Vallási köntös és a hit

Megkezdte az Országgyűlés a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslat vitáját. Abban teljes volt az egyetértés, hogy az 1990. évi IV. törvény valóban a rendszerváltozást megalapozó rendkívüli fontosságú törvények közé tartozik. Abban sem volt vita, hogy az Európai Unió parlamentjének, valamint az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének állásfoglalása és ajánlása nem tartalmaz jogharmonizációs kötelezettséget. A vallási, ezoterikus vagy spirituális csoportok illegális tevékenysége ellen inkább a meglévő jogi eszközök hatékonyabb bevetését javasolják. Nem volt ellentét a lelkiismereti, gondolat- és vallásszabadság értelmezése tekintetében sem. A feloldást igénylő ellentétek valójában abban jelentkeztek, hogy jogi normaként vagy egyéb módon egyáltalán meghatározhatóak és körülírhatók-e a vallás fogalmának és a „vallási” jelzőnek a tartalmi elemei, bármilyen meghatározási kísérlet alkotmányellenesen korlátozza vagy veszélyezteti-e a vallásszabadságot, van-e valamilyen összefüggés az egyházként történő nyilvántartásba vétel és a vallásszabadság között. Végül, hogy valóban szükséges-e a törvénymódosítás, vagy sem.A módosítani kívánt törvény 8. paragrafus (2) bekezdése szerint: „Egyház minden olyan vallási tevékenység végzése céljából alapítható... stb.”, vagyis a vallási tevékenység fogalmat használja, de utalást sem tartalmaz a vallási jelleg egyetlen elemére sem, és ezért a hatékony jogalkalmazáshoz nyilvánvalóan elengedhetetlen e hiányosság pótlása. A törvényjavaslat vitatott és a vallásszabadság sérelmét gyanító módosítása valójában csupán az egyházak nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályainak alkalmazását pontosítja a vallás meghatározásával. A módosítás szerint ugyanis vallásnak olyan világnézet minősül, amely a) természetfelettire irányuló, rendszerbe foglalt hitelelvekkel rendelkezik, b) tanai a valóság egészére irányulnak, c) az erkölcsöt és az emberi méltóságot nem sértő sajátos magatartás-követelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.Ezen túlmenően a módosítás megjelöli azokat a tevékenységeket, amelyek elsődleges és meghatározó gyakorlása nem tekinthető a nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából vallási tevékenységnek. A vallás fogalmi meghatározása és pontos tartalmi körülírása kétségtelenül nem könnyű feladat, és oldalakon keresztül lehetne idézni a feladat megoldására irányuló teológiai és filozófiai kísérleteket. Feltételezésem szerint azonban mindannyian egyetérthetünk abban, hogy vallásnak csak olyan világnézet minősülhet, amely természetfelettire irányuló hitelelvekkel rendelkezik, hiszen minden vallás alapja egy magasabb rendű, természetfeletti lénybe vetett hit, legyen az Jézus Krisztus, Jehova, Allah, Buddha, Mohamed, és nem minősül alkotmányellenesnek az az elvárás sem, ha a tanok a valóság egészére irányulnak, és az erkölcsöt, valamint az emberi méltóságot nem sértő magatartáskövetelmények az emberi személyiség egészét áfogják.A pontosításra irányuló módosítás szerint a nyilvántartásba vétel iránti bejelentéshez csatolni kell „az egyház legfőbb vallási tanainak az illető egyház magyarországi legfelsőbb szerve által jóváhagyott összefoglalását”, de az ezekkel összefüggő alkotmányossági aggályokkal kapcsolatos viták már korábban lezajlottak az Alkotmánybíróságon. Az Alkotmánybíróság ismételten rögzítette, hogy „Az állam mind az egyesülési jog, mind más alkotmányos jogok alapján létrejött szervezetek és közösségek jogi személlyé válásának feltételeit az illető szervezet vagy közösség sajátosságának megfelelően, eltérően is szabályozhatja”, valamint „Az állam határozza meg, hogy magánszemélyek részére milyen feltételekkel, milyen jogi személyek létrehozását teszi lehetővé”.Az Alkotmánybíróság a 8/1993. határozatában pedig egyértelműen rögzítette, hogy „Az állam tehát – amíg ezzel a vallásszabadságot és ezen belül az együttes vallásgyakorlás jogát nem sérti – belátása szerint határozhatja meg az »egyház« alapításának feltételeit és jogállását.” Az idézett határozaton túlmenően az Alkotmánybíróság már hivatkozott 8/1993. sz. határozata szerint a „közösségi vallásgyakorlás szabadsága nincs kötve semmilyen szervezeti formához. A másokkal együttesen történő vallásgyakorlásnak az alkotmány 60. paragrafus (2) bekezdésében biztosított joga mindenkit megillet arra való tekintet nélkül, hogy az együttes vallásgyakorlás jogilag szabályozott szervezeti keretek között vagy anélkül történik-e, illetve hogy milyen szervezeti formában folyik”. A 4/1993. sz. AB-határozat pedig rögzíti, hogy „Az alkotmányból csak a vallásgyakorlás olyan korlátozásának tilalma következik, amely kizárólag a vallásos meggyőződésre, illetve a vallásgyakorlásra vonatkozik. Nincs azonban akadálya annak, hogy a jogalkotó a vallás és az egyházak sajátosságait figyelembe véve alkossa meg azokat a jogszabályokat, amelyek a vallásszabadság alapvető jogát érvényre juttatják”.Az idézettek alapján távolról sem veszélyezteti a vallásszabadságot, ha valaki a hitét nem egyház, hanem jogi személyiséget elnyert társadalmi szervezet vagy egyesület tagjaként gyakorolja, és nem alkotmányellenes, ha nyilvántartásba vétellel csak valódi vallási közösségek kaphatnak egyházként jogi személyiséget. A törvénymódosítás alapján sincs tehát semmi akadálya annak, hogy „az Isten meghalt” tételt hirdető ateisták, mint egy negatív istenhitnek minősíthető közösség tagjai, szabadon hirdessék meggyőződésüket, a Nietzsche tiszteletére rendezett összejöveteleiken tábortüzet gyújtsanak, azt körültáncolják, vagy különböző hőfokú vizekben megmerítkezzenek, viszont azért talán mégsem tekinthető hátrányos megkülönböztetésnek, ha egyházként nem veszik őket nyilvántartásba.Ezek után választ igényel az a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e a többszörösen meg- és feldicsért 1990-es törvény módosítására? Az előzőekben már utaltam arra a körülményre, hogy a módosítani kívánt törvény a „vallási” megjelölést használja a fogalmi elemek megjelölése nélkül, és ezzel szinte megoldhatatlan feladatot ró a jogalkalmazóra. Ezen túlmenően a pontosítást tartalmazó módosítást indokolja, hogy a sokat emlegetett globalizáció nemcsak a gazdasági életet gyűri maga alá, hanem igényt tart az áruként és fogyasztóként egyaránt komoly értéket jelentő ember teljességére. A szellemi életet is alá akarja rendelni az uniformizáló üzleti érdekeknek, a szellemi uralom megszerzéséért különféle vallási jellegűnek nevezett közösségeket hoz létre és a gondolatszabadság változatlan védelme mellett az ilyen jellegű szervezetek egyházi minősítésének kiszűrésére a jogalkalmazó számára egyértelművé, de legalább alkalmazhatóvá kell tenni a vallás fogalmának tartalmi elemeit.A neves francia politológusnak és közírónak, a L’Express folyóirat egykori főszerkesztőjének, Jean-Francois Revelnek van egy roppant szellemes könyve az öngyilkos demokráciáról. A jobbat még mindig ki nem talált egyes demokráciáknak az önmaguk felbomlását eredményezhető hibáját abban jelöli meg, ha a szabadságjogok korlátlanságát vallja, megfosztják magukat az önvédelem minimális intézményes eszközeitől, vagyis az emberi és egyéb jogok félreértésével és korlátlanságával a saját vesztükbe rohannak. A jósokhoz csatlakozva nekem is pesszimistának kellene lennem, de állítólag Magyarországon a jól tájékozott optimista számít pesszimistának. A pesszimizmus alapjául szolgáló jól tájékozott optimizmusom indoka, hogy ismerem a három szocialista képviselő által a törvény módosítása iránt 2000 decemberében benyújtott önálló indítványt. Az indítvány önmagában igazolja a módosítás közös szándékát és a ma már vitatott szükségességét. Teljes mértékben egyet lehet érteni az indítvány indokolásának azzal a mondatával, hogy „csak valóban vallási célból létesülő közösség nyerjen egyházi bejegyzést”, és az eredeti törvény „sarkalatos elveinek keretei között maradva” a módosítással „segíteni kell a jogalkalmazók munkáját”. Ugyancsak helyeselhető az indítványnak az a része, hogy „az alapszabály mellett az egyház hitvallásának vagy legfőbb vallási tanainak összefoglalását is be kellene nyújtani”, mert ez megkönnyítené a szembesítést „a közösség vallási jellegét illetően”. Nyilván ezekre tekintettel éreztem felcsillanni a reményt, amit azután sorra lehervasztottak a saját indítvánnyal szembekerült hozzászólások.Mégis reménykedem abban, hogy az öncélú ellenzéki makacsságot felváltja a sokat hangoztatott konstruktivitás. S végül a szándék azonosságán alapuló korábbi egyetértés a társadalom jogos elvárásának megfelelő törvénnyé érik.A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)