A boksa ördögei

Egyre több hazai erdőgazdaságnak jelent komoly bevételi forrást a faszénégetés. Az ősi, boksás szenítési módszerrel grillezéshez való hobbiszén készül – ezt a terméket elegáns kiszerelésben árulják a francia és német hipermarketek. A szénégetés tudást igénylő szakma, de nem oktatják sehol. Csak az erdőn lehet megtanulni.Az ablak lehúzva, érezni az erdőből a fanyar füstszagot. Az erdészet terepjárójában ülünk, dobálnak a kátyúk, a borzas cserjék meg-megsöprik a Landrover oldalát. Sziklafalak, sziklakapuk közt kanyarog az út. Néha elfogynak a fák; alattunk a Bükk, szakadékos hegyeivel – mintha az ég peremén futna ilyenkor az autó. Vasas Ernő, a Répáshutai Erdészet igazgatója keskeny földútra ereszti a kocsit.– A mai napig is megállok nézelődni, ha ráérek – mondja, amikor a tájat dicsérem. – Itt nőttem föl, az erdőben; tősgyökeres hutai vagyok. De nem tudom megunni, mindig más arcot mutat ez a vidék.Tisztásra érkezünk. Kétembernyi magas, kupola alakú farakásnál, egy boksánál állunk meg.– A szénégetéshez nem kellenek eszközök – feleli kérdésemre az igazgató. – Csak fa, avar, széna, föld és ember kell hozzá. Meg néhány szerszám: lapát, gereblye.Kivénhedt GAZ áll a tisztás közepén, ajtaja lóg, ablaka nincsen. A szénégetőé, mondja Vasas Ernő. Persze működik. Odébb egy már kisebbre roskadt, füstölgő boksa. „Ügyeljünk a biztonságos munkavégzésre!” – figyelmeztet a tábla egy lakókocsi bejárata fölött. Vasúti kocsi lehetett egykor; mellette dorongokra feszített fólia alatt kecskelábú asztal és pad. Az asztalon becsomagolt kenyér, zsírosbödön, néhány sörösüveg. Légyraj rebben föl közeledtünkre, s a lakókocsiból vörös szemmel, fáradtan kászálódik ki a szénégető.– Offertáler János – mutatkozik be, majd betűzi a nevét. – Hogy hogyan gyújtjuk be a boksát? Fehér egérrel – mondja, miközben a füstölgő kupachoz ballagunk. – Ezért tartok itt néhányat – mutat a bódé felé. – A boksát úgy kell rakni, hogy nagyon sűrű legyen, de maradjon egy kis gyújtónyílás, ami bevezet a közepébe. Egyébként csak mi rakjuk így, a románok felül csinálnak nyílást. Középen van a gyújtós felhalmozva. Az egér farkára olajos kócot kötünk, meggyújtjuk, aztán bezavarjuk a lyukon. Kijönni nem tud: begyújtja a boksát.Zavartan jegyzetelek, mire elnevetik magukat.– Nehogy elhiggye már! Ez a bátya vicce volt, az öreg szénégetőé – mondja Offertáler János. – Jöttek a tanácsi elvtársak, nézelődtek, kérdezgették, ő meg nagy komolyan elmagyarázta a fehér egeret. Gondolkoztak, aztán egyikük megkérdezte: és a szürke egér nem jó? Hát, csak ha végképp nincs fehér, mondta a bátya. Erre fogtak gyanút.– Valóban olajos kóccal gyújtják – szól Vasas Ernő –, de egy vékony pálcára kötik, úgy tolják be középre.Kidőlt, vastag törzsre ülünk, a szénégető cigarettára gyújt.– Itt az a lényeg, hogy játszani kell a tűzzel. A boksa belülről izzik, egyenletesen. Ha lassan ég, akkor lesz jó a szén. Mindig szimmetrikusan kell égnie. Szabályozzuk: itt rést nyitunk, ott bezárunk egyet, meg is locsoljuk, ha muszáj. Ügyelni kell a szélmozgásra. Ha nem jól csináljuk, hamar leég a boksa, és kevés lesz a kihozatal. Ezt – mutat Offertáler a kupacra – ma befödöm, holnap begyújtom, és két hétig égnie kell, mielőtt kihúzogatom. Ötvenegy és fél köbméter. Belül a vastagabb fák, kívül a vékonyabbak; ha nincs elég a vékonyból, hasgatni kell.– Szalmával, avarral, földdel fedik be a boksát. Annyit dolgoznak – mondja az igazgató –, amennyit bírnak. A János egyedül dolgozik. Az ő érdeke is, hogy minél több és minél jobb legyen a szén. Vállalkozó: a fát megveszi az erdészettől, mi meg visszavásároljuk tőle a szenet. Övé a különbözet.– Meg lehet ebből élni? – kérdezem.– Meg – bólint a barázdált arcú szénégető. – Hát hiszen élek. Ezt csinálta az apám is meg a nagyapám is. Gyermekkoromban már raktam a kis boksákat. Az én fiam is rakta, mikor kicsi volt. Nekem esztergályos a szakmám, bejártam Miskolcra, a gyárba tizenkilenc évig. Annak a világnak vége. Visszajöttünk az erdőbe. Jobb így. Éjjel-nappali munka: a tűz sem alszik, mi sem.– Miért nem tart kutyát? – kérdem.– Nem kell ide kutya – feleli Offertáler. – Megkötni sajnálom, elengedni meg nem szabad: meghajtja a vadat, a vadász lelövi. Nem kell nekem félnem senkitől... mi olyan koszosak, feketék vagyunk, hogy tőlünk kell félni. Volt már olyan, hogy elvittek lapátot, gereblyét, mást nemigen tudnak.– Télen nincs szénégetés – veszi vissza a szót az igazgató –, akkor a fakitermelés a munka. A szénégető télen a döntést, gallyazást csinálja, amire éppen szükség van.A fakitermelés jelentős nemzetgazdasági ágazat és bevételi forrás, ám szigorú és egyre szigorodó korlátok között folyik. Korlátok közé szorítja a megújult környezetvédelmi szemlélet, amely a természet közeli, kíméletes erdőgazdálkodást részesíti előnyben, és korlátozzák a fapiac egyre magasabb szintű minőségi szabványai. Nem lehet mindenféle fát eladni.– Itt lép be a képbe a szénégetés – magyarázza az igazgató. A felújítási munkák során kivett, repedt vagy kisebb törzsátmérőjű fákat lehet szeníteni. Ma mind több erdőgazdaság ráállt, fellendülőben van az iparág. Szénnek legjobb a bükk meg a gyertyán, ilyen szempontból ez a környék ideális.A huta valamikori tót szó, azt jelenti: olvasztó. Bő háromszáz éve települtek ide tótok és németek, s építettek üveghutát és vashámort, vasgyárat. Az olvasztóba pedig sok faszén kellett, mert a barnaszénben jóval több a kalória, mint a kőszénben.– Háztartásokban nem is lehetne fűtésre használni, szétégeti a kályhát – mondja az igazgató az autóban, miközben átmegyünk a Róka-farmra. A meredekről belátni a falut: a hatszáz lelkes kis település szorosan a hegyoldalra tapad. Répáshuta általános iskolája az erdészettel közös épületben működik. Középiskolába Miskolcra járnak a fiatalok, huszonnyolc kilométerre. Munkát szintén Miskolc ad, illetve az erdő.Ám szénégető nem lehet akárki. A nagyváros környékén most sok a szabad munkaerő, de a vállalkozó, akivel az erdészet szerződésben van, szívesebben dolgoztat székely szénégetőket a borsodi munkanélküliek helyett. Inkább átmegy értük Erdélybe, hozza-viszi őket. A munkaügyi központnak ez ellenére van, a tisztviselők azt mondják: tessék előbb a miskolci, Miskolc környéki embereket alkalmazni, s „cserébe” kiadnak egy-két munkavállalási engedélyt a határon túli magyaroknak.– Csakhogy a dolog nem működik. A múltkor is idejött egy csapat ember – mondja az igazgató, és megszorítja a kormányt –, jó sok fát elégettek, de szén nemigen lett belőle.A Róka-farmon, pár kilométerre a falutól működik egy másik szénégető telep, mellette a csomagoló.