Madárdal

Pollack vagy Lechner? A Magyar Nemzeti Múzeum 2003 végén befejeződő rekonstrukciójának tervezői Pollack Mihály mellett döntöttek. Az épületet különös szemszögből láthatja most a közönség, a főbejáratot ugyanis a jövő hónap közepéig lezárták. Kiállítások, állványok, építők – immár nyolcadik esztendeje.A kultuszminiszteri gyorsvizitről írott beszámolók között volt, amelyik siker-, és akadt, amelyik kudarctörténetként írta le az országos múzeumokban zajló, évekig elhúzódó rekonstrukciókat. Ezúttal ne higgyünk a fanyalgóknak, hisz a több kormányzati cikluson átnyúló nagyberuházás végére valóban a XXI. századhoz méltó, a legújabb technológiai eljárásokat alkalmazó múzeumok születnek a régi falak között. Ennek is köszönhető, hogy 2002-ben a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa Budapesten tartja ülését e témában. Fontos, hogy régi falakról van szó, hiszen hipermodern új múzeumot ha nem is olcsó, de egyszerű építeni. A védett régi épületek azonban nemcsak tiszteletet parancsolnak a tervezőknek és a kivitelezőknek, de számtalan korlátot is állítanak, követelik a kiemelt figyelmet, a törődést.Dr. Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, miként sok munkatársa is, hetek óta besötétített szobában ül, mert éppen az épület külső felújítása folyik. Emiatt az ablakokat és a bent lévőket fóliák védik a portól, piszoktól. Egy hónapra, július 18-ig be kellett zárni a múzeum főbejáratát és az előtte lévő parkot is, mert az építők most kezdtek hozzá a bejárat felett lévő timpanon felújításához. A három szobor – Pannónia, Tudomány és Művészet – hamarosan a restaurátorok kezére kerül. Addig azonban fennáll a balesetveszély, a Nemzeti Múzeum hatalmas lépcsője pedig a fiatalok és a turisták kedvelt pihenőhelye.Az 1994 óta folyó építkezés tehát most már látványos és a közönségnek is némi kényelmetlenséget okozó szakaszához érkezett. A 2003 végére tervezett befejezés utolsó stációja az lesz, hogy az épület előtt kilencven autót befogadó mélygarázst alakítanak ki, ezzel enyhítik az egyre elviselhetetlenebb parkolási gondokat és a múzeum szállítási problémáit. Arany János szobra alatt tehát autók gurulnak majd, de ezért a költő biztosan nem haragszik. Amúgy is eltévedne már nemcsak ebben a világban, de a számára egykor oly ismerős épületben is, amelyben új terek épültek föld alatt és föld felett.A Nemzeti Múzeum felújításának terve már a nyolcvanas évek közepén felvetődött, mondja Kovács Tibor, miután az Országos Széchényi Könyvtár elhagyta az épületet, és a Várba költözött. A két intézmény az utolsó időkig kényszerházasságban élt, ennek következtében olyan átalakítások történtek, amelyek az épület eredeti belső terét megváltoztatták. Bár a könyvtár elköltöztetése már a harmincas években felmerült, ötven esztendőt kellett várni arra, hogy a tervből valóság legyen, és ismét foglalkozni lehessen a gondolattal: vissza kell térni Pollack Mihály eredeti elképzeléséhez. Az 1986-ra nyilvánvalóvá váló gazdasági csőd miatt azonban a múzeum rekonstrukcióját elnapolták, és csak az Antall-kormány vette elő megint a tervet, amely a Boross-kormány idején kapott zöld utat.A Széchényi Könyvtár kiköltözködése után majd másfél évtizedig álltak üresen a hatalmas termek és raktárak, aminek annyi előnye lett, hogy ott lehetett hozzákezdeni a felújításhoz. Az épületnek ez a része nyerte el először végleges formáját, ma itt működik a múzeum kétszázötvenezer kötetes könyvtára, és itt kapott helyet a történeti fényképtár is. A nyolcvanas és a kilencvenes évek eleje között több terv is készült a Nemzeti Múzeum felújítására, idézi a múltat a főigazgató, de csak a kilencvenes évek elején formálódott ki a két belső udvar föld alatti beépítésének a gondolata. Ez, valamint a teljes tetőtér „lakhatóvá” tétele jelentette a helyhiány enyhítését. A múzeumépületet 1926–27 között Lechner Jenő tervei szerint némiképpen átépítették, mondja Kovács Tibor, akkor beépült a tetőtér hatvan százaléka. Ezt a munkát tehát csak be kellett fejezni, természetesen korunk technológiai színvonalán. A rekonstrukció leglátványosabb része a két föld alatti rész kialakítása volt.Az új raktárterület természetesen minden igényt kielégít. A légkondicionálás biztosítja a műtárgyak állapotának megőrzését, a korszerű és gazdaságos tárolási rendszer pedig még jó ideig elegendő a gyűjtemény gyarapodásának