A kocka nincs elvetve

Számtalan szólásban bukkanunk rá a kockával vagy annak dobásával kapcsolatos kifejezésre. A „van még egy dobása”, „a kocka el van vetve”, „kockára tesz”, „megkockáztat”, de még az „eldobta magától a szerencsét” is arra utal, a játék, a sors vagy Fortuna mindig is fontos szerepet játszott az emberek életében. Olykor a szerencsét és a sorsot is egyaránt kihívjuk magunk ellen. Néha csak játékból, azonban nem mindegy, mit teszünk kockára.Magyarország legnagyobb dobókocka-gyűjteménye Eger egykori sakkbajnokának köszönheti létét. Simon József ugyanis kötelességének érezte, hogy négyesztendős unokáját bevezesse a sakkozás rejtelmeibe. A bajnok a játékban nem ismert tréfát, és egyáltalán nem volt tekintettel az akkor négyesztendős Pálffy László életkorára, így a kisfiú két esztendőn keresztül még csak közelébe sem juthatott a győzelemnek. A kudarcszériának és egyben a családi partiknak végül egy kínkeserves döntetlen vetett véget, mivel a nagy játszmát követően a hatesztendős Pálffy László kijelentette, hogy a csúcson kell abbahagyni, és soha többé nem ült le sakkozni a nagyapjával. A reváns vágya azonban tovább munkált benne.– Olyan játékokat kezdtem keresni, amelyekben úgy éreztem, hogy a nagyapám ellen van esélyem a győzelemre. A Ki nevet a végén? volt a kedvencem – emlékezik a kockagyűjtés kezdeteire a kockagyűjtő.Az ötvenes években gyártott társasjátékok – a kor szellemének megfelelően – nagyon rossz minőségben készültek, s néhány heti kemény csatát követően tönkrementek. A készletből általában csak a dobókocka, illetve a bábuk maradtak meg, amelyeket a játékok tulajdonosa hűségesen elrakott, megalapozván a legnagyobb magyarországi kockagyűjteményt.Pálffy László akkoriban még nem foglalkozott a kockák történetével, így azt is csak később derítette ki, hogy a kocka szó a szláv kosztka, vagyis csont, csontocska szóból ered, amely kifejezés a játéktárgy anyagára utal. Őseink játéknak azt a tevékenységet tekintették, amely mentes volt az ügyesség, valamint az értelmi képesség bármilyen befolyásától. Az első ilyen játék a kockázás volt. Magyarországon a dobókocka megnevezés csak a hatoldalú hexaéder játékeszközt jelenti, szemben a játékkultúrák többségével, ahol a dobókocka nemcsak a kockának, hanem a sorsvetésnek, a dobásnak, a kockáztatásnak is elfogadott megnevezése. A dobókockás játékok jelentős részében egyébként nem hatoldalú a dobótest.A magyar nyelv korábban nem bánt ilyen szűkszavúan a kockával, hiszen a késő középkorban négy-, hat-, nyolc-, tizenkettő, húszoldalú, szabályos platoni testekkel folyó játékok eszközeinek közös megnevezésére a sorsvető név szolgált. Ráadásul a sorsvető nemcsak az öt, szabályos platoni dobótestet – tetraéder, hexaéder, oktaéder, dodekaéder, ikozaéder – jelentette, hanem azon szabálytalan, felsorszámozott oldalú testeket is, amelyek egyenlő eséllyel eshettek egy-egy oldalukra. A sorsvetők közé sorolhatók a XVIII. századi huszonhat oldalú, fél pakli kártyát pótló jóskockák, a pörgettyűk, a sorsológömbök, illetve a számozott papírhengereket rejtő mókuskerékszerű rézhengerek.Pálffy László később azt is megtudta, hogy a sakkozás történetének egy időszakában az ilyesféle sorsvetés fontos szerepet kapott, hiszen a partnerek nem felváltva léphettek, hanem kisorsolták a következő lépés jogát. A kockázás kedveltsége ráadásul a labdajátékok népszerűségét is meghaladta időnként, a játék mégsem tudta sem az ókorban, sem a középkor elején az őt megillető szerepet betölteni. S ez Pálffy László szerint a véletlennek volt köszönhető.A legfőbb probléma, hogy a közéletet is szabályozó törvények mind a mai napig nem tudták megfogalmazni a véletlen jelentését.A magyar és külföldi törvénykönyvek sem a kocka, sem a lottó, sőt semmiféle szerencsejáték pontos, örök érvényű definícióját nem tudták megadni, mivel a törvényalkotók politikusként elutasították a matematikusok tanácsait. Ennek eredményeként a hivatalos szervek szinte majd minden évtizedben mást és mást értettek a fogadás, a sorsolás, a szerencsejáték, a lottó, a számsorsjátékok alatt. A joghézagok miatt a bírók gyakran adtak igazat a becsületes kockajátékban vagyonát visszakövetelő vesztesnek, hisz a játék során a játék szabályai szerint gazdát cserélő vagyonok a törvény szerint szabályozatlanul mozogtak.A kockajáték mégis milliók szórakozása maradt, és bár a jogtudósokra nem tett különösebb hatást, a természettudomány több ágában is előlendítette a tudományos gondolkodás kiteljesedését. 