A tervezett kétmilliárd forint helyett 2000-ben 762 millió forint értékben kaptak megbízást a Főpolgármesteri Hivataltól külső cégek. A fővárosi ellenzék szerint még mindig túl magasak az „egyéb szolgáltatásként elszámolt” megbízási díjak. A Transparency International korrupcióellenes szervezet szintén bírálta a városháza ezen gyakorlatát.Aközfeladatok ellátását már burkoltan privatizálták a Főpolgármesteri Hivatalban – állapította meg jelentésében a korrupcióellenes szervezet. A szerződéses munkák tartalmi és pénzügyi ellenőrzésére ugyanis a legtöbb esetben nincs lehetősége a városházának. A Transparency szerint a külsős cégek megbízása olyan mértékű, hogy még az egyes fontos rendelettervezetek megszövegezésében sem vesznek részt a köztisztviselők. Holott – vélekedik a szervezet – a feladat ellátása a saját munkaerő-kapacitásból is megoldható lenne. A városháza költségvetési és tervezési ügyosztályán tegnap nem tudták megmondani, hogy a tavalyra tervezett kétmilliárd forintos megbízások halasztott fizetés, vagy egyéb okok miatt csökkentek 762 millió forintra. A tényleges kifizetésekből a legnagyobb tételt, 327 millió forintot a vállalkozási és vagyonkezelési feladatok ellátása teszi ki. 1998-ban a Főpolgármesteri Hivatal 1,243 milliárd forintért bízott meg gazdasági társaságokat, míg 1999-ben ennek majdnem duplájáért, 2,242 milliárd forintért. Bánovics Tamás MIÉP-es fővárosi képviselő – aki eddig minden évben kritikával illette a nagy összegű kifizetéseket – szerint a közbeszerzés nélküli megbízások 90 százalékát el tudná látni a városházi apparátus. Erre vonatkozóan több visszajelzést kapott a hivatal munkatársaitól is.Meg kellene vizsgálni, hogy a megbízások mögött milyen szándék húzódik, milyen érdekkörök állnak a rossz gyakorlat hátterében – reagált lapunknak Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz–MDF– MKDSZ-frakció vezetője. A politikus szerint az ügyvédi irodák és a pénzügyi-gazdasági elemző cégek megbízására nagyon sok pénzt költenek, holott ezeket a feladatokat az illetékes ügyosztályok is el tudnák látni.
Még nem írtak ki tendert az új villamosokra. Az ÁPV Rt. ellen indított perek egy részét visszavonja a főváros, egy másik részét azonban folytatni kívánja – döntött tegnap a főpolgármesteri kabinet. Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője lapunknak elmondta: a Legfelsőbb Bíróság (LB) korábbi jogegységi döntése miatt számos fővárosi keresetnek nincs alapja. Nem áll el viszont a főváros azoktól a perektől, amelyek az ÁPV Rt. által már kifizetett összegekről szólnak. Bőhm András elmondta: a privatizációs társaság az új jogi helyzetre, vagyis az LB jogegységi döntésére hivatkozva követeli vissza a korábban átutalt pénzt. A főpolgármesteri kabinet azonban nem ért egyet az ÁPV Rt. érvelésével, a főváros szerint a társaság az egyezség alapján kifizetett összeget nem követelheti vissza. Egyelőre nem írja ki a főváros azt a tendert, amelynek alapján 12 milliárd forintért vásárolnak új villamosokat a Nagykörútra. A szocialisták szerint ugyanis a városháza programirodája által szövegezett pályázat feltételeinek a hazai ipar nem tudna megfelelni. Az MSZP nehezményezte, hogy az SZDSZ éppen a hazai iparra hivatkozott, amikor ellenezte a használt hannoveri villamosok megvásárlását. A tendert a szakmai egyeztetések után írja ki a főváros. (G. K.)