Stadler-gate az MSZP-ben

Súlyos taktikai hibát követett el Kovács László szocialista pártelnök, amikor kategorikusan letagadta, hogy pártja pénzt fogadott volna el Stadler József akasztói vállalkozótól. Ez a ballépés az eddig korrupcióval még nem vádolt, sőt – a híradások szerint – pártját a korrupciótól megtisztítani igyekvő politikus erkölcsi megsemmisüléséhez is vezethet. A lapunkban csütörtökön megjelent cikk szerint Stadler József üzletember a börtönből – vélhetően 1995-ben vagy ’96-ban – húsz-harminc millió forintot kért „vissza” az MSZP-től, „abból”, amit korábban a szocialista pártnak juttatott. Hámori Csaba, aki Stadler szerint átvette a pénzt, „nem emlékezett” az esetre, sőt a levél létét is kétségbe vonta. A levelet azonban lapunk fakszimilében közölte, mi több, Stadler József is megerősítette, hogy ő írta annak idején.Mindezt tagadhatja még Kovács László, igen gyermeteg hivatkozásokkal. Az esetnek azonban van egy másik tanúja is, mégpedig Tonhauser László, nyugalmazott ezredes, a szervezett bűnözés ellen fellépő volt rendőrparancsnok. Az ismert főtiszt a most kipattant Stadler-gate-ről szóló tanúvallomását több ezer példányban hozta nyilvánosságra még 1999-ben. Eszerint: 1994. október 23-án Katona Béla tárca nélküli miniszter faggatta őt arról, beépült-e a szervezett bűnözés a politikába. „Legalább öt tanú jelenlétében elmondtam neki egy tanulságos történetet – írja Tonhauser. – Nem bűncselekményről szólt a történet, hanem némi szponzorpénz elfogadásáról. Az azóta elhíresült Bács megyei Akasztón megjelent négy politikus, akik közül kettő közismertnek számított. Nagy valószínűséggel az akkor építés alatt álló labdarúgó-stadion munkálatait mentek megtekinteni. Az építtető nagy tisztelettel fogadta a »küldöttséget«, üzent a titkárnőnek, aki tudta a dolgát, és némi készpénzt, »pár milliócskát« becsomagolva küldött vissza. Biztosan a választásokra kellett a pénz. Az egész történetet azért meséltem el, hogy milyen egyszerű a politika közelébe jutni. Az viszont már zavaró volt, hogy később, egy mulatozáson, a már kicsit kapatos »szponzor« hangosan ordítozta mindenki füle hallatára, hogy nyomozhat ellenem a Tonhauser, mindig lesz két nap előnyöm, mielőtt bármit tesz, nem véletlenül adtam x összeget y pártnak.”Tonhauser ezredest később e szóbeli közlése miatt behívatta Katona Béla a Kossuth téri kormányhivatalba. „Legnagyobb meglepetésemre a tanmese egyik szereplője várt a miniszter társaságában, és azt kezdte bizonygatni, hogy ő azt sem tudja, hogy hol van Akasztó.” Milyen hasonló az 1994-es reagálás a 2001. évihez – játszhatnánk el a gondolattal, ám Tonhauser folytatja: „Később, amikor a »szponzort« letartóztatták, burkoltan fenyegetőzött is egy Kurír-cikkben, miszerint »akkor jó voltam, amikor táskaszám vitték tőlem a pénzt«.”Kétségtelen: a most nyilvánosságra bukó Stadler-gate részleteit bocsátotta közre két esztendővel ezelőtt Tonhauser László ezredes.Lebukott tehát a legnagyobb ellenzéki párt – vonhatjuk le sajnálkozva a következtetést. Azt ugyanis akár egy szélsőséges baloldali pártember, vagy egy bigott liberális aktivista sem gondolhatja, hogy Tonhauser ezredes – „összejátszva” az akasztói üzletemberrel – már 1999-ben a Stadler-gate 2001. évi kirobbanását készítette elő az akkor nyilvánosságra hozott tanúvallomásában. Ugyanarról a tényről két, egymástól a lehető legteljesebben független forrás ad tehát egybevágó hírt. Ami különben nem teljesen új azoknak, akik figyelnek a közéletre. Lényegében egy korábban is sejtett, de gondosan agyonhallgatott ügy bukott felszínre a Stadler-levél előkerültével. Az MSZP 1994-es választási kampányának mesés fényűzése már akkor érzékeltette, hogy a hirdetett „szakértelem” sok szempontból – például a szponzori támogatások megszerzését illetően – ténylegesen jelen van az állampárt utódjában. Így most talán előnyösebb lett volna az egykori külügyminiszternek diplomatikusabban nyilatkoznia, időt húznia, s később – részletes helyett – részleges beismeréssel, lassan, taktikusan elsimítania a