet fordít. Meglehet, a társadalom mind nagyobb része igényli, hogy a mindenkori kormányzatnak a távolabbi jövőről is legyen víziója.Nos, ez már a politikának az a szintje, ahová a baloldali ellenzék nem akarja, vagy nem tudja követni a miniszterelnököt. Az új gondolatok megfogalmazására képtelen, a kreativitás krónikus hiányában szenvedő Kovács László és az egyre hisztérikusabbá váló Demszky Gábor – aki a Thália Színházban az országértékelés paródiáját adta elő, s aki annyira komolyan vette a saját kérdéseit, hogy meghívása ellenére el sem ment csütörtök este a Vigadóba – pártjaik közvélemény-kutatási adataitól függetlenül távol állnak attól, hogy személyükben jelentsenek választható alternatívát a közvetlen pártpolitikai összetűzéseket lehetőség szerint kerülő Orbán Viktorral szemben. A méltó ellenfél, kihívó hiánya volt az évadnyitó beszéd körüli vita talán legfontosabb tanulsága.Ilyen körülmények között érthető, hogy az ellenzék minden eszközzel igyekszik kihasználni az FKGP súlyos válságából fakadó bizonytalan helyzetet. Mintha maguk is tudatában lennének annak, hogy a Torgyán-kártyán túl nincsen igazi adu a kezükben. Ez és néhány, ezerszer hallott szlogen azonban, hiteles jövőkép híján, ma már aligha elegendő a választási győzelemhez.