Orral az iszapban

A második világháborúban csaknem ezer amerikai, százötven magyar és számos szovjet, német pilóta tűnt el a magyar légtérben. Tóth Ferenc, a Magyar Veterán RepülőkSzövetségének tagja szenvedélyesen böngészi a háborús katonai feljegyzéseket,dokumentumokat, vizsgálja a Balaton, a Tisza, a Duna titkait, hogy megtaláljaa szerencsétlenül járt repülősök maradványait. Munkáját sok esetben siker koronázza, számos eltűntnek vélt pilóta hozzátartozói megtudhatták, mi történt szeretteikkel. TóthFerenc polgári foglalkozását tekintve üzemmérnök, főgépész.– Mikor, hogyan kezdődött a kutatás?– Több mint tíz éve annak, hogy a vízügynél néhány nagy teljesítményű fémkeresőt továbbfejlesztettünk, amely háromméteres mélységben is kimutatta a fémtárgyat. Ezzel felkerestük azokat a helyeket, ahol feltételezhetően második világháborús roncsok találhatók. A Balatonból 1994-ben egy Petyakov–2-est, 1996-ban egy Junkers–88-ast és 1999-ben egy IL–2-es csatarepülőgépet emeltünk ki.– Mit találtak bennük?– A Petyakov a levegőben robbant fel, és furcsa módon gázálarccal volt kitömve a szárnya. Rejtély, hogy miért. A Junkersből a személyzet maradványai is előkerültek. Később kiderült, hogy az egyik pilótának a lánya többször nyaralt a Balatonnál, és nem tudta, hogy az édesapja itt lelte halálát. A német hadisírgondozó intézetnek átadtuk a maradványokat, innen tudta meg a hölgy, hogy eltűntnek vélt apja hősi halált halt. Tökölön a föld alatt is megtaláltuk a repülőgéproncsokat a személyzet maradványaival együtt. Két hónappal ezelőtt Hort és Csány között találtunk olyan repülőgépet, amelyben szintén benne volt a személyzet földi maradványa. Körülbelül nyolc gépet tártunk fel a személyzet maradványaival együtt. Nyolcvan helyszínen találtunk eddig világháborús roncsokat.– Hogyan lelnek rá a helyszínekre?– A munka a dokumentumok felkutatásával kezdődik. Megszerezzük a csendőrség, a katonaság, az egyházak korabeli jelentéseit, halotti anyakönyvi kivonatokat. A legfontosabb a szemtanúk elbeszélése. Ennek nyomán kimegyünk a helyszínre. A lemezek, a szegecselés és a festés alapján megállapítjuk, hogy milyen típusú repülőgépről van szó, s azt is, hogy mikor zuhant le, ki ült benne. Ez a kutatás lényege. Így találtunk rá Buzogány Lajos magyar vadászpilóta sírjára, akit utoljára Veszprém körül láttak a társai. Mi Vásárosdombón találtuk meg. A helyi lakosok eltemették, de nem tudták, ki ő. Ugyanis a halott katonákat a szovjetek levetkőztették, de az alsónadrágot rajtuk hagyták. Abba volt behímezve, hogy B. L. Ismeretlen magyar pilóta nyugszik itt, B. L. monogrammal, ez állt a fejfán. Mivel megvolt a repülő eltűnésének dátuma, összehasonlítottuk a bevetési naplóval, így derült ki, hogy Buzogány Lajos nyugszik a sírban. Megtaláltuk azt a repülőgépet is, amelynek magyar pilótája Csernyi Miklós volt, a Puma század egykori repülőse. Amikor a kiállításon meglátta a járművét, majdnem elsírta magát, hogy kiemelték a mocsárból az ő repülőgépét. Egy özveggyel megkerestük a férje lezuhanási helyét. Elmentünk a fémkeresővel, ő rámutatott egy hegyoldalra. Cseszneken esett le Junkers–52-essel. A karóráját megtaláltuk, és az óramutató állásából lehetett látni, hogy mikor történt a tragédia. Ez megegyezett a bevetési naplóban foglaltakkal.– Nagyon fáradságos, aprólékos munka lehet az önöké.– Sziszifuszi munka ez, és időnként nagyon kemény kihívást jelentő sport. Nekem teljesen egyéni technikám van. Biciklin vagy korcsolyával a jégen keresztül kutatom fémkeresővel a roncsokat. A pásztázási vonalak megmaradnak a jégen. A befagyott Balatont három év alatt fel tudnám deríteni. Ugyanez a munka nyílt vízen harminc évig is eltartana.– Hány repülőgépet lőttek le a második világháború idején?– Becsléseink szerint ezernyolcszáz repülőgép zuhant le Magyarország területén.