Romba dőlt az indiai gazdaság fellegvára

Csirag és Pijali Patel számára az a nap is ugyanúgy kezdődött, mint a többi. A fiatal pár éppen reggelihez készülődött, amikor házuk hevesen mozogni kezdett, az épület teteje és falai pedig leomlottak. Egy gerenda egyenesen feléjük zuhant, s alig egy méterre a fejüktől, megállt. Csirag és Pijali a törmelékek közé szorult, a levegő parányi résen át jutott el hozzájuk. „Nagyon féltünk, de a halál volt az utolsó dolog, ami eszünkbe jutott” – mondták később. A fiatal párnak szerencséje volt: a férj egy lábtöréssel megúszta a pusztító földrengést, feleségének pedig csak a hüvelykujja sérült meg.Indiában az utóbbi napokban számos ilyen és ehhez hasonló történetet mesélnek egymásnak az emberek, így próbálnak lelket önteni egymásba. Ezek azonban kivételes esetek – már-már csodaszámba mennek. Az utóbbi fél évszázad legsúlyosabb természeti katasztrófája eddig majd hétezer emberéletet követelt, és az áldozatok száma napról napra növekszik, elérheti a több tízezret is. Georges Fernandes védelmi miniszter húszezerre becsülte a halottak számát. A hatóság szerint legalább százezer ember van még a romok alatt.Január 26-án háromnegyed órán keresztül rengett a föld az indiai–pakisztáni határ közelében, s még az epicentrumtól több mint ezer kilométerre fekvő Allahabadban is érezték a földmozgásokat, ahol épp harmincezer hindu zarándok merült a Gangesz habjaiba. Gudzsarát államban kártyavárként omlottak össze a lakóházak, s az erős földmozgások romba döntöttek több műemléket és templomot is. Ahmadabadban súlyosan megrongálódott Mahatma Gandhi egykori otthona, s elmaradt a látogatók ilyenkor szokásos áradata is. Kedden csupán egy maroknyi ember jelent meg, hogy megemlékezzék a neves politikus halálának 53. évfordulójáról.Az indiaiaknak most azonban kisebb gondjuk is nagyobb annál, minthogy a múlton merengjenek. A pusztító földrengés miatt több ezer ember vált hajléktalanná – a szerencsétlenül jártak sebtében felállított sátrakban húzzák meg magukat. Sok helyen nincs elegendő ivóvíz és élelem – s megfelelő felszerelés híján az orvosoknak gyakran a szabad ég alatt kell elsősegélyt nyújtaniuk. A Vöröskereszt munkatársai attól tartanak, hogy hamarosan kolerajárvány törhet ki a térségben. Habár több mint húszezer katona és számos külföldi mentőkülönítmény serénykedik a katasztrófa helyszínén, így is gyakori, hogy az emberek a puszta kezükkel próbálnak túlélők után kutatni. Volt, ahol a helybéliek maguk szervezték meg a mentést, és sokan a kormányt bírálják azért, mert nem intézkedik eléggé gyorsan és hatékonyan. A hatóság visszautasítja a vádakat, de tény, hogy a földrengés napján órákig nem lehetett elérni az illetékeseket, akik a nemzeti ünnep alkalmából rendezett felvonuláson vettek részt.A tragédia csak részben magyarázható a természeti katasztrófával. A népesség robbanásszerű növekedése ugyanis arra kényszeríti a vezetést, hogy minél rövidebb idő alatt minél több hajlékot építtessen. Hiába azonban minden biztonsági előírás, ha a tervezők és a kivitelezők egyszerűen lesöprik azokat az asztalról. Az idő sürget, a pénz pedig kevés – mondják. A lakóházak többségét hitványul és sietősen húzták fel, nem csoda hát, hogy amikor megindult a föld, a házak kártyavárként omlottak össze. A földrengés epicentrumától tizenkét kilométernyire fekvő Budzs városában szinte minden egyes épület megrongálódott vagy összedőlt, így a képünkön látható évszázados történelmi emlék is. A négy és fél millió lakosú Ahmadabad egyik iskoláját pedig három hónap alatt „tákolták” össze. A tragédia pillanatában harminckilenc kisdiák vizsgázott az épületben. Tizenöt fiatalt húztak ki idáig a romok közül, négyen közülük szerencsésen túlélték a katasztrófát. A mentők szerint kevés az esélye arra, hogy a többiek még életben vannak.Karnataka állam egyik minisztere a minap lemondani kényszerült, miután azt hangoztatta, hogy a gudzsaráti földrengés „isten büntetése az ott élő keresztények és más kisebbségek ellen