Búcsú Fekete Sándortól

Fekete Sándor szellemi szolidaritását, amelynek részesei lehettünk a 80-as években: súlyos betegségének idején végleg elvesztettük. Az Új Tükör főszerkesztőjeként szállást, védelmet nyújtott Erdélyből menekült cenzorüldözte írásainknak, belügyi nyomozók által hajszolt önvédelmi kisebbségi jogainkat követelő munkáknak. Fekete Sándor hírét-nevét nem csupán Petőfi-kutatásai, kitűnő könyvei alapozták meg határon túli magyar szellemi körökben. Rendkívüli megbecsülés, elismerés övezte személyes bátorságát is, amikor politikai röpiratban tette szóvá a magyar nemzeti közösségek jogfosztottságát, üldöztetését. Ezért őt börtönévekkel büntették. Ezért őt a jogainkért mártíriumot is vállaló, bátor magyarok közt tartja számon a kollektív emlékezet.Fekete Sándor a szabad szólást tiltó időkben főszerkesztőként is súlyos kockázatot vállalt az elcsatolt régiók magyar íróinak védelmében. Amikor Pozsonyban és Kolozsvárott pártellenesnek, szovjetellenesnek nyilvánított publicisztikát, novellát, esszét közölt: két tűz közé került minden esetben, budapesti és határon túli hatalmi körök haragját vonta fejére. Fekete Sándor ily módon is bizonyította, hogy aki Petőfi életművét méltatja – önnön személyét, emberi tartását nem szennyezheti be gyávaságban, testvértagadó karrieréhségben, hatalmi elismerést vadászó magatartásban.Amit mondok: anatéma alá vetett írói munkák szerzőjeként a személyes tapasztalat hitelével mondom, távoli és fájdalmas emlékezésként, főhajtásként Fekete Sándor földi pályafutásának végén, amikor minden megvilágosodik. Mikor igaz és hamis, megtalált eszmény és tévedés, erő és gyöngeség végleg, örökre elválik egymástól, mi pedig, akik ismertük Fekete Sándort: tanúságot tehetünk a jóra való igyekezetéről, emberségéről, áldozatkészségéről és mérhetetlen szenvedéseiről, melyeket sorsába szőtt a végzet. Nyugodjék békében.