Marad a többletadó

Németország egyesítését követően a kereszténydemokrata kancellár, Helmult Kohl a hamarosan „virágzó tájak” ígéretével biztatta a volt NDK lakosságát. Akkor aligha gondolt valaki a terheket viselő nyugati polgárok közül arra, hogy az új országrészek harminc esztendőn keresztül élvezik majd a hathatós anyagi támogatást. Az úgynevezett „szolidaritási pótlék” bevezetésének szükségességét nem kellett különösebben megmagyarázni, a német adófizetők nagy része a nyugati tartományokban halkan elmormolt ugyan néhány kritikus szót, de belátta, hogy segíteni kell a „szegény rokonokon”.A politikusok célkitűzése az ország érdekét szolgálta: mindenütt hasonló életkörülményekről gondoskodni a szociális béke jegyében. A „szolidaritási pótlék” időtartamát eredetileg 2005-ig helyezték kilátásba. A tizenöt év elfogadható távlatnak látszott az új tartományoknak folyósított milliárdok ismeretében. Az NDK öröksége most újabb kihívással jelentkezett: a szolidaritás terhe 2019-ig nyomja majd az adófizetők vállát. A szövetségi kormány és a tizenhat tartományi miniszterelnök háromnapos kemény tárgyalás után megegyezett abban, hogy az ország gyengélkedő gazdasági konjunktúrája, a rohamosan emelkedő infláció és a továbbra sem csökkenő munkanélküliség ellenére háromszázhatmilliárd márkát fordít a keleti vidékek fejlesztésére.A szociáldemokrata/Zöldek koalíció súlyos terhet vett magára, amikor tető alá hozta a sokat vitatott megoldást: a szövetségi államra hárul ugyanis a legnagyobb összeg – kétszázmilliárd márka. Amennyiben Berlin nem vállalja e megterhelést, nem jön létre a tartományok közötti pénzügyi kiegyenlítés kompromisszuma.Már az ország egyesítését megelőzően az NSZK gazdag tartományai (Bajorország, Hessen, Baden-Württemberg és Észak-Rajna-Vesztfália) adóbevételeiből hathatós segítséget nyújtottak a szegényebbeknek, valamint az úgynevezett városállamoknak (Bréma, Hamburg, Berlin).Az új országrész tovább növelte az „adományozók” terheit, akik azután jogi úton igyekeztek gátat vetni e fejlődésnek – az Alkotmánybíróság 1999-ben helyt adott keresetüknek és ezzel megkezdődött a pénzügyi kiegyenlítés reformjának vitája, amely most azzal a kompromisszummal ért véget, hogy a jómódú tartományok helyett a szövetségi állam vállalja a növekvő terheket. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök a föderalisztikus államrend győzelméről beszélt. Az adófizető polgárok viszont mindenekelőtt az előttük álló majd húsz esztendőre gondolnak és kénytelenek beletörődni abba, hogy a jelentős adók mellett továbbra is fizetniük kell a „szolidaritási pótlékot”.