a befogadására. Végeredményben 1750 négyzetméternyi raktárral lett gazdagabb a Nemzeti Múzeum, emellett a meglévő raktárrészek korszerű temperálásának a kiépítésére is marad pénz. A múzeumok legnagyobb gondja a világon mindenütt a gyűjtemény tárolása. A kiállításokon csupán az anyag töredéke látható, az igazi értékek, a tudományos feldolgozást igénylő, olykor talán nem is látványos darabok a raktárakban pihennek. Bár alapfeltétel lenne, hogy lehetőleg minden gyűjtemény, minden darab egyetlen épületbe beférjen, és a lehető legtöbb gondoskodást kapja, még messze vagyunk ettől.A műtárgyak és a régi épületek legnagyobb ellensége a nedvesség, a gomba és a hőingadozás. A gombaveszély a Nemzeti Múzeumban nem jelentős. Egyetlen helyen, a főlépcső alatt találtak a szakértők gombát, hogy milyen fajtát, azt most vizsgálják. A rekonstrukción dolgozók számára a legnehezebb feladatot a pince helyrehozatala jelentette. A korábban nedves, piszkos, legfeljebb tüzelő tárolására alkalmas tér a szigetelés után raktárrá válhat. „Bár még gyanakodva figyeljük, muzeológiai szempontból mennyire kielégítő az »új tér«, de úgy néz ki, hogy megbízható” – mondja a főigazgató. Így hát az év végére ide költözhet a kőtár raktára. Kőből a Nemzeti Múzeum egyébként is milliomos, a gyönyörű új lapidáriumon kívül jut belőle a folyosókra is. Mindennek ellenére kénytelen a múzeum korszerűtlen külső raktárait is fenntartani.A Nemzeti Múzeum rekonstrukciója komoly szakmai dilemmák elé állította az építészeket. Az elképzelés az volt, hogy vissza kell térni a Pollack Mihály tervezte eredeti állapothoz. El kell bontani az utólagos beépítéseket, alakítgatásokat, szépítéseket és rontásokat. Ahogy Kovács Tibor fogalmaz: a szakértők úgy döntöttek, „meg kell szabadulni Lechner Jenőtől”. Az építész ugyanis a húszas évek vége felé – az akkori és máig egyetlen nagy rekonstrukció irányítójaként – némi szecessziós hangulatot próbált varázsolni a klasszicista épületbe. Ennek következtében az előcsarnokban Lotz Károly és Tahn Mór falképei mellett gipszrozettákkal takarták el a festett mennyezetkazettákat, galéria épült a történeti képtárban.– Bár az építkezés felelős irányítójaként a döntéseket elvben egyedül kell meghoznom, mégis szükséges, hogy legyen mögöttük igazi szakmai egyetértés – mondja a főigazgató. – Kellemesebb volt arról dönteni, hogy a rotundában megmaradjon-e az eredeti burkolat, amely kiegészítve, megszépítve egy újnál sokkal olcsóbb lett, mint arról, hogy elbontsanak olyan elemeket, amelyeket mi, akik évtizedek óta ebben a házban dolgozunk, megszoktunk és megszerettünk. Mert jogos az elképzelés, hogy állítsuk vissza az eredeti állapotot, teremtsük újjá az évtizedek alatt szétszabdalt tereket, de egy későbbi korra jellemző alkotást mégiscsak tönkreteszünk. Ez a dilemma többször felmerül az építkezés során.A nyolcadik éve zajló felújítás a látogatóknak eddig alig okozott kényelmetlenséget. Csak a ház lakói tudták, milyen nehéz folytonos bontásban, zajban, piszokban élni. A legrosszabb körülmények közé a restaurátorok kerültek, számukra vigasz, hogy az év végén elfoglalhatják végleges helyüket. Sok munkát jelentett a muzeológusok számára a gyűjtemények költöztetése is. Ez azonban, véli a főigazgató, egyfajta megtisztulás, hiszen újra át kellett tekinteni az anyagot, meg lehetett újítani a gyűjteményi rendet.Időközben a Nemzeti Múzeum legfeljebb egy-egy napra zárt be. Elkészült és megnyílt azonban a felújított, 2500 négyzetméteres részben az új állandó történeti kiállítás. És kisebb lett ugyan átmenetileg az időszaki kiállítások területe, de ennek nyomán a közönség csak nyert. A kisebb helyet jól használták ki, színesebb, változatosabb lett a kiállítási program. Az új terek új szakmai feladatot jelentenek a kiállítások készítőinek.Kovács Tibor az elkészülő Nemzeti Múzeum köré történeti emlékparkot képzel. Az épülettel együtt a múzeum kertje is megszépül, s a főigazgató szeretné, ha emléket állítanának e helyen mindazoknak, akiknek történelmet formáló életműve kiállta az idő próbáját. Ezek a személyiségek adnának a kertnek méltóságot, így lehetne a pihenés és a tanulás színtere. A múzeumkert, Budapest belvárosának ez a színfoltja, ahová a betontenger lakói egy kis madárdalért mennek, most épp zárva tart. Az állványok közül azonban hamarosan előbukkan tiszta szépségében Pollack Mihály remekműve.