Elölről kellene kezdeni mindent az alapoktól

A szókimondó, kritikus pap, aki szószékről szállt szembe a romániai falurombolással és védelmébe vette a magyar kisebbségi jogokat; a temesvári hős, akinek a védelmére kelt hívek megmozdulása robbantja ki 1989-ben a romániai forradalmat: ő Tőkés László királyhágó-melléki református püspök. Ma is nyughatatlan. Rendíthetetlenül követeli az egyházi vagyon visszaadását, Erdély autonómiáját és a magyar nemzeti közösség teljes körű politikai egyenjogúságát. Egyenes magatartásáért, lényeget kimondó beszédeiért többen nem szeretik, és nem mindig tartják diplomatikusnak. Ha az erdélyi magyarságról, annak megmaradásáról esik szó, Tőkés Lászlót nehéz „kikerülni”.Sokakat meglepett, hogy nem vállalta újabb négy évre a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöki posztját.– Úgy éreztem, hogy ha a magyar Országgyűlés megvonja a Magyarok Világszövetségétől a költségvetési támogatását, akkor ebből le kell vonni a következtetést. Nem tehetünk úgy, mintha nem történt volna semmi. Kezdetben tiltakoztam e váratlan lépés ellen, majd közvetíteni próbáltam a világszövetség és a kormány illetékes vezetői között, de amikor fél év után azt tapasztaltam, hogy nem változik semmi, az egyetlen becsületes megoldást választhattam, a lemondást.– Nem tűnt fel önnek, hogy többek között olyan emberek szorultak ki az MVSZ-ből, mint Sütő András, Dobos László, Duray Miklós, Fekete Gyula, Csoóri Sándor vagy Pozsgay Imre, akik „fémjelezték” a világszövetséget?– Ez a körülmény is hozzájárult a helyzetem ellehetetlenüléséhez, mert konszenzus, átfogó összmagyar egyetértés nélkül nem maradhattam tiszteletbeli elnök, de annak a provokatív jellegű felkérésnek sem engedhettem, hogy egyoldalúan egyik vagy a másik tábor mellett döntsek.– A Magyarok Világszövetsége története folyamán nem került szembe magyar kormánnyal, sőt mi több, nem került szembe olyan magyarságot érintő törvénnyel sem, mint a státustörvény.– Jelöltségem visszavonásához az is hozzájárult, hogy nem voltam hajlandó azt a fajta politizálást folytatni, amelyet Patrubány Miklós elnök képviselt. A különleges státust nem ellenezték ugyan, de mintegy rálicitáltak arra a külhoni állampolgárság lebegtetésével, hamis alternatívát nyújtva a státustörvény ellenében.– A kettős állampolgárság ajánlása nem reális?– Ezt nem vagyok hivatott eldönteni, de az a véleményem, hogy a státustörvény korszakos jelentőségű politikai előrelépés. Az ellenzék heves ellenállása mellett megszületett törvényjavaslatot kár „überolni”. Én magam, valamint az erdélyi és határon túli magyar egyházfők úgy ítélték meg, és ezt nyilatkozatban is kifejeztük, hogy – elképzeléseinket lépcsőzetesen kell megvalósítanunk. Az MVSZ vezetésének más megnyilvánulásaival sem tudtam egyetérteni. Bár Patrubány Miklós nekem jó barátom, ifjúkori harcostársam, mégis abszurdnak és tudathasadásos állapotnak éreztem, hogy a Magyarok Világszövetsége bizonyos szempontból szemben áll a kormánnyal. Az is igaz viszont, hogy a kormány sem a legszerencsésebben kezelte az MVSZ kérdését. Nem konzultált idejében a világszövetség új vezetésével, nem tette világossá álláspontját Patrubány Miklóssal szemben. Az ügy bonyolult, de véleményem szerint a státustörvényt, ezt a törékeny vállalkozást nem veszélyeztetheti a Magyarok Világszövetsége, és alapvető erdélyi érdekeink nem kerülhetnek veszélybe.– Patrubány Miklós elnök azt nyilatkozta, hogy az MVSZ kivonul Magyarországról.– Ez is abszurd. Ez nem a kommunisták Magyarországa. Akkor sem vonultunk ki, nemhogy most. Amennyiben a világszövetség nem tudja betölteni a hivatását, én nem tudom tovább vállalni a tiszteletbeli elnökséget. Nem akarok egy, a társadalom peremére szorult egyletnek a díszelnöke lenni.– Ha már ön sincs a vezetésben, mi lesz a világszövetséggel?– Az MVSZ gyakorlatilag a nemlét peremére került. Nem tudom hogyan lehetne megmenteni, tanácstalan vagyok. Elölről kellene kezdeni mindent az alapoktól, újabb alkotmányozó közgyűlést kellene összehívni, akkor talán megmenthető lenne.– Tőkés Lászlót „politikus püspöknek” nevezik. Ön nemcsak az MVSZ-nek volt a tiszteletbeli elnöke, de jelenleg is tiszteletbeli elnöke a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének. Itt sincs minden rendben. Kritizálja és nincs megelégedve az RMDSZ vezetésével, mintha perben állna azzal. Ugyanakkor ez egyetlen legális, fajsúlyos szervezet Erdélyben, amely hivatalosan képviseli a magyar kisebbség érdekeit.