Jelentős kihívások előtt a Dunaferr

Brüsszelben tárgyaltak a Dunaferr Rt., a nyugat-európai acélipari szövetség (Eurofer) és az EU bizottságának acéliparért felelős vezetői. Megbeszéléseiken szóba került, hogy az európai acélipart komoly problémák veszélyeztethetik, ha az Amerikai Egyesült Államok (USA) valóban bevezeti azokat az importkorlátozásokat, amelyeket az amerikai törvényhozás egy része szorgalmaz. Tóth László, a Dunaferr Rt. vezérigazgatója a találkozókon felhívta a figyelmet a magyarországi acélipar szükséges piacvédelmére is. Lapunknak adott interjújában képet ad nemcsak a Dunaferr, hanem a világ acéliparának helyzetéről is.Milyen trendek jellemzik napjainkban az acélipar világpiaci helyzetét?– A brüsszeli úttal kapcsolatosan nem csak az acélipari válság problémájára kellene szorítkozni. Tény, hogy a válságok mellett meglehetősen gyakori a konjunktúra és a dekonjuktúra gyors változása az acéliparban. A mai helyzetet illetően talán pontosabb dekonjuktúráról beszélni. Ugyanakkor olyan pozitív jelek is mutatkoznak, amelyek a tendencia fordulását látszanak igazolni. A Dunaferr számára hasznosabb az acélipar fejlődési trendjeinek számba vétele, hiszen Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz (EU) küszöbön állónak tekinthető, figyelemmel a göteborgi csúcs megállapításaira is. Európában megfigyelhető egy igen erős koncentrációs folyamat. Míg tíz évvel ezelőtt az európai termelés többségét húsz-egynéhány nagyvállalat adta, addig ma már az európai termelés 65 százalékát öt nagy acélipari komplexum biztosítja. A koncentrációs folyamatok, illetve a nagyvállalatok fúziója látens, monopolisztikus viszonyok kialakulásához vezethet az európai piacon. A világpiacon viszont a kereskedelmi átcsoportosulások gyors változása jelenti a fő gondot. Az Eurofer vezérigazgatója, Dietrich von Hülsen arról tájékoztatott bennünket, hogy az EU-t és a kontinens acélipari vezetőit aggasztja az a washingtoni törvényhozásban előkészítés alatt álló javaslat, amely drasztikusan korlátozná az USA-ba irányuló acélexportot. Az USA-ban a hagyományos technológiával működő vállalatok nehéz helyzetbe kerültek, mert az új, elektromos acélgyártásra épülő technológia előretört, s a kiéleződő verseny következtében alacsony lett az árszínvonal is. Nagyon sok vállalat került a csőd szélére, ez ellen az USA úgy kíván védekezni, hogy protekcionizmushoz (a hazai termelők érdekét védő, a külföldi konkurenciát távol tartani igyekvő gazdaságpolitika) folyamodik anélkül, hogy ténylegesen szembenézne a problémával, és megtenné a halaszthatatlan rekonstrukciós lépéseket. Az USA – ezzel az eljárással – valójában saját veszteségeit hárítja át a nemzetközi kereskedelmen kívüli szereplőkre.– Az import visszaszorítása nem járna együtt belső piaci áremelkedéssel?– Egyes európai szakértők szerint ez az intézkedés azonnali áremelkedést indukálna a belső piacon, ami az amerikai adófizetők számára 2-3 milliárd dolláros pluszterhet jelentene. A terhek áthárítása a nemzetközi kereskedelemre egyébként ellenkezik a WTO-szabályokkal, s ez nem kívánatos konfliktusokhoz vezet. A WTO előírásai szerint ki kell mutatni azt, hogy itt egy hirtelen, kárt okozó importfelfutásról van szó, ami előre nem volt látható. Ennek pedig okozati összefüggésben kell állnia a belső piaci árviszonyokkal. Sokan úgy vélekednek Európában, hogy elsősorban belső strukturális problémák vannak az USA-ban, nem pedig a nemzetközi kereskedelmi helyzet folytán kívülről beimportált problémáról. Azért aggályos ez a folyamat, amely kialakulni látszik Amerikában, mert az európai exportot fogja jelentős mértékben hátráltatni, másrészt pedig az USA-ba beáramló távol-keleti, de főleg FÁK-országbeli importot eltéríti a földrajzi közelségben lévő Európa felé.– Ezek szerint átcsoportosulhatnak a kereskedelmi súlypontok?– Igen, hiszen nagy importnyomás nehezedik ennek következtében Európára, illetve sérelmet szenvedhet az európai export az amerikai protekcionista intézkedés következtében. A rekonstrukció rendkívül fontos kérdés, azért okoz ennek végrehajtása gondokat az acéliparban, mert ez az iparág nagyon gyorsan fejlődik a technikai fejlesztések, a kutatások és az innováció eredményeképpen. Az az acélipari választék, amely ma a világpiacot jellemzi, az elmúlt öt-tíz évben alakult ki.