Borzalmak lajstroma

Talán minden idők legfelkavaróbb „kézikönyvét” állította össze most Lovas István: a Népirtások a XX. században című munka az elmúlt száz év gyalázatos tömegmészárlásait veszi sorra. A leírás éppolyan precíz és hideg, mintha csak egyszerű demográfiai adatokat olvasnánk: 10 ezer embert megöltek itt, ezért és ennyi idő alatt, 50 ezret ott, ilyen és ilyen formában. Több mint hetven ország iratkozhatott fel a könyvben erre a kétes hírnevet nyújtó „dicsőségtáblára”, ábécérendben, Angolától Belgiumon, Németországon és a Szovjetunión át egészen Zaire-ig. A „végöszszeg”, a népirtásokban az elmúlt évszázad során elpusztított áldozatok száma szinte hihetetlen: 170 millió ember!Talán pont ez a szenvtelenség, ez a száraz adathalmaz adja a könyv igazi erejét, hiszen írója a pár oldalas bevezető fejezetektől eltekintve – ahol főként az adatgyűjtés módszerét és az összeállítás szempontjait ismerteti – nem ítélkezik, nem bocsátkozik a szörnyű események magyarázatába, csak tényeket közöl. Ez a tömörség, a borzalmak lajstroma sokkolóan hat az olvasóra: inkább számadásra késztet, még akkor is, ha Lovas azt a megdöbbentő következtetést vonja le, hogy a „népirtások történetének – és talán ez benne a legtragikusabb – semmiféle tanulsága nincs”. Magyarázata sokak számára éppilyen zavarba ejtő lehet: „Nem az számít, hogy ki vagy melyik rendszer követi el a tömeggyilkosságot, vagy hogy hány embert gyilkol meg. Sokkal inkább az erőpolitika a döntő a tömeggyilkosságok és népirtások megítélésében. Pinochetet üldözik, noha 3000 áldozatával még be sem tudott kerülni e kötetbe, de Jelcin és Putyin orosz elnökök elé, akik több tízezer csecsen áldozatért felelősek, vörös szőnyeget terítettek, politikai »szalonképességük« látszatát pedig az Egyesült Államoktól kezdve az Európa Tanácsig garantálták.”A kötet egyik nem is titkolt célja, hogy az egyes népirtások számbavételénél felhívja a figyelmet a politikai szempontú megítélés tarthatatlanságára. „A népirtásokra való hivatkozás – eléggé el nem ítélhetően és a legszégyenletesebb módon – politikai harcok színterévé vált. Vannak, akik a nácizmus, vannak, akik a kommunizmus népirtását tartják jelentősebbnek, illetve egyedinek. Vannak, akik politikai céljaik érdekében a nekik kevésbé »rokonszenves« totalitárius rendszer népirtásának jelentőségét növelni és a »rokonszenvesebb« zsarnoki rendszer rémtetteinek súlyát csökkenteni akarják. Miközben egymást becsmérlik” – írja könyvében Lovas István, majd jelzi: tarthatatlan, hogy miközben a náci népirtás tagadóit – nagyon helyesen – a közmegvetés és a törvény szigora is sújtja, addig a baloldali rezsimek által elkövetett „democídiumok” tényei mind a mai napig nyíltan, egyetemeken és a legkülönbözőbb nyilvános fórumokon következmények nélkül kétségbe vonhatók. (Lovas István: Népirtások a XX. században. Kairosz Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 1800 forint)