A nemzeti kisebbség nem ürügy a területszerzésre

A függetlenség eltelt tíz esztendeje alatt voltak hullámhegyek és hullámvölgyek – mondta lapunknak adott exkluzív interjújában Stjepan Mesic horvát köztársasági elnök. Mint mondta, Horvátország ismét felszállóágban van, amióta elkötelezte magát az európai integráció mellett.Szlovéniában az önálló államiság tizedik évfordulójára készülődve mostanában többször szóba került az ön neve. Az úgynevezett hétnapos háború kapcsán, amelyet annak idején a szlovén területvédelmi erők folytattak a jugoszláv hadsereggel, felemlegették, hogy ön mint az egykori Jugoszláv Államtanács elnöke, nem igazán rokonszenvezett a szlovén függetlenséggel, ami egyszersmind a jugoszláv államszövetség széthullását is eredményezte. Ön hogy tekint vissza tíz év távlatából ezekre a napokra?– Az akkori Jugoszlávia a Vajdaság és Koszovó autonómiájának megvonásával szűnt meg. A két autonóm tartomány megszűnésével de facto maga az államszövetség is megszűnt létezni. A többi csak folytatás volt. A tagköztársaságoknak az 1974-es alkotmány szerint joguk volt a kiválásra. Szlovénia, Horvátország, később Bosznia-Hercegovina és Macedónia élt is ezzel a jogával. Tekintettel arra, hogy Szlovénia csupán azt tette, amihez joga volt, én támogattam. A hadsereg önkényesen, az államtanács felhatalmazása nélkül támadta meg a szlovén területvédelmi erőket, amire annál is kevésbé volt joga, hisz azok is a jugoszláv fegyveres erők részei voltak.– Horvátországban ezúttal sokkal visszafogottabban ünnepelték a függetlenné válást. Miért? Ha meg kellene vonnia az eltelt tíz év mérlegét, hogyan értékelné? Mi az, ami megvalósult, mi az, ami nem, s kinek a hibájából?– Nem harsányan, de méltóképpen megünnepeltük országunk függetlenné válását. Az előző tíz évben voltak hullámhegyeink, mint például amikor visszaállítottuk a többpártrendszert, elindítottuk a demokratizálási folyamatot, a sajtót megszabadítottuk az állami irányítástól, és elhatároztuk, hogy csatlakozunk az európai integrációhoz. De voltak hullámvölgyeink is, ilyen volt például beavatkozásunk Bosznia-Hercegovina belügyeibe, vagy az, hogy az előző kormányzat megkísérelte elszigetelni Horvátországot az európai folyamatoktól. Ismét felszállóágba kerültünk, amikor elköteleztük magunkat az európai integráció mellett.– Miközben Horvátország – amint ön hangsúlyozza – uniós tagságra törekszik, az Európai Unió mintha vissza akarná kényszeríteni a Balkánra. Így például a stabilizációs és társulási egyezmény megkötését is a balkáni országokkal való szorosabb együttműködéshez köti. Ön szerint Horvátország stratégiai érdekei a Balkánon vannak?– A mi stratégiai érdekünk az EU- és a NATO-csatlakozás. Tény azonban, hogy csak akkkor veszszük komolyan ezeknek a céloknak a megvalósítását, ha előtte rendezzük kapcsolatainkat szomszédainkkal. Jómagunk és szomszédaink is csak akkor lesznek elfogadhatók az európai integráció számára.– Mi a véleménye egy balkáni szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról?– Ezzel mindannyian jól járnánk a térségben. A gazdasági együttműködés kibontakoztatásáért azonban mihamarabb meg kell oldanunk a vitás politikai kérdéseket, így például meg kell nevezni a felelősöket a múlt bűneiért, és fel kell hagyni a kollektív bűnösség emlegetésével. Ha ezt sikerül megvalósítani, megnyílik az út a gazdasági, kulturális és egyéb együttműködés előtt. Ebben a nemzetközi közösség is segítségünkre lehet, de nem karitatív segélyek osztogatásával, hanem közvetlen befektetésekkel, amivel nemcsak a mi lehetőségeink jobb kihasználását segítené elő, hanem a szomszédainkkal való gyümölcsözőbb együttműködést is.