blamázst. Ám Kovács László úgy ítélte meg – ezúttal tévesen –, hogy a rendelkezésére álló hatalmas médiafölénnyel ezt a botrányt is elleplezheti, miként történt ez a 150 milliárd forintos veszteséget felhalmozó Postabank-szégyennel és a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is maga után vonó kilencvenmilliárdos CW Bank-ügylettel. Úgy tűnik, ezeket az égbekiáltó nagyságú visszaéléseket sikerült elfeledtetni a néhány tízmilliós villa-hajcihővel, noha annak idején Horn miniszterelnök is építtetett úszómedencés villát magának az óbudai hegyoldalban, máig tisztázatlan forrásból. A szocialista párt eddig megúszta az elmaszatolt olajgate-üggyel (amely milliárdos tartozásokat hagyott maga után, ám a rendőrség még nem indított nyomozást) és a 804 milliós Tocsik-üggyel a korrupciós vádakat. (Ez utóbbi esetben is sikerült elhúznia a bírósági eljárást a pártnak, így az első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt MSZP-s képviselő ma is ott ülhet a magyar törvényhozás padsoraiban.)Jellemző a Stadler-eset fogadtatására az egykori Watergate-üggyel való párhuzam és néhány mai stílusjegy. Kovács László MSZP-elnök ugyanis a leleplezés napján arra hivatkozott, hogy a vádat egy kormányhoz közeli lap fogalmazta meg, tehát nem kell komolyan venni. Az amerikai mintabotrányban, 1972-ben, ’73-ban a lehallgatási skandalum érintettjei kezdetben épp azzal védekeztek, hogy vádlóiknak a velük szembenálló „Demokrata Párt tagkönyve lapul a zsebében”, tehát nem kell őket figyelemre méltatni. Az akkori vádak azonban nem rágalmaknak, hanem tényeknek bizonyultak, s a tagadóknak – töredelmes beismerés után – távozniuk kellett a közéletből. Most megjegyezte Kovács pártelnök azt is, hogy ha ők minden, a nyilvánosságban megjelent vádra reagálnának, akkor tevékenységük csak ebből állhatna. Ez a védekezés már a közelebbi múltat idézi. Akad politikus, aki már hivatkozott erre éveken át, jelezvén, hogy őt még a pisai torony elferdítésével is megrágalmazták, nem kell tehát komolyan vennie a naponta megjelenő vádakat – utóbb azonban távozni kényszerült a miniszteri posztról.A Stadler-gate – függetlenül kimenetétől – híven jellemzi a volt állampárt politikai stílusát. A hatalom megszerzése annyira fontos e szerveződésnek, hogy erkölcsi gátlás csak alig motoszkál tagjaiban. Az a mozzanat ugyanis, hogy – maradjunk az enyhébb, a tonhauseri változatnál – becsomagolt „pár milliócskát” vettek át egy vállalkozótól, jelzi, hogy a legkevésbé sem foglalkoztak a pénz eredetével. Nem érdekelte őket, miből származott a tetemes summa, miközben sok becsületes család az OTP-hitelét nem tudta törleszteni, s filléres gondok közepette a hajléktalanság rémével néztek farkasszemet. Miközben a törvénytisztelő vállalkozókat az utolsó forintig ellenőrizte az APEH, a hatalomra készülő párt suba alatt vette át a kampánymilliókat. Ez utóbbi mozzanat is mutatja, milyen gyerekes Kovács László védekezése, amely szerint a párt hivatalos kimutatásai között nem szerepelnek a Stadlertől kapott milliók. Mintha a privatizáció hajrájában mozgó korrupciós összegek nyomot hagytak volna valamely hivatalos kimutatásban... Itt fölmerül egy pillanatra az is: esetleg Kovács Lászlónak igaza lehet: a Stadlertől kapott pénz nem a pártkasszában kötött ki... Ez esetben az ORFK-nak ad feladatot a Stadler-gate, és az MSZP erkölcsei így is romosnak mutatkoznak...Ami reményeket kelt: Katona Béla a maga gyermeki naivságával tisztázni óhajtotta a Stadler-gate-et, még 1994-ben. Ám amikor belelátott a kártyákba, szinte elmenekült a miniszteri posztról. Működnek tehát lelkiismeretes politikusok a baloldali pártokban, s ez fölöttébb fontos. Magyarországnak ugyanis az európai uniós csatlakozáshoz szüksége van hiteles baloldali pártra. A Stadler-gate keltette politikai földcsuszamlás után ez valóban kialakulhat, a besározódott politikusoktól még elhatárolódhatnak az MSZP korrekt személyiségei. És akár már a jövő esztendei választásokon is egy megtisztult párt kínálhatja a polgári erők alternatíváját a szavazóknak.