Sokatmondó tekintet

A szem a lélek tükre. Legalábbis ezt mondják. Egy néma tekintet is beszédes lehet. Mond valamit, suttog, vagy olykor kiált, sikolt, rimánkodik, könyörög, esdekel. Szavak nélkül is kifejezi, mi megy végbe az emberben.Nem tudom, megfigyelte-e valaki, milyen tekintete van egy idős embernek. Én sok ilyen tekintetet őrzök, köztük már a magamét is, amely a tükörből reám tekint. Az öregek szeme olyan, akár a világtól búcsúzó gyertyaláng. Riadt, bágyadt, bizonytalan, mintha keresne még valamit, amit nem talál. A nagyapám tekintete volt ilyen a halála előtt. El-elhomályosult, mint a tükör, amikor rálehelnek. A halála előtt mindenki szeretné magához ölelni még egyszer az egész világot, de már nincs hozzá elég ereje. Ezért olyan rimánkodó és tétova.Nem tudom, meghallja-e valaki búcsúzás közben olykor a megbicsakló hangot is? Nekem volt egy öreg barátom, s amikor kikísért, és kezet fogott velem, mindig csuklott a hangja. És elhomályosult közben a tekintete. Nyilván arra gondolt, ki tudja, lesz-e még egyszer viszontlátás; az élet véges, ő már idős, eljöhet a nap... Amely el is jött. Halála óta én magam is igyekszem elkerülni a „viszontlátásra” kiejtését, mert bizonytalan, látjuk-e még egymást ebben az életben. Megpróbáltam mással helyettesíteni, nem találtam rá megfelelő szót. Ezért legjobb, ha némán búcsúzunk egymástól.Tekintetek. Láttam egy nyolcéves fiút a minap a buszmegállóban. Adidas cipője volt, divatos anorákja, selyemsálja. Rágógumit kérődzött rendületlenül. Hetykén szemtelen volt az arca, a tekintetét meg egy húszévesforma leányzóra összpontosította. Csámcsogva követte a nő ringó járását, akár egy felnőtt. Fél szemét be is hunyta, mert így jobb a perspektíva. Amikor a nő eltűnt az utcasarkon, megrántotta a vállát – ahogy látta az idősebbektől –, valamit vakkantott, majd kiköpte a rágógumit. Rendes srác. Tudja, hogy nem illik halmozni az élvezeteket.A fitos orrú kislánnyal a ligetben találkoztam. Nagyon fenn hordta a fejét. Mereven maga elé nézve lépkedett; ilyen lehet a könyörtelen végzet – gondoltam. Pórázt lóbált a kezében. Mindenki riadtan utat nyitott előtte. Hogy mi a véleményem a tekintetéről? Azt hiszi, hogy a világon egyedül csak neki van – kutyája...A félelemnek bénítóan delejes hatása van, akár egy sötéten örvénylő kútnak. Sosem felejtem el, pedig már csaknem hatvan esztendeje annak, amikor a második világháború után utoljára találkoztam Lilli Pállal, a volt zombori főispán titkárával. Bácska volt főispánját a partizánok rabolták el és vitték vissza Magyarországról a Vajdaságba, ahol kivégezték. És mellette még negyvenezer magyart – égbekiáltóan gonosz népirtást követve el. És a szerencsétlen, szürke kis Lilli Pál, a volt főispáni titkár lihegve menekült, félelmében Budapestig futott, onnan kilopódzott az egyik peremkerületbe, megváltoztatta a nevét, így élt le névtelenül, bujkálva fél évszázadot. A napokban kaptam a hírt: meghalt. Nem tudom, valódi neve szerepel-e a sírkeresztjén, vagy az álnevét írták oda is. Mert a félelem még a halálnál is erősebb. Csak úgy mellékesen teszem hozzá: életében soha senki nem kereste.Végezetül a kényszeredett, hazug mosolyról. Az álmosolyról. Amikor a lécet leverő sportoló belevihog a kamerába. Fitymálva. No és? Tanúi lehetünk hasonló tekinteteknek naponta a televízió vetélkedőműsoraiban is. Elhangzik a kérdés, s utána jön a döbbent csönd. Esténként így megfellebbezhetetlen bizonyságot kapunk arról, milyen sok manapság az olyan műveletlen ember, aki okosnak hiszi magát.A múltkor a versenyző nem tudta, mi a papramorgó. Azt sem, mit neveznek pityókának. Netán a nagyfröccsöt? A másiknak fogalma sem volt róla, hol a Brandenburgi kapu. Döbbenten ültem a képernyő előtt, és Kosztolányi egyik karcolatára gondoltam, amelyben Walter B. Pitkin a butaság történetéről írott könyvéből idézett. A New Yorkban megjelent könyv szerzője azt vallja, hogy a butákat valami titkos szövetség köti össze. A cikket Kosztolányi 1934 decemberében írta. Akkoriban az amerikai szerző szerint „négy ember közül három okvetlenül nehézfejű tökfilkó, aki hadilábon áll a józan ésszel”. Azóta persze változott a helyzet. Több lett a buta.Ha megkérdeznénk egy okos embert, miért növekedett a számuk, nyilván azt felelné: mert manapság van televízió is.