– A jugoszláv utódállamok kapcsolatainak rendezése felé nagy lépés volt az a szukcessziós (utódlási) megállapodás, amit az érintett országok képviselői írnak alá Bécsben. Ismert horvát politikusok azonban úgy vélik, az nagyon kedvezőtlen Horvátországnak. Ön hogy vélekedik erről?– Nem értek egyet. Ha nagy sokára sikerülne is kedvezőbb feltételeket elérnünk, az eredmény nem lenne olyan hatékony, mint ma. A jelen gazdasági helyzetben számunkra nagyon fontos, hogy egy viszonylag tisztességes kvóta szerint mihamarabb elosztásra kerüljön az ingatlanvagyon, az arany- és a devizatartalékok.– A gazdasági helyzet most valóban nehéz. Horvátország fontos döntések előtt áll. Megvan-e ehhez az egyetértés a társadalomban és az egyes politikai pártok között?– A kormány túl sokáig várt bizonyos intézkedésekkel. A megalakulása utáni száz napon belül fel kellett volna mérnie a helyzetet, amibe csöppent, és meg kellett volna állapítania, milyen intézkedésekre van szükség a horvát gazdaság működésbe hozatalára. Ha a kormány előbb lépett volna, a polgárok bizonyosan könnyebben elfogadták volna a szükséges megszorító intézkedéseket, míg most az IMF diktátumaiként élik meg őket, és sokan közülük azt tartják, Horvátország önerőből is képes gazdasága talpra állítására. Ez azonban illúzió, szükségünk van a külföldi tőke bevonására.– Ennek ellenére még nincs kidolgozott átfogó gazdaságfejlesztési stratégia. Ami pedig a külföldi tőke bevonását illeti, a horvát érdekeltségnek ellentmond, hogy a kitartó magyar befektetési szándék dacára a rijekai kikötőbe való beruházás ügye évek óta egy helyben topog.– Most jó esélyünk van arra, hogy megnyissuk kikötőinket a közép-európai országok előtt. Előbb azonban használhatóvá kell tennünk őket, amihez külföldi tőkeinjekcióra is szükség van. A magyar tőkét annál is szívesebben látjuk, mert most folyik az országaink közötti vasúti összeköttetés korszerűsítése. Rövidesen elkészül, és a kormány, illetve a parlament elé kerül Horvátország fejlesztési stratégiája.– Tekintettel arra, hogy ön az egykori jugoszláv vezetés egyik prominens tagja, nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne kérdezzem: meddig lesznek még háborúk a Balkánon?– A jelenlegi válságok könnyebben kiküszöbölhetők lennének, ha a szemben álló felek belátnák, hogy a nemzeti kisebbségeknek az országok közötti együttműködés katalizátorának kell lenniük, nem adhatnak ürügyet a területszerzésre. Az európai integrációban – ha a játékszabályok mindenkinek azonosak lesznek – egy magyarnak vagy akár egy albánnak is mindegy lehet, hogy a határ melyik oldalán él, mindaddig, amíg része lehet egy egységes kulturális közegnek. Ehhez azonban megfelelő politikai intézkedések kellenek. Macedóniában például nyilvánvalóan másként kell kezelni a lakosság 35 százalékát kitevő albán közösséget, mintha az csak két-háorm százaléknyi volna.– Mi a véleménye a bosznia-hercegovinai horvátok helyzetéről?– Horvátország az elődöm, Franjo Tudjman idején elhibázott politikát folytatott Bosznia-Hercegovina irányában. Abban a hiszemben, hogy Szlobodan Milosevicsnek a világ el fogja nézni a szerbek lakta területek kihasítását, maga is igyekezett kitolni Horvátország határait. Milosevics ennek az expanziós politikának még a népirtást is részévé tette. Ma, amikor világos, hogy a határokat nem lehet megváltoztatni, együtt kell működni Bosznia-Hercegovina egészével. A daytoni egyezmény mindazonáltal kiegészítésre szorul, hogy az állam működőképes legyen.