Szent fa – szent levél

Sárospatak várát majd mindenki ismeri. Tudjuk, hogy lakótornya már II. Endre király idejében létezett, leánya, Szent Erzsébet valószínűleg itt született. A vár később a Pálóczi-, Perényi- és Lorántffy-családok tulajdonába került. A külső várfal mentén sétálva az egyik kiugró lodzsán vettem észre a képen látható címert – egy gyökér nélküli törzsből zöldellő két hársfalevél –, amely a Lorántffy-család címere volt. (Az ősi nemzetségi címer – vörös pajzson arany hárslevél – a későbbi időkben nyerte el ezt a naturalisztikusabb formát.)A serkei Lorántffy-család Ratold és Olivér nemzetségéből származik, akiknek ősei Apulia Caserta városából jöttek Magyarországra Kálmán király idején. 1283-ban már négy törzs elágazásait ismerjük. Ezek egyikén található Lorántffy Mihály, aki tekintélyes, dúsgazdag úr volt, s aki „bárha fösvénynek és kincs-sóvárnak iratik”, a sárospataki református iskolának egyik fő pártolója s jótevője volt. Kétszer házasodott, fiai nem maradtak, csak leányai, akik közül „megemlítendő Zsuzsánna, aki 1616-ban Rákóczi Györgynek, később Erdély fejedelmének lőn nejévé, vele hozományképpen szállott Sárospatak a nagynevű Rákócziak házára”.Lorántffy Zsuzsannát a sárospataki református kollégium úgy tiszteli, mint az iskola egyik alapítóját. Végrendeletében a kollégiumról nagy körültekintéssel és bőkezűen gondoskodott: „Legyen penig mindenkor a pataki scholában annyi academikus mester és classicus praeceptor, mennyit a szükség kíván...” Életében töretlen ívet alkot mindaz, amit a tanítás érdekében tett. Comenius céljait, módszerét nyitottan fogadta, és fejedelmien bőkezű javadalommal látta el. Tudatában volt, hogy az iskola a kultúra bölcsője, és a jövő biztosítéka a hosszú távú szellemi építkezés.Születésének 400. évfordulóján, tavaly konferenciát tartottak Sárospatakon. R. Várkonyi Ágnes történész a fejedelemasszony gazdag és összetett műveltségéről szólt, amikor emberi alakját idézte fel előadásán. Ebből idézünk:„Lorántffy Zsuzsannát is lekötötték a gyermekek, a fejedelmi udvar tennivalói, sokat imádkozott, böjtölt, és szerette a kerteket, virágokat, gyümölcsösöket, szívesen ebédelt fái és virágai között, s átélte, mint a reneszánsz világ emberei, a tájak örömeit. Egyetemes értelemben vett értékváltás korában született. Mit vitt magával a régi értékekből, és milyen új értékeket alakított ki, mit adott tovább?Lorántffy Zsuzsanna életéről megállapíthatjuk, hogy sok vonatkozásban nemének rendhagyó kevesei közé tartozott. Hatvan évet, tehát hosszabb életet élt, mint sok kortársa. Túlélte a szüléseket. Négy fiúról és két további szüléséről tudunk. Őt magát egyetlen fia, György élte túl. Gyermekei halálát a korabeli hitéletre jellemzően erős lélekkel viselte, de tudjuk, hogy a legkisebb fiú, a talán alig hatéves Ferkó elvesztését nagyon megszenvedte. Anyaként átélte a betegségek aggodalmát, a távollét fájdalmait. Gyönyörűségét Ferkóban lelte, büszkesége Zsigmond volt, György fia pedig a gondok, szorongások, reménységek gyermeke maradt mindvégig. A harmincegy éves korában hirtelen elhunyt Zsigmondot haláláig siratta. Kortársai között az unokát megélő kevesek közé tartozott. Férje 1648-ban bekövetkezett halála után Sárospatakra vonult vissza, s élete alkonyán majdnem kizárólag a jótékonyságnak szentelte munkásságát. Szemeit válságos időkben is a »magas hegyekre emelte«. Élete során sokat búsult, de bízott a jövőben.Egy róla – és a családi címerről – szóló latin ének alapján elmondhatjuk, egy vágott, szent fának zöldellő lombja, diadémmal ékes koronája volt.”