A globalizáció gyermekei

Tetszik-e, avagy sem, a globalizáció és a „multikulti” olyan, mostanáig elszigeteltnek vélt országokba is begyűrűzött, mint amilyen a méreteiben és lélekszámában óriási Kína. A fáradtkék egyenzakó és Mao kis piros könyve már a múlté. A jelen: dél-koreai módi, punkkoncert és internet. Sokan az ötvenkét esztendős Kínai Népköztársaság legújabb diákmegmozdulásáról beszélnek.Az 1989-es Tienanmen téri kollektív tiltakozást még könnyűszerrel leverték a pártvezetés által odarendelt páncélosalakulatok, a mostani mozgolódás ezzel szemben sokkal megfoghatatlanabb, s az őszülő párthivatalnokok számára igen gyakran érthetetlen is. A mai kínai fiatalok ugyanis ott keresik a szabadságot, ahova a párt már nem veti vigyázó szemét: a divatban, a szexualitásban, a zene és az internet világában.Napjainkban egy magára valamit is adó kínai tizenéves dél-koreai divat szerint öltözködik, ám ruhatárában ugyanígy megtalálhatók a nagy nyugat-európai és amerikai divatcégek darabjai – már csak azért is, mert ezeknek a termékeknek a tekintélyes részét Kínában állítják elő.Ma a világ minden tizedik embere kínai, ráadásul főként huszonnégy év alatti, ez a szám pedig hamarosan megközelíti – de meglehet, hogy már túl is haladta – a 630 milliót. A szüleikkel ellentétben, akik a hazáért és a forradalomért éltek-haltak (inkább haltak), a mai kínai fiatalok fontosabbnak tartják saját magukat. Ebben sokan a családtervezés csődjét látják, az egykék ugyanis nemcsak önfejűek, hanem igen gyakran önzők és narcisztikusak lesznek. Mások szerint azonban a mai fiatalok sokkal inkább magukra vannak utalva, mint apáik voltak annak idején. Kínában is jelszó az önmegvalósítás, lehetőleg az élet minden területén. A mai fiatalok köszönik szépen, nem kérnek a pártállami gondoskodásból.Hivatalosan a szex még mindig tabu: a hetvenes évek végéig tűzzel-vassal tiltották a tizenévesek közötti szexuális kapcsolatot, s ha valakit mégis rajtakaptak, nagyon gyorsan munkatáborban találhatta magát. Napjainkban a 14–18 év közötti kínaiak többsége már túl van az első szexuális tapasztalatokon, hetven százaléka pedig saját maga dönt(het)i el, kivel töltse a szabad idejét, illetve kivel kösse össze az életét. Szexuális forradalomról azonban még korántsem beszélhetünk, legalábbis addig semmi esetre sem, amíg az AIDS tabu téma lesz, s az illetékesek minden egyes óvszerautomata láttán felháborodnak.A nagy többség egyébként ma már szabadon választhat munkahelyet is. Túlnyomó részük a reklámszakmában szeretne érvényesülni, vagy éppenséggel tervezőként, építészként megkeresni a betevő falatot. Javarészt azonban hoppon maradnak, hiszen míg korábban szinte alanyi jogon járt a munkahely mindenkinek – még annak is, aki nem kért belőle –, a pártállam mindenkinek helyet biztosított a társadalomban, ma a fiatalok nyolc százaléka állás nélkül teng-leng. Az állam gyakorlatilag nem vesz róluk tudomást, ifjúságpolitika ugyanis nem létezik Kínában. A bűncselekmények több mint felét huszonöt év alattiak követik el. A városokban hozzávetőleg nyolcmillió fiatalkorú prostituált tevékenykedik, a kábítószerfüggők száma pedig megközelíti a tizenkétmilliót. Elvonóintézeteket azonban hivatalosan nem működtetnek, a kábítószer-problémáról a párt látszólag nem vesz tudomást.A kínai fiatalok kedvenc kábítószere egyébként az ecstasy: éjszakánként százezrek „pörögnek” a nagyvárosok frekventált klubjaiban. Amikor a sanghaji hatóságok rájöttek, hogy a város legjobb bárjaiba kiskorúak is gond nélkül beléphetnek, a törvény teljes szigorával igyekeztek lesújtani. A a szórakozóhelyek felét bezárták, a fiatalok pedig azontúl magánbulikon vagy félreeső, lerobbant épületekben mulattak valahol a külvárosban. Egyesek úgy vélik, ha a kommunisták nem korlátoznák a gyülekezési szabadságot, a berlini Love Parade mintájára évente milliók vonulnának fel Kína nagyvárosaiban.A kínai zenészeknek ma sincs könnyű dolguk. Ha szerencséjük van, nagyvárosi klubokban léphetnek fel, vagy vidéken haknizhatnak, a média azonban az esetek többségében nem vesz róluk tudomást. A kínai televízió és rádió leginkább Hongkongból és Tajvanról importálja az úgynevezett lágy rockot. Kína könnyűzenei piacán a középszerűség dominál, így nem csoda, hogy a zenerajongók szemében üdítő kivételt jelentenek az olyan, Nyugaton is ismert és elismert zenészek, mint a kínai Bob Dylanként emlegetett Csiu Csiang, aki szerzeményeivel leginkább az európai nyári zenei fesztiválokon szórakoztatja a nagyérdeműt. Kínában ugyanis tiltólistán van.A párt nemcsak a zenét és az irodalmat cenzúrázza rendületlenül, hanem természetesen kordában tartja a sajtót is. Így ma Kínában az egyedüli kitörési pontot az internet jelenti, bár előfordult már, hogy a hatóság több-kevesebb sikerrel blokkolni próbálta egyes honlapok hozzáférhetőségét. Nap-jainkban tizenötmillió kínai szörföl a világhálón, s ez a szám három éven belül várhatóan megnégyszereződik. A tizenévesek többségét azonban nem érdekli a politika, amelyet csak a párt szűrőjén keresztül érzékelhet.Kína kommunista vezetése egyelőre nem vesz tudomást arról, milyen változások zajlanak a társadalomban, holott a folyamatot már nem lehet megállítani. Az idősebb kínaiak pedig kicsit meglepetten, kicsit értetlenkedve és kicsit irigykedve figyelik ezt a sajátos lázadást.