Moszkva újra felfedezi Közép-Európát

Egyelőre még korai az orosz tőke expanziójáról beszélni. Oroszország elsőrendű feladata ma az, hogy vonzóvá tegye magát a külföldi befektetések számára – nyilatkozta lapunknak Alekszandr Sabanov, a duma külügyi bizottságának kommunista alelnöke.A Putyin elnökké választása után érezhetően aktívabbá vált orosz külpolitika új vonása a pragmatizmus. Milyen jellemzőkkel tudná leírni még ezt az irányváltást?– Oroszország ma visszafogott, kiegyensúlyozott politikát folytat a világ biztonságára hatással lévő összes erő irányba. Jellemző példa, hogy bár a módszerekkel kapcsolatosan megvan a különvéleménye, de tényként fogadja el az európai integrációt, s nem akar emiatt konfrontálódni. Valóban szemmel látható a megnövekedett aktivitás is, s nemcsak Indiával vagy Kínával, de a kelet-közép-európai térséggel kapcsolatosan is. Egyértelmű politikánk racionálisabbá válása, amely az elmúlt évekkel ellentétben ma már mentes bizonyos mítoszoktól. Vége annak a korszaknak, amikor egyes politikusaink légvárakat építettek. A kiindulást a józan, világos helyzetértékelés jelenti.– Hadd egészítsem ki az eddigieket még egy feltűnő változással. Mégpedig azzal, hogy a külpolitika a világgazdasági folyamatokba történő bekapcsolódás égető szükségességéből kiindulva érezhetően elmozdult a gazdaságközpontú szemlélet irányába, szem előtt tartva külföldön az orosz üzleti érdekeket...– A külpolitika segít a partnerek érdekeinek megértésében, de ami a befektetőket vagy az exportáló orosz cégeket illeti, azok alapvetően kívül esnek a látókörén. Az állam abba nem szólhat bele, hogy ki, mit és hol fektessen be, legfeljebb a körülményeket teheti vonzóbbá. Természetes azonban, ha az orosz nemzeti tőke erejénél fogva valahol nyer, az pozitív érvekkel szolgál a diplomácia számára is. Persze az orosz tőke expanziójáról még korai lenne beszélni, még akkor is, ha néhány ágazatban vannak piacképes termékeink. A konkurenciaharc sajátja azonban az is, hogy ilyenkor a főként transznacionális cégek kezében lévő tömegkommunikációs eszközök szándékoltan az orosz üzleti élet rossz hírét keltik, kidomborítva kriminalizáltságát, megvesztegethetőségét. Pedig ez is csak egyike a mítoszoknak, azzal együtt, ha az eredeti tőkefelhalmozódás mögöttünk hagyott évei adnak is erre némi alapot. No, de ez nem csak orosz sajátosság! Korrupció mindig létezett. Gondoljunk csak például a japán Lockheed-botrányra, amelyből korántsem csináltak ekkora tragédiát.– Abban azonban alighanem egyetérthetünk, hogy az orosz üzleti élet legnagyobb baja az átláthatatlanság, amely érthetően sokakat aggaszt...– A szabályok nálunk ma még nem olyanok, mint Európa vagy Amerika legnagyobb részén. Azonban határozottan efelé haladunk mi is, s ennek eredményeképpen az üzleti élet is átlátható lesz, lehetővé válik a tőke nyomon követése. No, de ez hosszú folyamat. Az eredeti tőkefelhalmozás évei meglehetősen sötétek voltak, mára azonban mindenki megértette, hogy így sem otthon, sem pedig a nemzetközi porondon nem érhetünk el semmit.– A külpolitika gazdaságközpontúbb szemléletéből indultunk ki, s ezzel kapcsolatban Amerika és a Ford analógiájára a Gazprom látványos „nyomulásait” látva mostanság Oroszországgal kapcsolatban is gyakran emlegetik, hogy „ami jó a Gazpromnak, az jó Oroszországnak...” Ön hogyan vélekedik az érdekek ilyenfajta összekapcsolódásáról, azok hierarchiájáról?