Mesék az írógépről

”Jé, maga még mindig ezen az ócska írógépen dolgozik?” – tekintett rám csodálkozva ifjú vendégem, aki már beleszületett ebbe az új világba. Számítógép, mobiltelefon, meg sorolni se tudom a sok csodát, amit birtokol.Megdöbbenve hallgattam, kissé mellbe vágott ámulása az „ócskaságon”, aminek pötyögtető masinámat nevezte. Meg kellett volna védenem, kiállnom mellette, de nem volt erőm hozzá. Csak álltam bénán és sértődötten. Aztán, amikor elment a látogatóm, bocsánatkérően megsimogattam az írógépet.Életem hű társa ez a masina, ifjúságom, küzdelmeim néma tanúja. Barátom és segítőm, minden gondolatomat ismeri, és tudom, amikor írás közben olykor-olykor kibuggyant a könnyem, ő velem sírt. Jó gazdája voltam, ápoltam és tisztogattam, olajoztam, becéztem, új szalagot vettem számára, ő meg dalolt önfeledten ujjaim alatt. Az álmaimat mesélte.Története van és múltja. Emlékszem még elődjére, az első írógépemre is. Diákkoromban, amikor már verseket írtam, vásároltam egy ócska, kiszuperált nagy írógépet. Nem volt fedele, csak viaszosvászon takarója, s amikor hazavittem a boldogságtól ragyogva, azt kérdeztem a mamától, hová is tegyük. Valami világos helyre kellene helyezni, ahol dolgozhatom rajta. A mama azt tanácsolta, tegyük az ő varrógépére.Odatettük. Amikor a mama varrt valamit, foltozgatott, javítgatott, akkor leemeltük, és a konyhaszékre helyeztük. Emlékszem, két betűje nem ugrott vissza, azt mindig ujjal kellett a helyére rángatnom. De azért írt. Az első verseimet az a gép kopogta le.Amikor nagy álmom teljesedett végre, és egy napilap szerkesztőségébe kerültem – ennek csaknem hatvanöt éve –, akkor a főszerkesztőm közölte, ha diktálni lenne kedvem, a titkárnője, Bözsike a rendelkezésemre áll. Bözsikébe nyomban szerelmes lettem, s ez annyira zavart, hogy nem tudtam neki soha diktálni. Én magam írtam kis cikkeimet, tudósításaimat. Egy napon a lapigazgató és kiadó úgy döntött, hogy vesznek nekem egy írógépet. Hogy a saját gépemen írjak. Életem első nagy kitüntetése volt.Felejthetetlen, nagy nap. A táska Rheinmetall ujjongva, énekelve írta le első soraimat. Azóta is ezen az írógépen írok. Ő az az előbbi, annyira ócsárolt írógép, amely kitartott mellettem. Átvészelte a nehéz időket, rejtegették, míg én a fronton voltam, háziasszonyom befalaztatta a partizánok elől a cserépkályhába. Így maradt meg. Én meg úgy, hogy egy zivataros éjszakán átvergődtem a határon. A Bácskából szöktem haza, Magyarországra.Sokáig napszámosként kerestem a kenyeremet, nem volt télikabátom, hideg éjszakákon hónapos szobám lavórjában minden reggelre befagyott a mosdóvíz. De amikor a mama azt kérdezte ákombákom levelében: „Kisfiam, mit küldjek neked, egy falumbéli ember áttelepül, ő átviheti”, azt kértem, hogy az írógépemet küldje utánam. Azt az elsőt, a Rheinmetallt, s ne a télikabátot.És amikor esténként fáradtan hazatértem a munkából (mezőgazdasági munkát vállaltam leginkább), leültem az írógép elé, és beszélgettem vele. Ő meg epedve várta, hogy eljöjjön az a boldog pillanat, amikor újból tiszta papírt húzok a hengerébe, és szállni kezdünk mindketten fel, fel a magasba ábrándozva, olykor emlékezve, kiáltozva vagy csendesen sírdogálva.De sokszor kértem tőle bocsánatot, Istenem! Mert bűnbak is volt ez a gép. Ha valami rosszul sikerült, elírtam a cikkben valamit, s a főszerkesztőm szóvá tette, azt hebegtem: „Jaj, elütöttem a betűt. A gép hibája!” És ő csak hallgatott ilyenkor. Magára vállalta a hibákat, az elírásokat.Egyszer el akartam adni. Amikor ezek az új masinák divatba jöttek, s láttam, milyen halkan dolgoznak a számítógépek, s milyen tiszta a rajtuk beírt szöveg. Árultam, de nem kellett senkinek. A múltkor az egyik lapszerkesztő tűnődve nézte a kéziratomat, és felsóhajtott: „Ugyan, ki ír még ilyen kopott gépen?!” Merthogy a betűi kopottak. Sok hibája van, de én szeretem. És meggyőződésem, hogy nélküle már nem tudnék elrugaszkodni a valóságtól, és felrepülni a felhőkbe. Csak vele. Együtt.Most is rajta petyegtetem ezt a kis írásomat. És az a kívánságom, ha meghalok, temessék velem az írógépemet is. Úgy hallottam, hogy régen a harcosokat is a fegyverükkel temették el. S nála megbízhatóbb fegyverem nem volt.Még az is előfordulhat, hogy a túlvilágról majd általa üzenek.