– A Dunaferr számára miért fontos a nemzetközi kereskedelem, és azon belül az európai belső piachoz való alkalmazkodás?– Azért, mert egy 2004-es csatlakozás esetén teljes erővel be kell lépnünk az EU belső piacára, és ott nemcsak alkalmasnak kell lennünk a piacon való részvételre, hanem sokkal lényegesebb, hogy a versenynyomást is el tudjuk viselni. Ez az igazi kihívás a Dunaferr számára. A vasmű olyan kicsit, mint a magyar gazdaság, tranzitjellegű. A tranzitgazdaság alapképlete pedig a kevés nyersanyag és a minél jobban feldolgozott végtermék exportálása. A problémát az is színezi, hogy a beszerzési oldalon a FÁK-országok és egyéb keleti országok állnak, míg az export tekintetében az EU-piacon, ahol a világ acélfelhasználásának 20 százaléka történik, kell helytállnunk. Mindez nagyon komoly alkalmazkodási követelményeket ró a Dunaferre.– Eszerint a Dunaferr már mindkét piacot jól ismeri, így nem érheti nagy meglepetés.– Valóban, hiszen az acélmű össztermelése úgy oszlik meg, hogy 40 százaléka megy hazai piacra, 60 százaléka pedig exportra. Ez is azt mutatja, hogy milyen jelentős a cég exportfüggése. A 60 százalékos export 75 százaléka Nyugat-Európába jut. Az biztosnak látszik, hogy a már említett, várható monopolisztikus helyzetek, amelyek egyébként igen károsak, paradox módon lehetőségeket jelentenek a Dunaferr számára. A vállalat ugyanis 1,5 millió tonnás acéltermelésével kis egységnek számít, a közepesek 5, a nagyok évi 10 millió tonna felett bocsátanak ki. Egy olyan gyár, mint a Dunaferr, sokkal rugalmasabban tud mozogni, alkalmazkodni, megtalálni a kitörési pontokat, mint egy nagyobb vállalat. Mindez azt jelenti, hogy nagyon alapos európai piaci ismeretekre kell szert tenni, és meg kell találni azokat a technikákat, amelyek mind beszerzési, mind értékesítési oldalon adódnak.– Milyen stratégiát dolgoztak ki ehhez?– Meg kell nézni, hogyan csinálják mindezt a nálunk fejlettebbek, például hogyan szervezik meg a beszállítók, fogyasztók körét. Alapvető lesz továbbra is a minőségi termékek előállítása és a szállítási pontosság kérdése. Kapkodni nem szabad, de fokozatosan ki kell építeni a stabil kereskedelmi partnerek hálózatát. Meg kell nézni azt is, milyen ésszerűsítési lehetőségeink vannak. A rekonstrukció folyamatos feladat. A környezetvédelem, az energiatakarékosság, és a kutatás-fejlesztés mindig nagyon hangsúlyos aspektusa kell hogy legyen az iparfejlesztésnek. Kritikus pillantást kell vetni a Dunaferr belső szerkezetére, szerveződésére, a párhuzamosságok kiküszöbölésére, a belső tartalékok minél jelentősebb kihasználására. Szükség lesz arra is, hogy a piacvédelemben, antidömping-előírásokban eligazodó szakembereket képezzünk ki, speciális európai jogi, közgazdasági ismeretekkel. Ha a Dunaferr menedzsmentjében nem lesznek olyan szakemberek, akik az európai gazdasági jog különböző területeit ismerik, akkor nagyon sokat kell majd fizetnünk azoknak a Brüszszelbe települt irodáknak, amelyek ezt régóta csinálják, és óriási pénzeket fölöznek le a nem kellően felkészült vállalatok képviseletéért.– A brüsszeli tárgyalásokon ön fellépett a magyarországi piacvédelem szükségessége mellett. Miért tartja ezt ennyire fontosnak?– Az energiaárak főleg Oroszországban és Ukrajnában a világpiaci árakhoz képest jóval alacsonyabbak, amely azért fontos, mert az acéltermelésnél az energiaköltség 40 százalék körüli. A munkaerő ára is lényegesen alacsonyabb. Az EU-ban a piacvédelem döntően központi, azaz a bizottság hatáskörébe tartozik. Nemzeti védelem alkalmazására csak kivételes helyzetekben, átmenetileg van lehetőség. A csatlakozási tárgyalások során kérelmet terjesztettünk elő, hogy nemzeti intézkedéseinket hadd tartsuk fenn egy meghatározott ideig, belépésünk után. Az EU derogációs kérelmünket nem fogadta el, viszont ígéretet tett arra, hogy különös figyelmet fog fordítani hazánkra a piacvédelmet illetően, tudva, hogy Magyarországra sokkal nagyobb importnyomás nehezedik, mint átlagosan az unióra. Bíztatónak tartom az Eurofer vezetőinek azt az igyekezetét, amely az Oroszország, Ukrajna és az EU közötti – 2001-ben lejáró – acélkereskedelmi megállapodások meghosszabbítására irányul. Az ugyanis az EU-ba való belépés után védőernyőt jelenthetne a magyar acélipar számára.