– Először is, a Gazprom Oroszország legnagyobb vállalata, a büdzsé legnagyobb adófizetője, s az ország exportjának legnagyobb részét kitevő energiahordozók legfőbb kitermelője és szállítója. Ilyeténképpen a legnagyobb nemzetközi üzleti projektekben is érdekelt, így fontos tényező. Vegyük például a Szlovákia felé leágazó vezeték tervét, amely szintén több régió gazdasági fejlődését segíti majd. Nincs ebben semmiféle expanzió. Állami protekcionizmusról sem beszélhetünk, hiszen a Gazpromnak nem szabhatunk kvótákat, nem mondhatjuk neki, hova s mennyit exportáljon. A külügyminisztérium ilyenekkel nem foglalkozik, de ehhez Kaszjanov kormányfőnek sincs joga.– Nem is erre gondoltam, a BorsodChem kivásárlása körüli botrány – vagy nevezzük inkább vitának – azonban a külügyminisztériumoknak is okozhatott némi fejfájást, hiszen akár negatív hatással is lehetett volna a szépen javuló, kétoldalú kapcsolatokra...– A mi mostani látogatásunk is a viszony hosszabb elhidegülés utáni egyértelmű normalizálódását mutatja. Új szakaszba léptünk, amelyet – mindenekelőtt a gazdasági szférában – a kapcsolatok szélesítése jellemez. Botrányról a Gazprom vásárlásai kapcsán egyébként egyetlen tárgyalópartnerünk sem beszélt. A cégek hatáskörébe tartozó üzleti ügyről van szó, mint ahogy a Gazprom magyarországi bankjának átláthatóságát ellenőrizni sem a politika dolga. Az is természetes, hogy a külföldi tőkének – hovatartozásától függetlenül – nem örül mindenki. Nem beszélnék tehát semmiféle botrányról. Úgy gondolom, hogy minden civilizáltan rendeződni fog, kiderül majd, hogy ki kicsoda, az egész befektetés pedig elősegíti a magyar vegyipar fejlődését. A sokszor emlegetett nyersanyagvezetékről pedig csak annyit, hogy az még a KGST idején épült, s nincs abban semmi rossz, ha racionálisan kihasználjuk a régi kapcsolódásokat, így a technikai rendszereket.– Általában véve hogyan értékeli a kétoldalú viszonyt, miként látja az ebben rejlő lehetőségeket?– Az elmúlt hónapokban ismét gyakoribbá vált találkozók is igazolják, hogy Oroszország kész a kölcsönös előnyökön alapuló partneri együttműködésre, s ezt várja el Magyarországtól is. Megértjük a kétoldalú kereskedelemben mutatkozó egyre nagyobb deficit miatti budapesti aggodalmakat, s azt is, hogy elégedetlenek az orosz piacban rejlő lehetőségek kihasználásával. Természetesen a mostanihoz hasonló találkozókon leltárba vesszük az egyéb problémákat is. Általában ismert dolgokról van szó, amelyek megítélésében eltér a véleményünk. Jobb ezeket a problémákat zárójelbe tenni, hogy ne torpedózhassák meg az örvendetesen fejlődő kapcsolatokat, s olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek közelítenek bennünket.– Az utóbbi években nem nagyon lehetett orosz közép-európai politikáról beszélni. Az időleges elfordulás után azonban ma mintha e térséget ismét kezdené felfedezni Moszkva. Miképpen fogalmazná meg e politika prioritásait, Oroszország régióbeli érdekeit?– A legfontosabb feladat, hogy olyan partnereink legyenek ebben a régióban, akik racionálisan, gyakorlatiasan viszonyulnak az új Oroszországhoz, mint ahogy nekünk is így kell közelednünk az új Európa ezen államaihoz. Alapvető tehát, hogy világosan megértsük egymást, s megszabaduljunk az átideologizált múlt terhétől. Ezek az emlékek ugyanis csak ártanak a kapcsolatainknak. Ami volt, elmúlt. Nekünk teljesen mindegy, hogy milyen színezetű erő kerül hatalomra demokratikusan ebben vagy abban az országban. Mindenkivel hajlandóak vagyunk együttműködni, aki közeledik hozzánk.