Szent Iván éjszakája a nyári napfordulóhoz kötődik, a Nap ekkor éri el pályájának csúcsát, tizenhat órán át van világos és nyolcórányi az éjszaka. A fény, a világosság ünnepe ez, Nap fivérünk évi rendes útjának koronája; ha kisimítanánk a világmindenséget, éppen a karácsonnyal szemben találnánk. Természetesen csak térben és időben, hiszen metafizikai, szakrális szempontból a két időpont inkább erősíti egymást. Krisztus születése a legsötétebb pillanatokban hozta el a megváltás ígéretét, június 24. pedig Keresztelő Szent János napja. A kör bezárul, a teremtett világ tökéletes.Az ember ősidők óta tűzgyújtással ünnepli a nyár közepét. Az örömtüzek gyújtása, mint annyi más úgynevezett „pogány” rítus, tovább élt a keresztény kultúrában is. A tűz mágiája azóta sem hagyja nyugton a végzetesen modernizált embert (gondoljunk csak egy egyszerű szalonnasütés megmagyarázhatatlan boldogságára), dolgozik a kollektív tudattalan, hiszen gyakorlati haszna mellett vagy azon felül a tűz a világosság, a tisztaság, az egészség, a szerelem és a termékenység jelképe is. Mindezt megünnepelni egy nyári éjszakán igazán örömteli tevékenység.Szent Iván-éj ünnepét Szent Iván (János) napjának előestéjén tartják szerte Európában. Skandináviában szinte nemzeti ünnepnek számít, a rendőrség már hónapokkal előtte komoly kampánnyal figyelmeztet a túlzott alkoholfogyasztás és a gépjárművezetés összeférhetetlenségére. Persze ahol egy hónap a nyár, érthető egy kis kicsapongás (talán segítenek vele a Napnak), de a kontinens más részein is jelentős hagyományai vannak ekkor a dorbézolásnak. A szláv népek körében dívott a fás, bokros vízparton történő ünneplés, nem minden célzatosság nélkül. Először ugyan csak visszafogottan eszegettek, iszogattak, énekeltek a tüzek körül, külön a nők s a férfiak, mint egy tisztességes internátusban. Éjfél körül azonban nagyot fordult a világ: feláldoztak egy tyúkot és egy fekete kakast, majd a tüzek kialudtával az emberek ledobálták ruháikat, és a vízbe vetették magukat, immár koedukáltan (lásd Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjét). Csehországban az ünneplés szemérmesebb változata terjedt el: a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a tűz fölött, majd amikor a lángok szelídültek, a párok kezet fogtak, és háromszor átugrották a tüzet. Ezzel jelentős lépést tettek afelé, hogy hamarosan összeházasodjanak, ráadásul egy évre immunitást szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben. A megpörkölődött koszorúkat hazavitték, egy részükkel megfüstölték a házat és az istállót, hogy a házlakók és állataik egészségesek legyenek, a többit egy éven át megőrizték: jó szolgálatot tehettek például vihar esetén. Ezenkívül kátránynyal bekent kereket gurítottak, a fiúk összegyűjtötték az elkopott seprűket, és meggyújtották őket, majd a csonkokat a veteményesbe dugták, hogy megóvják a növényeket a kártevőktől.A történelmi Magyarországon is számtalan szokás és hit kapcsolódott a jeles naphoz, amelyek felelevenítésre várnak. Bod Péter (1712–1769) református lelkész így számol be a Szent János-napi szokásokról: „A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájba a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájban szokott lenni, a keresztyének – a tudatlanság is segítvén – a tájban tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el. Égő üszköket szoktak kezükben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése.”Virágos Szent János napjának természetesen nálunk is fellelhetők az erotikus szegmensei. Felső-Magyarországon például azt mondták: „Elugrotta, mint a perki lány a férjhez menést.” Ez úgy esett, hogy a perki lány tűzugrás közben összeütközött egy fiúval, megégette az arcát, és ezért nem kapott férjet. Hont megyében aki sikerrel vette az akadályt, ügyes lánynak minősült, és jövő farsangra többnyire elvitték asszonynak. A muraközieknél a párosítás dívott. Egy vénlány páronként kikiáltotta a leányok és legények nevét, a következő vasárnap a lányok bokrétát ajándékoztak a fiúknak, amit azok szalaggal viszonoztak. Ha mégsem, az azt jelentette, hogy az illető elégedetlen a párjával. Ez a játék gyakran komolyra fordult, és házasság lett belőle.Szent Iván-éj elengedhetetlen kelléke a dal. Ezeket az énekeket Vikár Béla A Szent Iván-i ének című tanulmányában (Magyar Nyelvőr, 1901) összeházasító varázsigéknek nevezi, magát az ünnepet pedig a párosodás ünnepének fogja fel. A dalokban gyakorta említett rózsa és viola a lány jelképe, a diószedés és a dió ropogása maga az aktus. Róheim Géza szerint ehhez az eredetileg tisztán ösztönszerű, a párzási időszak visszatértén alapuló coitushoz idővel fiktív igazolásként egy célképzet járult, amely szerint a coitust valamely magasabb eszme szolgálatában hajtják végre. Nézzünk egy dalt, amely bemutatja ezt a fejlődési fokot.Érett a meggy, érett,Hajlott ága, hajlott,Levelibe, kis menyecske,Öleld, akit szeretsz.Ezt ölelem, ezt csókolom,Iván dombján, domborúján,Adjon isten lassú esőt,Mossa össze mind a kettőt,Mint az aranyvesszőt.Ezek az erotikus vonatkozások többnyire „konszenzusos” keretek között maradtak, de előfordultak obszcenitásba hajló kilengések is. Ám ezeknek is megvolt a mára már szelídnek tűnő bájuk, például azUjuju, elégett a koszorú,Gyertek haza, menyecskék,Fejjétek meg a kecskétkezdetű strófában. Szeged vidékén a Tisza-parti töltéseken gyújtották a rőzsetüzeket, és miközben a virágokat, gyümölcsöket (különös tekintettel a Szent Iván-éji almára) dobálták a tűzbe, így énekeltek:Széles árok, keskeny gát,Barna kislány, ugord át! (ez a szelídebb változat)Hej, te szőke, ne próbáld,Mert elreped a szoknyád.Ezek a népszokások, a magyar és az egyetemes néphit színpompás megnyilvánulásai az utóbbi évtizedekben sajnos szinte teljesen elfelejtődtek. Jó lenne előbányászni őket, újra megismerni a helyi változatokat, országos szintre emelni őket és kiterjeszteni a történelmi Magyarország tájaira is. Hogy Szent Iván éjszakáján a Kárpát-medence minden érintett településén fellobbanjanak a rőzselángok. Lehetne egy régi-új ünnepünk. Mert ünnepelni jó.
Szent Iván-éji tűzünnepek:
