Ciprus az EU nehéz házi feladata

Állítólagos szülötte, Afrodité, a szépség görög istennője után Ciprus méltán nevezhető a szépség szigetének, a béke szigetének azonban semmiképpen sem. Történetének legnyugodalmasabb időszaka, az oszmán–török uralom 300 éve volt. Amióta felszabadult, illetve először brit fennhatóság alá került, majd a II. világháború után független állam lett, a lakosság mintegy kétharmadát kitevő görög és a fennmaradó hányadot alkotó török közösség – az anyaországok hathatós támogatásával folyó – szüntelen civakodásának színtere. A görög lakosság meg-megújuló erővel követelte a sziget egyesülését Görögországgal (énosis). Az ezért kibontakozó mozgalom mind erőszakosabb eszközökhöz nyúlt. Ebben a fő szerepet a görögkeleti egyház, III. Makariosz érsek és a görög hadsereg egykori tisztje, Grivasz ezredes által vezetett EOKA (Ciprusi Harcosok Országos Szövetsége) elnevezésű fegyveres csoport vitte. A szervezet nagy támogatottságot élvezett a ciprusi lakosság körében, terrorakciói félelemben tartották a török kisebbséget és meghátrálásra késztették a szigetet uraló briteket. Hoszszan tartó tárgyalások után 1959-ben Zürichben, illetve Londonban Görögország és Törökország – Nagy-Britannia beleegyezése mellett – megállapodott a ciprusi kérdés rendezésében, mégpedig oly módon, hogy megtiltották a sziget kettéosztását vagy bármelyik államhoz történő csatlakozását. Az egységes ciprusi állam azonban a gondos jogi előkészítés dacára sem volt hosszú életű. Először a török népesség lázadt fel Makariosz kormánya ellen, mert az csorbította alkotmányos jogait, majd a Görögországot akkoriban kormányzó katonai junta sugalmazására újjászervezett EOKA indított gerillaháborút az érsek eltávolítására, és a sziget egyesítésére Görögországgal. 1964-ben ENSZ-békefenntartókat kellett Ciprusra vezényelni, majd amikor az EOKA katonai puccsot hajtott végre Makariosz kormánya ellen, török csapatok is érkeztek, részint a puccs leverésére, részint a török kisebbség védelmére. El is foglalták a sziget északi részét – jóllehet az ENSZ határozatban követelte távozásukat –, s 1981-ben ezen a területen Rauf Denktas elnökletével kikiáltották az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, amit mind a mai napig csak az anyaország és néhány mozlim állam ismert el. A ciprusi állam egységének helyreállításáról azóta is folynak a tárgyalások, eredménytelenül. A felek kölcsönösen elutasítják egymás javaslatait, így a görögök a két, nemzetközileg elismert állam konföderációjára vonatkozó török elképzelést, míg az utóbbiak a szövetségi állam létrehozására vonatkozó görög javaslatot.Mostanság az Európai Unió döntése, hogy külön csatlakozási tárgyalásokba kezd a görög közösséggel, ismét a figyelem középpontjába állította a szigetet. A ciprusi görög állam 1990-ben kérte felvételét az EU-ba, amelynek maga Görögország 1981 óta tagja. Törökország a hatvanas években nyilvánította ki először ugyanezen szándékát, s fogyatkozó türelemmel vár a bebocsátásra. Az EU lépését tehát több szempontból is sérelmesnek találja – fejtette ki lapunknak Ender Arat budapesti török nagykövet – egyrészt, mert Európa támogatásával a háta mögött a görög fél nem törekszik szívvel-lélekkel a megegyezésre a török közösséggel. Az uniós csatlakozással ugyanis gyakorlatilag eléri a célját, és várhatóan igényt tart majd az énosis, a Görögországgal való egyesülés megvalósítására. Másrészt azért nem tisztességes ez az eljárás, mert nem felel meg a Zürichben vállalt kötelezettségeknek, miszerint a szigetország nem lehet tagja olyan politikai vagy gazdasági szervezetnek, amelynek az egységét garantáló Görög- és Törökország nem tagjai. Márpedig Törökország még nem tagja az EU-nak, holott – Ankara álláspontja szerint – előbb kellene felvételt nyernie, mint Ciprusnak. Méltánytalan az is, hogy az EU számon kéri tőle a ciprusi kérdés rendezését még a csatlakozás előtt, holott a görög–török probléma, mint jelenség egyáltalán nem egyedülálló az unióban. A ciprusi török közösségnek saját államapparátusa és demokratikusan megválasztott kormánya van. „Érthetetlen – véli Arat –, mi végre szorgalmazza az EU, hogy e két, eltérő hagyományú nép egy államban éljen. Éppen elég negatív példa van arra, hová vezet ez. Láthatjuk: például Bosznia-Hercegovina egyáltalán nem az egységesülés felé tart.” Török részről nem a határok megváltoztatására törekszenek, a konföderatív berendezkedés éppen hogy helyreállítaná az állam területi egységét. Az EU, tolmácsolta kormánya véleményét a nagykövet, hibát követett el, amikor a ciprusi görögöket elfogadta tagjelöltként, s ez még nagyobb gondot okozhat a jövőben, hiszen a görög ciprióta kormányzat, mint „a” Ciprusi Köztársaság tagfelvétele, kétségtelenül elmélyíti majd a sziget megosztottságát, s a ciprusi törökök számára sem hagy más lehetőséget, mint hogy a saját útjukat járják.Ankara, úgy tűnik, hajthatatlan. A nemzetbiztonsági tanács (MGK), amely a legfőbb hatalmi szervnek tekinthető az országban, május30-i ülésén úgy foglalt állást, hogy Törökország nem áldozza fel a ciprusi török államot az uniós tagság oltárán, az egyedül elfogadható megoldás változatlanul csak a török állam nemzetközi elismerése lehet. Ám a török kormányzatban is vannak olyan hangok, amelyek úgy vélik, a ciprusi török vezetésnek újra fel kellene vennie a párbeszéd fonalát a görögökkel, dacára annak, hogy azok novemberben megszakadtak, mert az ENSZ nem részesítette a görögökkel megegyező bánásmódban a ciprusi törököket.A sziget török lakossága is megosztott. Miközben egyre többen, főleg a nyugat-európai országokban élők folyamodnak „görög” ciprusi útlevélért, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy belátható időn belül egy uniós tagország polgárai legyenek, odahaza időnként bombák robbannak az Európa párti újságok szerkesztősége előtt.