Megint bika

Felhívott a múltkor egy férfi, valamelyik korábban megjelent cikkemért, szidta a szüleimet, sőt a nagymamámat is, aki pedig nem tehet az egészről semmit, egyszerű nagymama szegény, nem több. Azt kérdezte: miért szidtam múltkori cikkemben a spanyolországi bikákat, holott azok nem szolgáltak rá, hogy a nyelvemre vegyem.Vergődtem a kétségek között.Alapvetően nincs probléma köztem és a spanyolországi bikák között. A cikkben is csak annyit írtam összesen, nem tartom helyesnek, amiért bika és torreádor leszámol egymással az arénában, nem kellene ilyet csinálni, csúnya dolog. A vonal végén lévő férfi azonban erősködött, csúnya volt tőlem az írás, kérjek elnézést az olvasótábortól meg a bikától, ugorjak ki a kapupánton keresztül.Elköszöntünk egymástól röviden.Ott volt viszont a reklamáló ember, plusz a nagymamám. (Szeretem a nagyit.) Hogy akkor most értékeljem át a múltkor megjelent bikát, tegyem semmissé az abban leírtakat – azt írtam le, nem kellene halálba küldeni a spanyolországi bikákat, végeredményben ők is velünk vannak, haverok, szemben a torreádorokkal.Konkrétan az írásra nem jött reflexió, jött viszont a bikatémára. Szidták a nagymamát, hogy így meg úgy.A nagymamát nem hagyom, velem van a nagyi.Ezenkívül ide írom: nem a bikákat szidtam a múltkori cikkemben, hanem a torreádorokat (matadorokat), akik jó dolgukban egyebet sem tesznek, mint piszkálnak minket, földönfutókat, holott mi semmiről sem tehetünk. Ahogyan a bika sem.