Svédcsavar az uniós csúcson

Ha igaz a hír, akkor Göteborgban végleg eldőlt a sorsunk. Márpedig a hír igaz. Az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóján a jelenlévők végérvényesen elkötelezték magukat a közép- és kelet-európai bővítés mellett. Ráadásul a legfelkészültebb jelöltekkel 2002 végére lezárhatják a csatlakozási tárgyalásokat, ami annyit jelent, hogy az integrációs szerződések 2003-as aláírása és ratifikálása után legkésőbb 2004 első negyedévében már tagja lehetünk az Európai Uniónak. Mivel Magyarország az elsők között is első, minden jel arra mutat, hogy nem maradhatunk ki az első bővítési hullámból.A Göteborgban született döntések éppen ezért mérföldkőnek számítanak hazánk külpolitikai törekvéseinek szempontjából. Először is azért, mert az Európa Tanács (a tagállamok vezetőinek fóruma) svéd elnökséget lezáró csúcsértekezletén született összefoglaló dokumentum 9. pontja kimondja, hogy a „bővítési folyamat visszafordíthatatlan”, és hozzáteszi, hogy a „készen álló” tagállamok 2002-ben lezárhatják a tárgyalásokat, hiszen a „cél” az, hogy részt vehessenek a 2004-es európai parlamenti választásokon. További eredmény, hogy az unió fenntartja a jelöltek egyéni elbírálásának elvét (8. pont). Ez röviden azt jelenti, hogy az unió nem államcsoportokban gondolkozik, hanem meritokratikus alapon, vagyis az egyes államok által elért adaptációs eredmények alapján dönti el, mely jelöltek érettek a csatlakozásra.Ezt szerette volna a magyar kormány elérni – és el is érte. Lengyelország helyzete már nem ennyire egyszerű. Schröder német kancellár, illetve Chirac francia elnök nyilatkozatai egyértelműen rámutattak, hogy csak a közösségi teljesítmények átvételében elért eredmények alapján döntik el Brüsszelben, melyik jelölt állam készült fel a csatlakozásra. Politikai szempontokat ezúttal nem kívánnak figyelembe venni. Ezzel ellentétes például az amúgy jól teljesítő Szlovákia felkészültségének megítélése. Brüsszeli körökben egyelőre azért nem sorolják Szlovákiát az első körben csatlakozó államok közé, mert egyre erősebb a hidegháborút felidéző Meciar-féle politikai erő előrenyomulása.Minden jelölt számára egyértelműen kijelenti az elnöki nyilatkozat 7. pontja, hogy az elkövetkezendő tárgyalások során kiemelt figyelemben kell részesíteni a következő feladatokat: a megfelelő közigazgatási struktúrák kiépítését, az igazságszolgáltatás és az államigazgatás reformját, valamint a kisebbségi kérdések megoldását. Virágnyelven az Európai Unió ezzel a Balkán-gyanús térségek kórképét kívánta felvázolni – ami adott esetben akár bántó is lehet. Az uniós logikát azonban csak akkor érthetjük meg, ha a hátrányokat az előnyök mögé soroljuk: Schröder kancellár úgy fogalmazott, hogy a bővítési órarend elkészítésével nem a nyugati államok uniója, hanem éppen a felzárkózni kívánó keleti blokk kötelezte el magát, hiszen a tárgyalások lezárására kijelölt céldátum teljesítménynövelésre ösztönzi ez utóbbiakat. Az elkötelezettség egyoldalúságát vitatni azonban érdemes, sőt szükséges, még úgy is, hogy ismerjük a göteborgi csúcstalálkozó nem mindig ellentmondó előzményeit.Nagy szerepe volt Göran Persson svéd miniszterelnöknek abban, hogy végül is szombatra, a csúcstalálkozó utolsó napjára megtört a jég, és a németek, a franciák, illetve a belgák nem ellenezték többé a dátumok megjelölését. A svéd elnökség e nagy teljesítménnyel kétségtelenül bevonul az európai integráció történetébe. Hogy mi történt péntekről szombatra virradóra, a soros elnök nem volt hajlandó