– Nemcsak képletesen, hanem valóságban is perben állok az RMDSZ-szel, amennyiben márciusban etikai és fegyelmi vizsgálatot indított ellenem az országos ügyvezető elnökség és egy másikat a Szilágy megyei RMDSZ- szervezet.– Miért?– A vádban az áll – Takács Csaba ügyvezető elnök írja alá az országos panaszt –, hogy a múlt évi őszi országos választások idején tanúsított magatartásommal kárt okoztam a szövetségnek.– Ön azt kifogásolta, hogy az RMDSZ tárgyalt az Iliescu-féle párttal?– Többről van szó. A választások idején egyházkerületünk, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tárgyalássorozatot kezdeményezett az RMDSZ országos és megyei, illetve területi szervezeteivel, kifejezésre juttatva egyházkerületünk közgyűlésének azon véleményét, hogy nem minden esetben tudja jó szívvel támogatni a szövetséget, hanem csak bizonyos feltételek teljesülése esetén hajlandó erre. A párbeszéd révén egyházunk és az RMDSZ megromlott kapcsolatainak rendezését kívántuk elérni. Konkrétan Bihar, Szilágy, Krassó-Szörény és Máramaros megyékben komoly konfliktusba kerültünk az RMDSZ-szel. Az RMDSZ nem védte a református egyház érdekeit. A Szilágyságban például gyakorlatilag visszaállamosították a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumot, kitiltották a püspöki vizitációt a református iskolából az iskola igazgatónőjének „vezényletével”, aki történetesen Seres Dénes RMDSZ-szenátornak, a Szilágy megyei RMDSZ elnökének a felesége. Eközben az RMDSZ mindvégig ezt az egyházellenes magatartást támogatta – egy kifejezetten felekezeti iskolában.– Pontosítsuk. A román állam államosította a magyar református iskolát?– Igen, az RMDSZ-szel együtt, amely az idő tájt benne volt a kormányban, amely nem a magyar református iskolaügyet képviselte, hanem a nacionalista hatalom oldalára állt ellenünkben.– Furcsa az ügy, hiszen két olyan szervezet áll egymással szemben, amely egyébként a kisebbségi magyarságot is képviseli.– Döbbenetes helyzet alakult ki. S az eset ugyanakkor jelzésértékű. Egyre gyakrabban kerül szembe magyar magyarral. Gondoljunk például a székelyudvarhelyi választásokra. A székelyudvarhelyi polgármesteri címért folytatott választási küzdelemben az Udvarhelyi Polgári Egyesület jelöltje, Szász Jenő nyerte meg a választást az RMDSZ jelöltjével szemben. Közismert, hogy a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség erőteljesebb és költségesebb választási kampányt folytatott Szász Jenővel szemben, mint a marosvásárhelyi román nacionalista polgármesterjelölt ellenében. Ekképpen történhetett meg, hogy a helyhatósági választáson egyik utolsó és legfontosabb erdélyi „bástyánk” végül is elesett.– De ön azt hirdette, hogy a magyarok ne menjenek el választani.– Bocsánat, ez nem igaz. Sem egyházkerületünk képviselői, sem én sem mondtam, hogy a magyarok ne menjenek el választani. Egyházkerületünk csupán aggályosnak tartotta az RMDSZ fenntartások nélküli támogatását a választásokon, mivel a szövetség a felsorolt példákon kívül is egyre másra szembekerült a magyar érdekekkel. Sehol sincs az előírva, hogy behunyt szemmel, feltétel nélkül kell támogatni egy olyan politikai erőt, amely nem teljesíti érdekvédelmi kötelezettségeit. A szövetség hovatovább nem bennünket képvisel a hatalomban, hanem a hatalmat képviseli velünk szemben. Sajnos gyakran úgy néz ki, hogy nem az RMDSZ lépett be a kormányba, hanem a kormány lépett be az RMDSZ-be. 1986 óta fokozatos balra tolódás figyelhető meg a szövetségben, különösképpen azóta, hogy a román–magyar alapszerződést aláírták.– Szomorú, hogy ez így van. Van megoldás a rendeződésre?– Erdélyben erősödik az egyházi alternatíva. A kétmilliárd forintnyi költségvetési támogatást a magyar kormány nem a szövetségnek, hanem a történelmi egyházaknak adta azzal, hogy alapítsanak egyetemet. Úgy érzem, jó kezekbe került az erdélyi magyar tudományegyetem ügye. Másfelől erősödik a civil szféra. Eddig a művelődési életet és a civil életterünket is az RMDSZ monopolizálta. Jó ideje azonban egyre erőteljesebben nyilvánul meg az az igény az erdélyi magyar kistársadalomban, hogy a politika és a közélet differenciálódjék, és az egyes civil szervezetek, valamint a különféle politikai erők artikulálják önállóan magukat. Ezért én azt remélem, hogy a monolitikus, egypártelvű RMDSZ-vezetés, az egyházi és a polgári szféra megerősödése által fokozatosan kiszorul, és egy egészséges magyar kistársadalmi szerkezet alakult ki, amely be tudja tölteni a hivatását a magyarság fennmaradásának érdekében.