Borúra derű

A múlt heti írországi hideg zuhany után meglehetősen borús hangulatban gyülekeztek Luxemburgban az Európai Unió külügyminiszterei, nemkülönben a tagjelölt országok képviselői is. Hiába exkuzálta magát Írország kormányfője és hangoztatta unos-untalan, hogy az elutasítás nem a bővítésnek szól, a kérdés minduntalan ott lógott a levegőben: ezek után mire számítsanak a bebocsátásra várók?Az ír kormány otthoni fiaskójára még nincs megoldás, ám a sikeres luxemburgi miniszteri szintű bővítési tárgyalások után úgy látszik, mintha ez némiképp jelentőségét is veszítette volna. A három ideiglenesen lezárt – máskülönben igen érzékeny – fejezettel Budapest nemcsak politikailag ért el áttörést, hanem lélektanilag is. A lezárt fejezetek számát tekintve Magyarország – felzárkózva Ciprus mellé – az élre tört. A magyar diplomácia tehetségét és az uniós tárgyalópartnerek együttműködési készségét dicséri az a megállapodás, amely például a személyek szabad áramlása, illetve a termőföldvásárlás ügyében köttetett. A kialkudott egyezséget hosszas egyeztetés, szópárbaj előzte meg, ám úgy tűnik – megérte. Magyar szempontból igazán a termőföldvásárlás ügyében elfogadtatott feltételeknek lehet nagy jelentősége. A külföldiek ugyanis mostantól számított tíz esztendeig (2004-es csatlakozás esetén) nem vásárolhatnak magyar termőföldet.Végre-valahára úgy tűnt egyébként, hogy az Európai Unió egyenlő partnerként kezeli a tagjelölteket, figyelembe véve érdekeiket, félelmeiket. Az utóbbi hetek eseményei is arra utalnak, mintha az uniós tagok többsége végre rádöbbenne: a sokat emlegett 2004 nincs is olyan messze! A spanyolok prüszkölése, a németek és osztrákok követelőzése részben ennek (is) tudható be. Azzal a magas rangú eurokraták is tisztában vannak, hogy a mézesmadzagot sokáig nem lehet húzogatni. A lengyeleknél és a cseheknél már így is lanyhult a lelkesedés, sőt: a luxemburgi csúcs utáni vádaskodások arra engednek következtetni, hogy Prága és Varsó megorrolt Budapestre, mondván: Magyarország meghátrált a tárgyalásokon, s ezzel rontotta tárgyalási pozícióikat. Erről azonban szó sincs, hiszen a visegrádi országok közös álláspontot nem, csak kölcsönös tájékoztatást ígértek egymásnak, s ez minden esetben meg is történt.A nagy kérdés most már csak a célba érés időpontja lehet. Az ugyan nem valószínű, hogy erre már a göteborgi uniós csúcstalálkozón fény derülhet, ám ha az uniós tizenötök deklarálják, hogy 2002 végéig lezárják a csatlakozásokat a leginkább felkészült tagokkal – így Magyarországgal is –, akkor Budapest már elégedett lenne. Mint ahogy azzal is, ha pontosítva a nizzai szerződésben foglaltakat, a 2004-es európai parlamenti választásokon Magyarország már mint az Európai Unió teljes jogú tagja vehetne részt. Ezek tudatában figyelemre méltó volt a svéd diplomácia vezetőjének, Anna Lindhnek egy keddi, Luxemburgban tett megjegyzése. Eszerint ha ő lenne a magyar külügyminiszter, akkor meglehetősen nyugodt lenne a fejleményeket illetően. A kicsit homályos, ám annál többet sejtető mondatból mindenki azt hámoz ki, amit akar, ám vitathatatlan, hogy a két hét múlva véget érő svéd elnökség megkoronázása lenne, ha Göteborgban végre színt vallanának az európai tizenötök.