elkövetett atrocitásokért”. Gudzsarátban 1998 karácsonya körül több támadást intéztek keresztény templomok és gyülekezetek ellen. A lemondott miniszter szerint a földrengéssel Isten „a keresztényekkel szemben elkövetett igazságtalanságot torolta meg”. A bejelentés hatására elszabadultak az indulatok, s feldühödött jobboldali hindu csoportok azt követelték, hogy a miniszter távozzék a kormányból.Az indiai tragédia megindította a nemzetközi közösséget, s a legfejlettebb országok szinte kivétel nélkül több millió dollár segélyt ígértek. Az indiai gazdaság fellegvárának tartott Gudzsarát államban a károk több milliárd dollárra rúgnak: az újjáépítések költségeit mintegy 3,2 milliárd dollárra becsülik, a termeléskiesés pedig naponta több mint 80 millió dollár veszteséget okoz Indiának. A gudzsaráti gyémánt exportja az ország egyik legfontosabb bevételi forrása, de jelentős az állam vegyi- és a textilipara is. A kiváló infrastruktúra és a vállalkozóbarát üzletpolitika számos jelentős külföldi befektetőt vonzott már az államba. Félő azonban, hogy a földrengés miatt a vállalkozók sebtében elhagyják majd Gudzsarátot. A Világbank 300 millió dolláros gyorssegélyt ígért és még az „ősellenség”, Pakisztán is felajánlotta segítségét. India először elutasította Iszlámábád ajánlatát, ám hamarosan meggondolta magát, és bejelentette, hogy elfogadja a segélycsomagot.Az még kérdéses, hogy Iszlámábád segítsége együttérző gesztus-e csupán, vagy egy párbeszéd kezdete. India mindenesetre bizalmatlan, ám elképzelhető, hogy a negyvenévi ellenségeskedést követően a két ország végre megpróbálja normalizálni kapcsolatait. Nem ez lenne az első ilyen eset a világtörténelemben: még nincs két esztendeje sem, hogy egymás után két viharos erejű földrengés rázta meg Törökországot. Mintegy tizenötezer ember halt meg akkor, s a károk több millió dollárra rúgtak. Az örök rivális Görögország tüstént elásta a csatabárdot, és Törökország segítségére sietett. A katasztrófa – úgy látszott – meglágyította az Európai Unió „szívét” is: 1999 decemberében a helsinki csúcson bejelentették, hogy elfogadják Ankara felvételi kérelmét. A csatlakozás valószínűleg még messze van, az unió döntése azonban arra ösztökélheti mindkét országot, hogy felfüggessze végre az ellenségeskedést. Mindenesetre az azóta eltelt időben a görögök és a törökök minden eddiginél keményebben dolgoznak azon, hogy megállapodjanak a megosztott sziget, Ciprus státusáról.India és Pakisztán a brit gyarmatosítók távozása óta számos háborút vívott egymással. Az ellenségeskedés gyújtópontja nem más, mint Kasmír, amelyre mindkét ország igényt tart. A tárgyalások igazából akkor szakadtak meg, amikor India 1998 májusában nukleáris fegyvereket tesztelt a sivatagban. A világ legnagyobb megdöbbenésére Pakisztán se maradt rest, és alig két hét múlva felrobbantotta a saját atombombáját. Nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét ország már évek óta titokban az atombombán dolgozott. A nemzetközi közösség szankciók tucatjaival próbálta „észhez téríteni” az egymásra acsargó feleket. A feszültség akkor enyhült némiképp, amikor 1999-ben a két ország úgy döntött, hogy tárgyalóasztal mellett próbálnak közös nevezőre jutni. Az egyeztetésből végül nem lett semmi, és újabb zavargások törtek ki. Az sem javított sokat a két szomszéd kapcsolatán, amikor egy vértelen katonai puccsal Pervez Musarraf tábornok magához ragadta a hatalmat Pakisztánban – sokan ugyanis őt tartják az India elleni támadások értelmi szerzőjének.Iszlámábádnak nagyon is szüksége van a világ jóindulatára, hiszen gazdasága romokban hever, és égetően szüksége van a nemzetközi szervezetek pénzinjekcióira. A térségben az egyedüli szövetségese Kína, de úgy tűnik, hogy India egyre inkább közeledik Pekinghez, s átveszi Pakisztán helyét. Iszlámábádot az Egyesült Államok se igen fogadta kegyeibe – amikor Bill Clinton tavaly Dél-Ázsiában járt, körülbelül öt órát töltött Pakisztánban, Indiában ezzel szemben öt teljes napot időzött.