Egy megszelídített küzdelem története

A mai kvízvetélkedőktől hangos világban talán hihetetlenül hangzik, de a rejtvény műfaja egyidős a thébai királyi család történetével és az Oidipusz-mítosszal.A monda szerint mikor Oidipusz útja során Théba elé érkezett, a város határában éppen a szfinx pusztított. Ez az oroszlántestű, de szép női fejjel bíró szörnyeteg rejtvényt adott fel Théba polgárainak, és addig követelte, hogy emberáldozatot vessenek eléje, amíg nem akad valaki, aki rejtvényét megoldja. Mi az, ami reggel négy lábon, délben két lábon, este három lábon jár? Oidipusz megfejtette a talányt. A megfejtés az ember, aki gyerekként négykézláb mászik, felnőttként két lábon jár, agg korában pedig botjára, a harmadik lábára támaszkodik.A szfinx feladványa a történelem első ismert rejtvénye, amely még életre-halálra szóló küzdelem volt. Az évszázadok során ez a harc szelídült az elme tornájává, a rejtvénnyé. Tehát a rejtvény története több ezer évre nyúlik vissza. Azt is mondhatnánk, hogy amióta az ember gondolkodik, rejtvényeket is kitalál. Persze az is lehet, hogy nem a gondolkodás, hanem a játék kezdete az, ami a talányok születését elindította. De ez a tyúk és a tojás esetéhez hasonló, így választ nem érdemes keresni rá.A világ ma ismert első rejtvénykönyve egy ókori egyiptomi tekercs, amelyet úgy négyezer évvel ezelőtt egy Aamesz nevű írnok, csillagász és matematikus készített. Ebben az egyiptomi iskolák tanárai által kitalált talányokat gyűjtötte egybe. Hasonló munkát írt a görög Kléarkhosz is, aki legszívesebben szórejtvényekkel és szójátékokkal lepte meg közönségét. Mindebből kiderül, hogy a legrégibb rejtvények a nyelvi játékok és a logikai fejtörők voltak.Az ókoriak ünnepnapokon, lakomákon látványos szellemi tornákat rendeztek, ahol a jelenlévők ötletes kérdésekkel szórakoztatták egymást. Számos görög filozófusról maradt fenn talányokkal, fejtörőkkel kapcsolatos történet. Talán a legismertebb Homérosz esete, amelyet a történetíró Plutarkhosz örökített meg. Eszerint Homérosz halálát nem más, mint egy találós kérdés okozta. Homérosz ugyanis egy sétája során fiatal halászokkal találkozott, és amikor zsákmányukról érdeklődött, azok így válaszoltak neki: – Amit fogtunk, azt eldobtuk. Amit nem fogtunk, azt hazaviszszük. A történetíró szerint Homérosz – mivel nem tudta megfejteni ezt a rejtvényt – a szégyenbe belehalt. Akár igaz a történet, akár nem, feltárja előttünk, hogy az ókori ember az ész minden próbatételét komolyan vette.A rejtvénytörténetben döntő fontosságú volt az ábrás rejtvények megjelenése. Ez lényegében a középkorban kezdődött az úgynevezett abrakadabra háromszöggel, amelyben még több volt a misztikum, mint a játékosság. Ebben a háromszög alakú ábrában 1024-szer volt olvasható az abrakadabra szó. A középkori ember a háromszögnek bűvös hatalmat tulajdonított. A klasszikus abrakadabra ábrának valójában egyetlen értelme volt, mégpedig az, hogy mintaképül szolgált a későbbi rejtvényábrák készítőinek. Így alkotta meg egy francia szerzetes a pogány háromszögábra keresztény ellenlábasát. A rejtvény ezúttal négyzet alakú volt, és a közepében elhelyezett S betűből kiindulva 8192 irányban lehetett elolvasni a santa ecclesia, vagyis szent egyház szavakat. Ezután a szerzetesek valósággal gyártani kezdték az ehhez hasonló ábrákat. A középkorban persze nem csak egyházi emberek készítettek rejtvényeket. Az ábrás rejtvények közül az úgynevezett Fortuna-rejtvény volt a legnépszerűbb, amelyet – mivel egy pogány istenasszonyt népszerűsített – pápai átok sújtott, így megfejtői az inkvizíció rémével is játszadoztak. Viszont a rejtvénykedvelők nagy szerencséjére a Fortuna-amulett fennmaradt, és egy ma is használatos rejtvény alapjává vált. A játék lényege, hogy úgy kellett a betűket összekötni, hogy minden kockát csak egyszer érintve a vonal mentén a Fortuna szó alakuljon ki. A rejtvényfejtőknek ez ma már alapjáték, többnyire gyerekeknek szóló feladvány.A reneszánsz idején újra feléledtek az ókori szellemi tornákhoz hasonló nyilvános rejtvénypárbajok, ahol a szavak és a logika mesterei mérettettek meg. A különböző titkos társaságok