– Hány hajóroncs került a vízbe?– A folyammérnöki hivatal, a honvédség, a vízi cserkészek feljegyezték a roncsok eltűnésének helyét. Közvetlenül a háború után négyszázötven roncsot – hajót, pontont, tankot, vasúti vagont, hidat – tüntettek fel a Duna medrében. Harmincnyolc hajót, harminc repülőgépet regisztráltak a Balatonban, a Tiszában ötvennégy hajóról tudtak.– Ezek közül mennyi van még a víz alatt?– A Balatonban hajó- már nincs, repülőgéproncsok még vannak, a Dunában az aknára futott hajók közül még mindig jó néhány ott van a mélyben, ugyanis 1945-ben a berlini háromhatalmi egyezmény miatt a szovjetek kezébe került az irányítás, részben a hajók tulajdonjoga, és ők megtiltották a hajók kiemelését.– A roncsok nem jelentenek veszélyt a hajózásban?– A párizsi békeszerződés után gondoskodni kellett arról, hogy a hajózási utat biztonságossá tegyék. Csak a hajózási út van százszázalékosan megtisztítva. A hajózási úttól jobbra és balra, elsősorban a szlovák oldalon, Csallóköznél nem történt meg a tisztítás kielégítő módon. Nagy magyar hajók, mint például az Árpád vontató meg két szerb uszály is a víz alatt van.– Miért nem emelik ki őket?– Mert költséges. Igaz, pontosan tudjuk, hol vannak. A Tiszában még az első világháborúban elsüllyesztett román hajók is vannak.– Hídroncsok is vannak még a vizekben?– A dunai hidak közül az amerikaiak lebombázták a bajai hidat, az északi vasúti hidat, a többit a visszavonuláskor a németek felrobbantották. Miután a szovjet katonai hajózást biztosítani kellett, a szovjet alakulatok a kiálló hídroncsokat is mind felrobbantották annak érdekében, hogy a hajók, illetve a jég ne akadjon el. Az oroszok is tevékenyen részt vettek tehát a károkozásban, mert sem a déli, sem az északi vasúti hidat nem lehetett eredeti állapotában visszaállítani, ahogy az Erzsébet hidat sem.– Kik támogatták az önök felderítő munkáját?– Támogatást nemigen kaptunk. Sok lelkes fiatallal, nyugdíjassal dolgozom együtt.– Hálásak a különböző nemzetek kormányai – oroszok, amerikaiak, németek –, ha önök megtalálják eltűntnek vélt pilótáik maradványait?– Inkább az egyszerű emberek tisztelnek meg bennünket. A ráckevei plébános egyik munkatársam kezébe nyomott ezer forintot, és ezt mondta: fiam, maguk olyan lelkesek, hogy megérdemlik a támogatást. Aztán falusi emberek hoznak egy-egy kosár pogácsát, adnak szállást, gumicsónakot. Valójában ez az a hajtóerő, ami az embert előreviszi. Az üres ígérgetések nem sokat érnek, abból nem lehet repülőt keresni. Egy-egy roncs kiemelése egymillió forint körül van. Amikor nagyobb roncs kiemeléséről van szó, írásban kérek segítséget. Van, aki gázolajat ad, más úszódarut, megint más a szállást biztosítja. A legutolsó kiemelésünk Balatonkenesénél volt 1999-ben. Orosz IL–2-es harci gép volt, mélyen benne az iszapban.– A Balatonban hány ilyen repülőgép van még?– Egyről tudok. Időnként megnézem, nem tett-e kárt benne valaki. Az orra benne van az iszapban a motorral együtt, a kabin is viszonylag ép, már többször körbetapogattuk. Három tonna lehet, de egyre mélyebbre süllyed. Hattonnás daru kellene hozzá.– Ön is pilóta volt valamikor?– Sárkányrepülő voltam, négyszáz órát repültem. El is törtem kezem-lábam. Sokan mondják, hogy őrült vagyok. De nekem a legnagyobb örömöm az elveszettnek hitt pilóták maradványait megtalálni. Nem a militarista gyűjtőszenvedély hajt, hanem a magyarságtudat.– Mi köze ennek a magyarságtudathoz?– Végig kell vinni a kutatást, mert ez a magyar történelem része. Ha megtalálunk egy repülőt, gondoskodni kell a múzeumi elhelyezéséről, s gondoskodni kell arról is, hogy értesítsük a hozzátartozót, a hadisírgondozót. Ennyivel tartozunk a múltnak. Nemcsak a száz évnél régebbi tárgyak a múzeumi értékek, hanem a közelmúlt történelmi emlékei is. Ezeket most kell megmentenünk, később már nem lehet.