– Nem önben van a hiba? Nem túlságosan radikális? Nemrégiben felavatták Nagyváradon a Partium Keresztény Egyetem Arany János Kollégiumának felújított és kibővített épületét. Az avatóünnepségen többek között jelen volt Orbán Viktor magyar kormányfő felesége, Lévai Anikó, Pokorni Zoltán oktatási miniszter, Fidesz-elnök, Német Zsolt külügyi államtitkár. Ön mint házigazda, az erdélyi magyarság nemzeti autonómiája kivívásának szükségességét hangsúlyozta. Nem szaladt túl előre?– Románia csapdában vergődik: elkezdte ugyan a rendszer átalakítását, de nem tudja azt véghezvinni. Egy helyben topog, egyre inkább visszacsúszik. Magyarországon okkal jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök egy évvel ezelőtt, hogy a magyaroknál a rendszerváltozás „elérte azt a fokot”, ahonnét már nincs visszatérés. Ennek véghezviteléhez radikalizmus kellett. Itt van a kisebbségi kérdés. Van, aki azt hiszi, hogy megoldódott a kisebbségi kérdés Romániában? Mégha jó lépések történtek is, véleményem szerint az egész román kisebbségpolitikát kell alapvetően megváltoztatni, egyébként oda jutunk, hogy a börtönviszonyokon javítottunk, de a börtön fennmaradt. A börtönt magát kell lerombolni, mint ahogy a Bastile-t is lerombolták. A rendszerváltozást illetően nincs helye a meghátrálásnak. Ami az autonómiát illeti: nemhogy én sietnék előre, hanem az erdélyi magyar politika esett annyira vissza, hogy ahhoz képest az én magatartásom sietségnek tűnik. 1921-ben – amikor az erdélyi magyarságot mély letargiájából ébresztgette – írta a Kiáltó szóban Kós Károly, hogy legfőbb végső célunknak az erdélyi magyarság nemzeti autonómiájának kell lennie. Ugyanezt fogalmazza meg az RMDSZ programja, és ugyanezt hallgatja el a mostani vezetés. Nem lesz itt magyar élet, s nem lesz magyar túlélés, hogyha nem vesszük a kezünkbe oktatásügyünket, kultúránkat, egyházaink és a magyar többségű területek ügyét. Nem kívánunk határmódosítást, de ezt egyenértékűen csak egyetlen módon tudjuk kiváltani: a nemzeti autonómiával.– Mintha erodálódott volna a temesvári hős református püspök alakja. Megvádolták, hogy a hírhedt Securitate ügynöke volt. Nemrégiben viszont hivatalosan is beigazolódott, hogy nem volt szekus ügynök, sőt a román főváros második kerületi bírósága hétszázmillió lejes – mintegy hétmillió forintos – erkölcsi kártérítést ítélt meg önnek.– Nem csoda, hogy a hírnevem és az 1989-ben, Temesváron szerzett tekintélyem megkopott, ennek szétrombolására ugyanis az elmúlt évtizedben komoly erőket összpontosítottak. Az 1989 óta eltelt időszak legnagyobb teljesítményének azt tartom, hogy egyáltalán még a felszínen vagyok. Arról van szó, hogy a Securitate, illetve annak utószervezete, összefogva a pártnómenklatúrával és a visszarendeződő román rezsim erőivel, mindent lehetőt megtett, hogy politikailag és erkölcsileg ellehetetlenítsen. A román forradalom ötödik évfordulóján a kollaboráns román sajtó ezt tételes formában is meghirdette, amikor is „Tőkés László lebontását” (románul: Demolarea lui T. L.) tűzte ki célul. Tulajdonképpen ennek lehetünk tanúi tizenkét év óta.– Mégis kiderült az ártatlansága. Mit jelent ez önnek?– El voltam készülve a legroszszabbra – a politikai boszorkánykonyhában ugyanis mi sem könynyebb, mint hamis adatokkal, fals bizonyítékokkal valakit eláztatni. Egyébként is tudnivaló, hogy a Securitate mi mindenre képes, és az előzőleg lezajlott gyilkos rágalmazási kampányok semmi jót nem ígértek. Nagy meglepetésemre azonban – s ez igazi elégtételt jelent számomra – az átvilágítóbizottság azt mutatta ki, ami megfelel a valóságnak.– Hogyan lehet mindezt elviselni?– „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” – ekképpen bátorít bennünket Jézus. Hitben kell néznünk a dolgokat. „Szabad lelkiismerettel kell viaskodnunk a bűn és a sátán hatalma ellen” – erre tanít egyházunk hitvallása, a Heidelbergi Kt. Akárhogyan is nézzük: a kommunizmus fogalma végképp kivásott. Visszakerült ugyan Iliescu elnök és posztkommunista pártja, s ez igencsak késlelteti az igazi rendszerváltozást. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az átalakulások folyamata feltartóztathatatlan. És különösképpen azzá válik, ha Isten segedelmével mi is az előremozdításon fáradozunk.