– Az Offertáler János által említett románok igazából erdélyi magyarok – mondja Vasas Ernő. – Egy házaspár, a szezonra ideköltöznek Székelyudvarhelyről. A férfi szénégető, az aszszony a háztartási munkákat végzi, s ha ráér, besegít.A raktárépülethez velünk egyszerre érkezik az erdész fehér Wartburggal. Az erdész – oldalán bőrtokban jókora pisztoly – kipattan az autóból, és szalad a raktárba intézkedni. Nemsokára jön egy kamion az áruért, magyarázza az igazgató. – Mikulás! – kiált be az erdész az épületbe, mire előjön egy talpig szénporos, szakállas, valószínűleg szőke férfi. Bemegyünk a raktárba. A betonpadlón vastagon ül a fekete por, ha össze akarják söpörni, csak fölkavarodik. Raklapokon, lefóliázva színes kis zsákokban a késztermék.– Grillszén – mondja az igazgató –, Franciaországba megy. Az erdészet intézi az exportot is. A nyugati országokban nagyon szeretnek piknikezni. Ilyen gusztusos csomagokban árulják a szenet a hipermarketek. A boksás módszerrel előállított faszenet más célra már nemigen használják. Gyári körülmények között más minőségűre lehet szeníteni, például a gyógyszeripar részére: a széntabletta is fából van. A gyári szenítésnél nyerik a faszeszt és a különféle illóanyagokat is, ám ez drága, nagy beruházást igénylő dolog. De grillszénre jelentős a kereslet, és nagy a verseny a piacon. Ilyenkor van a felvásárlás, kezdődik a szezon. El tudnánk adni többet is; érdemes volna, mert jó pénz, de véges a kapacitásunk. A mi erdészetünk legfeljebb háromszáz tonnát tud termelni évente.A raktárépület mögött három óriási boksa áll.– Száz köbméteresek – mondja Vasas Ernő. – Egy köbméter fából, ha jól égetik, legalább másfél mázsa faszén lesz.A telep széléhez ballagunk, ahol az erdő kezdődik, hatalmas, bólogató, mit sem sejtő gyertyánokkal. A hátsó boksát éppen rakják; bajuszos, tagbaszakadt férfi áll a tetején, egy fiatalember és egy nő nyújtogatja föl a méteresre vágott fákat.– Kovács Ferenc – bök a férfi felé az igazgató. – Ritka jó munkaerő. Szorgalmas, lelkiismeretes, szakértelemmel dolgozik. Igaz-e, Ferenc! – kiált föl a boksa tetejére.– Nem t’om, mi igaz, mi nem – von vállat a székely szénégető.– Hát hogy szakértelem kell ehhez is.– Bizony – egyezik bele Ferenc, és megtámaszkodik –, nem úgy van, hogy begyújtom, és isten szeresse. Ha belefúj a szél, s leég, az félmillió forint. Dolgozhatnék hány évig, hogy kifizessem.Ferenc testvéreinek otthon asztalosműhelyük van. Télen ott dolgozik, ilyenkor itt. Kérdem, mennyit keres. Egy lusta szénégető olyan negyvenezret, de ő nem ér rá lustálkodni, kerüli meg góbésan a választ.A boksa aljában szótlanul rakosgató fiatalemberhez fordulok. Ő most tanulja a mesterséget, mondja. Huszonketten jöttek a munkaügyi központ közvetítésével. Abból beálltak a szénégetőkhöz valami heten. Másnap már csak öten voltak, mostanra meg ő maradt egyedül. A többiek nevetnek, a fiatalember nem nevet. Koszos, büdös munka, mondja.– Még rakni nem is annyira – teszi hozzá Ferenc –, hanem kihúzgálni! Forró kegyetlenül, s száll a fekete, kormos por, abban kell dolgozni. Izzadunk, tapad a szénpor, nem mondom, hogy hova is bemegy. De a csomagolás sem különb, bent a zárt térben rakni a faszenet... Úgy nézünk ki, mint az ördögök, csak a szemünk fehérje világít. De én szeretem csinálni. S ha nem szeretnék dolgozni, meghalnék éhen. Mindig ezt csináltam. S az erdőn lenni jó, mert itt legalább csend van. Na, haladjunk – mondja a székely ember, fordul és nyúl a következő fáért.