1417-ben Luca Paccidi, az első játékelméleti mű szerzője még helytelen számításokat közölt arról, milyen arányban várható két kockával tíz feletti pontérték dobása. Később De Méré lovag is részletes elemzéseket írt a kockajátékról, amelyeket végül Pascal pontosított.Talán azért volt fontos megfejteni a kocka „lélektanát”, mert a játékot nem csak a halandók kedvelték. A germánoknál az ázok – a tizenkét főisten – arany játéktáblákon kockáztak, így igazgatva a világot. A dalai láma helyettese kockajátékkal dönti el az év sorsát, bár a vallási dobókocka mind a hat oldalán hat darab pont van, ami biztosítja az optimista jóslat alapját.A főpapok, a mágusok már tíz-húszezer esztendeje jóslásra, valamint az időjárás előrejelzésére használják a kockát és az egyéb dobótesteket. A régészeti leletek tanúságai szerint a mágikus tárgyakkal hat-hétezer éve kezdtek el játszani a gyerekek. Négyezer esztendeje az egyiptomi ifjak már három különböző, pontosan szabályozott szerencsejátékot játszottak dobótestekkel.Az ókori, középkori szabad polgár – akinek a zsebeiben mindig lapult egy-két dobókocka – szinte bármikor kapható volt egy kis játékra. A búcsúk, a zarándokutak gyakorta zajos orgiákba fulladtak, amelyek természetesen nem maradhattak szerencsejáték nélkül. Megelégelve a bűn burjánzását, az egyház megtorló akciókat indított. Sienai Szent Bernát a nők pipereszerszámait, parókáit, a férfiak kockáit, ostábláit égette el. Szent Lajos nemcsak a kockázást, de a kockakészítést is megtiltotta. Kapisztrán Szent János 1454-ben Nürnbergben háromezer-hatszáznegyven ostáblát és negyvenezer kockát vetett máglyára.A százezerszámra elkobzott dobókockát több százféle játékhoz használták, így a pótlásukról is gondoskodni kellett. Létrejöttek a dobókockamutánsok, a pörgettyű formájú három-, négy-, hat-, nyolc- és tizenkét oldalú hasábok, s az ősi kínai elefántcsont pörgetytyűk játékaihoz hasonló eszközök hamar népszerűek lettek. De nem mindenkinek hoztak szerencsét.Az olasz reneszánsz nagy alakja, Francesco Petrarca a kockákat az apai örökséget elnyelő szakadéknak nevezi. Rákóczi György udvari lelkésze a kockajátékot mint hazárdjátékot és játékosait egyszerűen csak a hazugok néven illette. Az 1279. évi budai zsinat kimondta, hogy: „A pap ne játsszék kockajátékot vagy más szerencsejátékot. Ilyen játéknál a pap még csak jelen se legyen!”Persze azért a játékot tiltó papok is kockáztak, s a tömeges szerencsejáték ellen a törvény erejével fellépő királyok is szenvedélyesen szerettek játszani. V. Károly francia király például megtiltotta a kockát, az ostáblát, a tekét, a futballt és általában a különféle játékokat.Az emberiséget szerencsére soha senki nem tudta végleg eltiltani a játéktól. Az ilyesféle szigor egyébként csak ritkán jár sikerrel, mint ahogy az úttörőtábori rezsim a tizenhárom esztendős Pállfy Lászlót is örökre a szenvedélyes játékosok táborába száműzte.– A hatvanas években a tanulmányi versenyek győztesei Csillebércen gyűltek össze. Hihetetlenül idétlen szabályoknak megfelelve töltöttük ott az időt, szó szerint szenvedtünk. Pedig azt gondoltuk, hogy 1968-ban már nem fordulhat elő, hogy a kötelező takarodó után még el kell énekelnünk a Vörös Csepel című dalt. Ráadásul a matematika iránt érdeklődők köreiben már akkoriban is három dioptria fölötti volt az átlag, ezért igencsak utáltuk a ránk kényszerített gyors, ügyes, talpraesett úttörőképet. Annyira abszurd volt ez az egész, hogy a közös dalolás után mindennap hajnalig beszélgettünk és sakkoztunk. És szép lassan belezúgtunk a játékok világába.A kezdet nem ment simán, mivel a világ dobókockáinak nincs a bélyegekéhez hasonlóan jól szervezett hálózatuk. Pálffy László szerencséjére 1968-ban Pécsett minden hónap első vasárnapján híres kirakodóvásár működött, ahol a különböző országokból érkezett árusok mindenféle játékeszközt kínáltak. A lelkes ifjú tehát nemcsak különleges dobókockákat, hanem rengeteg gyári hibás kockát vásárolt, amelyek hasonlóan a nyomdahibás bélyegekhez, ép társaiknál sokkal többet érnek. Később a barátok, az ismerősök is rákaptak a kockavadászatra, s bármerre jártak a világban – Las Vegastól Japánon át a téli olimpiáig –, nem tértek vissza üres kézzel.De ha éppen nem utazik egyetlen ismerőse sem, Pálffy László akkor is számíthat egy-két dobókockára.– Az Ecseriről és a Petőfi Csarnokból is sűrűn telefonálnak, ha befut valami különleges. Néhányan már csak azt kérdik, hogy alkudjanak-e, vagy vegyék meg annyiért, amennyit kérnek érte. Nos, én hatezer forintnál többet még nem fizettem dobókockáért, ám az is igaz, hogy valójában nem lehet tudni, melyik kocka mennyit ér.Magyarország legnagyobb kockagyűjteményének tulajdonosa azt viszont bizonyosan tudja, hogy a körülbelül négyezer darabos készletéből kétezer kokca nem képvisel jelentősebb értéket. Pálffy László tehát így, „árcédulák” nélkül kedveli például azokat a mesterműnek tekinthető szabályos kockákat, amelyekkel a dobások számától függetlenül azonos arányban jön ki egy-egy oldal, de a csalások eszközeként használt, úgynevezett csibészdobókockák is közel állnak a szívéhez. Véleménye szerint ugyanis a kockáknál nem a pénzben kifejezhető, hanem a szeretetérték a legfontosabb.