elárulni. De meg kell jegyezni, furcsa is lett volna, ha éppen az európai integráció három éllovasa húzta volna meg a kötőféket.A sikertelen ír népszavazás igen nagy presztízsveszteséget jelentett az uniónak, mivel a bővítést előkészítő nizzai szerződés ratifikációs eljárása megfeneklett. De mi történik abban az esetben, ha Írországban másodszorra is leszavazza, illetve ha a többi tagállam valamelyikében nem szavazza meg a lakosság a nizzai szerződést? Erre annál inkább is van esély, mert egy júniusi felmérés szerint Belgiumban a lakosság ötvennégy százaléka ellenzi az unió bővítését. A göteborgi nyilatkozat azért nagy jelentőségű, mert kilép ebből az ördögi körből azáltal, hogy lehetővé teszi de facto a legalkalmasabb jelölteknek – így várhatóan hazánknak is –, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz, még akkor is, ha a nizzai szerződés ratifikációs eljárása még abban az időben nem zárulna le. A francia diplomácia szerint ebben rejlik a dokumentum „vakmerősége”.Az Európai Unió ambiciózus terveit gyakran elég nehéz kommunikálni a lakosság felé. A sors iróniája, hogy a Persson svéd miniszterelnök által idén március 25-én aláírt, a személyek ellenőrzés nélküli mozgását is megvalósító schengeni egyezményt éppen a randalírozó anarchisták miatt kellett időlegesen felfüggesztenie 15-én, pénteken, hogy kiszűrje őket a turisták közül. A globarbárok – ugyanis Seattle, Davos, Nizza és Québec óta már csak így becézik őket – nemzetközi hordája végigrombolta a csendes svéd kisváros utcáit, köztereit, mindent felgyújtva, beverve, felborítva, amit csak elérhetett. A kőhajításnyi zónában harcoló rendőrök szinte értetlenül álltak az anarchista álarcosok szervezett pusztítása előtt. Persson nem értette, miért éppen azt az országot büntetik meg a lázadó globállumpenek, amelyik oly sokat tett a szociális eredményekért, amelyik talán a leginkább figyel a környezet megóvására, és bőkezűen támogatja Európa igyekvő, de szegényebb régióit. Nem is érthette, hiszen a vandálok elterelték a figyelmet a háttérben csendesen tüntető, ugyancsak balos értelmiségről, amelynek talán még maradt volna valami mondanivalója a nemzetközi környezetszennyezésről.Jóllehet az unió elkötelezte magát Göteborgban, hogy aláírja a kiotói klímavédelmi megállapodást, sőt nyíltan kész nyomást gyakorolni más, iparilag fejlett országra annak csatlakozása céljából, ám az utca emberéhez az üzenet valahogy nem jutott el. Ami pedig a keleti bővítést illeti, szinte teljes az érdektelenség az unió lakossága körében. Az írek elutasító voksolásából kiindulva a tagállamok vezetői koncentrált információs kampány elindításáról döntöttek a brüsszeli adminisztráció és a lakosság között keletkezett árok lassú feltöltésére. De a probléma érezhetően nem az egységes álláspont kommunikációs stratégiája szintjén került előtérbe a csúcstalálkozón, hanem már az egységes álláspont kialakítása szintjén. Nincsen eldöntve, melyik irányba fejlődjön az Európai Unió, és frusztráció származik abból, hogy érezhető a határozottság és az egyetértés hiánya a tagállamok vezetői között a jövőt illetően.Számunkra fontos kérdés feszélyezi az unió vezetőit: miből finanszírozzák majd a bővítés költségeit? Állítólag a nemzeti hozzájárulás a tagállamok GDP-jének 1,06 százalékáról 1,27 százalékra nő majd a bővítést követően. A soros belga elnökségre hárul majd a feladat, hogy a lehetséges válaszokat kidolgozza. A mi feladatunk, hogy időben adaptáljuk a közösségi eredményeket, és határidőre lezárjuk a tárgyalási fejezeteket.