Megszámláltatásaim rövid története

Az 1945. évi korszakváltás után (amit mások szívesebben emlegetnek felszabadulásként) 1949-ben tartottak először népszámlálást. Engem is megszámoltak, közvetve ugyan, mert a kérdőív kitöltésére a családfőt kötelezte a törvény. Ez természetesen nem zavarta derék tanárainkat abban, hogy felvilágosítsanak bennünket osztályfőnöki órán: a nép államában nem kérdezik meg a megszámlálandóktól, milyen vallásúak, mert a vallás, ugyebár, magánügy a népi demokráciában. (Csak azt nem értettem, miért figyelik akkor, hogy ki jár templomba.) Megszámláltattam tehát anno 1949, mint egy darab, magánügyeiről nyilatkozni nem kényszerülő (bár még nem teljes jogú) magyar állampolgár.1960-ban már nem a Magyar Népköztársaságban számoltak meg, hanem bizonyos közbejött, kikerülhetetlen körülményekből kifolyólag az Egyesült Királyságban. Semmi említésre méltó mozzanatra nem emlékszem erről a népszámlálásról, hacsak arra nem, hogy nem találtam rovatot az „anyja neve” részére, továbbá a külföldieknek fenntartott rubrikát kellett kipipálnom.Rá tíz évre, 1970-ben a változatosság kedvéért túl az Óperencián, Kaliforniában számoltak meg. A kérdőív kitöltése gyerekjátéknak bizonyult, legtöbbször elég volt X-et tenni a megfelelő kockába. Ettől egy ideig viszolyogtam, rühelltem azt a rusnya X-et, mert az Óperenciás-tengeren innen, az Elbától keletre, ott, ahol az aranytojást tojó tyúkot nem lett volna szabad megenni, hiába nyertük meg a széncsatát, „X-es származásúként” tartották számon azokat, akiket egyébként is minden lehetséges módon számon tartottak. Vallási hovatartozásomról itt sem kellett színt vallanom (liberális demokrácia, nemdebár?), az viszont érdekelte azt a fránya Uncle Samet az ő telhetetlen kíváncsiságában, hogy milyen színű az országlakók bőre. (Vesd össze: Bár a bőre barna vagy fehér.)A következő négy lehetőség közül választhatott az összeírás tárgyát képező egyén: 1. kaukázusi, 2. spanyol-amerikai, 3. afroamerikai és végül, ha egyik kategóriában sem ismert önmagára a nyilatkozó: 4. más. Kaukázusinak számított mindenki (nem csak a csecsenek vagy a grúzok), aki fehér (hogy akad-e a fehérek közt európai, az meghaladta volna a vizsgálódás kereteit). Tehát mégiscsak színt kellett vallani. Hogy a japánoknak, kínaiaknak vagy indiaiaknak milyen színű a bőrük, arról most ne essék szó.Maradjunk a kaukázusinak nevezett sápadt arcoknál! A fehérbőrűség firtatása azt célozta, hogy kiderüljön, vajon az alapító atyák, akik tudvalévőleg angolszász protestánsok voltak (némi kelta, azaz ír és skót beütéstől eltekintve), leszármazottai többségben vannak-e még az Egyesült Államokban az őshonos indiánok, a rabszolgaivadék négerek és a délről beáramló, sötétebb bőrű spanyol-amerikaiak növekvő tömegéhez képest. Ezért kellett a fehér faj bölcsőjének kinevezni a Kaukázust, ez ugyanis földrajzi, nem pedig faji kategória.Bevallom, némi dilemmát okozott, hogy melyik kockába tegyem az X-et. Ha jelen lett volna a számlálóbiztos, valószínűleg leint: „Kaukázusi, O. K.?” Mit hepciáskodik itt ez a bevándorló? Örüljön, hogy ideengedtük! De nem volt számlálóbiztos, postán intézték a népszámlálást. Berzenkedtem. Weöres Sándor jutott az eszembe, akit az egyetemen tanítottam: „... a hettita a hettita / különös nép a hettita / azt hiszi minden hettita / mindenkiről hogy hettita”. Ha ő se kaukázusi, én inkább turáni vagyok, esetleg szittya, ha nem is szociáldemokrata. Nem emlékszem, hogy végül is „más”-nak deklaráltam-e magamat a kérdőíven (akkoriban még nem tisztelték a másságot olyan fokozott mértékben, mint manapság, nem lett volna érdemes hencegni vele még az Óperenciás-tengeren túl sem).A következő alkalommal úgy jártam, ha emlékezetem nem csal, mint P. Howard libériai (vagy nigériai?) néger taxisofőrje, akit nem lehet megszámolni, mert népszámlálások idején sohasem tartózkodik otthon. Az 1980-as angliai népszámlálás idején ugyanis ideiglenesen Magyarországon tartózkodtam. 1990-ben megint rendhagyó eset állott elő, mivel akkor a Magyar Köztársaság diplomatájaként területenkívüliséget élveztem az Egyesült Királyságban. Másféle, rövidebb ívet kellett kitöltenem.Most, 2001-ben végre itt a nagyszerű alkalom. Szívesen felkerekednék, hogy megszámláltassak a Duna jobb partján, a Gellért-hegy lábánál, távol a Moszkva tértől, és távol a Csendes-óceántól is (ahol tudvalévően véget érnek a csaták), azt sem bánnám, ha vallási hovatartozásom iránt érdeklődne a kérdések feltevésére jogosítvánnyal rendelkező alkalmi ügyintéző, de jaj, hiába mindenha szándék, hiába pattanék repülőre, hiába száguldanék, hogy emelt fővel megjelenjek otthon a megszámláltatás pillanatában! Fabatkát sem érne az erőfeszítésem. Hiszen a kérdőíven senkinek sem szerepel sem a neve, sem a címe. Soha senki sem tudná meg, hogy vállaltam a megszámláltatást mint felnőtt, teljes jogú (és egyáltalán nem biztos, hogy kaukázusi) magyar állampolgár.