pedig melegágyai voltak a talányokkal való játékoknak. Az írástudók számának növekedésével egyenes arányban nőtt a betűjátékok népszerűsége. Az a tömegszenvedély, amely manapság a rejtvényeket övezi, valahol a XVIII–XIX. század környékén vette kezdetét. Eleinte csak a rímek és a szavak mesterei alkalmazták a betűrejtvényeket. Az akrosztichon és a telisztichon a két első betűrejtvény. Az előbbinél a sor eleji, az utóbbinál a sorvégi betűk összeolvasásával kapjuk meg a rejtvény megfejtését. Ezt a betűjátékot nem csak költők használták előszeretettel. Itt van például a Giuseppe Verdi nevéhez fűződő politikai akrosztichon: VERDI = Vittorio Emanuele Re D’Italia, azaz Viktor Emánuel Itália királya.Mi, magyarok sem maradtunk alul a rejtvénykészítés történetében. Egy XIX. századi rejtvénytípus egyenesen hazánkból indult világhódító útjára. Ez az úgynevezett eszperentejáték. Varjas János, a debreceni református kollégium professzora agyalta ki, és a lényege, hogy az e és é betűk kivételével a szövegből minden magánhangzót száműzni kell. Ő és követői más nyelvi játékokban is jeleskedtek. Így honosodott meg nálunk is a palindrom és az anagramma. Olyan nagy íróink művelték ezeket a játékokat, mint Arany János, Jókai Mór vagy Karinthy Frigyes és titkára, a rejtvénykirály Grätzer József. A palindrom lényege, hogy a szöveg visszafelé olvasva is értelmes legyen. A palindrom nemzetközi sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint egy angol tréfa, amely szerint a palindromot már az Édenkertben is ismerték. Ádám ugyanis így mutatkozott be Évának: Madam, I’m Adam. A bemutatkozás nem változik, ha visszafelé olvassuk el a szöveget.A betűjátékok közül talán még ma is az anagramma a legnépszerűbb. Eredete Nagy Sándorig nyúlik vissza. Ő ugyanis egy álmában megjelent anagrammának tulajdonította, hogy legyőzte a türosziakat. Egy szatírral, vagyis görögül szatürosszal álmodott. Az álom megfejtése eszerint sza Türosz, vagyis Türosz a tiéd. A történelem folyamán sokan használták az anagrammát titkosírásra vagy álnév kitalálására. Rejtjeles anagrammával levelezett Galilei és Kepler, és anagrammás álnevet választott magának Ady Endre is, az Erdne Ydát.A XX. században már igazán sokrétű volt a rejtvényarzenál. Kedvelt műfaj lett a rébusz, a labirintus, a bűvész- és a sakkfeladvány, az Edgar Allan Poe által megteremtett krimi rövidített válfaja és természetesen a kvíz és a keresztrejtvény. E két utóbbi a sajtó és a televízió segítségével ma már népszerűségi rekordokat dönt. Manapság a rejtvényirodalmat a rejtvénylapok irányítják, és ezek többsége a keresztrejtvény mellett tette le a voksát. A keresztrejtvény őse a bűvös négyzet, ám egészen 1924-ig nem találták fel ezt a műfajt. Ekkor egy H. Burgess nevű amerikai banktisztviselő elkészítette első keresztrejtvényét, amely a New York Tribune hasábjain jelent meg, és néhány hónap múlva az egész világon elterjedt.Nálunk a Ma Este című hetilapban mutatták be az első keresztrejtvényt. Szerzője Kristóf Károly volt, rajzolója pedig Byssz Róbert. Hagyományt teremtve rögtön pályázat is lett belőle, amelyen a szerencsés nyertes egy pingpongfelszerelést vihetett haza. Olyan sikeres keresztrejtvényfajták jöttek létre, mint a hagyományos keresztrejtvény, a skandináv, az olasz módra, a plusz egy vicc, a szókereső és az ezekből kialakított számtalan változat. A magyar rejtvénytörténet egyik legfontosabb állomása 1957-ben volt, amikor a jeles újságíró, Gál György megalapította a Füles című szórakoztató hetilapot. Itt igazi otthonra lelt a hazai rejtvénykészítés, amelynek játékain nemzedékek nőttek és nőnek fel.A rejtvény ma is az elme sportja. Még akkor is, ha korunk rejtvénye már akár számítógépen is készülhet, hiszen a gép nem helyettesítheti a homo ludenst, a játékos embert. Azt, hogy a rejtvény megfejtésének diadalát, a sikerélményt nem pótolhatja semmi, mi sem bizonyítja jobban, mint a kvízműsorok sikere. Korunk hőse a televízió képernyőjén harcoló játékos-gladiátor. Ő egy ország szeme láttára, tudásával felfegyverkezve küzd a győzelemért. Mi más lenne ez, mint az ókori szellemi viadalok XXI. századi továbbélése?