Az MFB és a magyar modell

A Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) működését szabályozó törvényjavaslat heves politikai vitákat gerjesztett. Bár a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény előírja: a szakosított hitelintézetekről önálló törvénynek kell rendelkeznie – mint ahogy ez a Földhitel- és Jelzálogbank Rt., valamint a Magyar Export-Import Bank Rt. esetében már meg is valósult –, a javaslat ellenzői még a törvény létének indokoltságát is megkérdőjelezték. A parlamenti viták – illetve a párhuzamos sajtókampány – során az ellenzéki szakértők, politikusok és publicisták nem elégedtek meg a szakmai érvekkel: a verbális hadműveletben az MFB a „kormány házibankja” lett, sőt egyesek a rövidítés mögött a „Magyar Fidesz Bank” elnevezést is felfedezni vélték.A megmosolyogtató ráolvasásokkal ellentétben az MFB céljait a törvény pontosan rögzíti: az intézmény a magyar bankrendszer egyetlen olyan szereplője, amely a hazai gazdaság fejlesztését, modernizálását tekinti elsődleges feladatának. Az MFB megnövekedett stratégiai jelentősége szorosan összefügg az 1998-as kormányzati modellváltással. A hivatalba lépő polgári koalíció kezdettől világossá tette: szakítani fog azzal az államfelfogással, amely a kormányzatot a gazdasági folyamatok szinte tétlen szemlélőjévé fokozta le. A kormány nem kevés támadást vállalt magára számos olyan esetben, amikor a széles társadalmi érdekek védelme, illetve a piaci működések tökéletlenségének korrekciója miatt „beavatkozott” a gazdasági folyamatokba, de a gazdaságpolitika nem elégedett meg eseti közbeavatkozásokkal: a Széchenyi-terv meghirdetésével a kormány távlataiban is felvázolta azokat a gazdaságfejlesztési irányokat, amelyek mentén partnerséget ajánl fel a gazdasági élet szereplőinek. A Széchenyi-terv – az eddigi adatok alapján – sikeresen tölti be azt a katalizátorszerepet, amelyet a kormány szánt neki: az eddigi nyertes pályázatok csaknem ötször annyi pénzt mozgatnak meg megvalósulásuk során, mint amennyivel a központi költségvetés „száll be” a beruházásokba.A Széchenyi-terv és a 2001–2002. évi költségvetési törvény egyaránt megfogalmaz olyan fejlesztéspolitikai feladatokat, amelyek az eddigieknél fokozottabb gazdasági szerepvállalást igényelnek az MFB részéről. Az autópálya-építések, az infrastruktúra fejlesztése, a kis- és a középvállalkozások fejlesztése, a regionális fejlesztés és a környezetvédelmi beruházások alapvető fontossággal bírnak a nemzetgazdaság korszerűsítése, a hosszú távú versenyképesség szempontjából. Ugyanakkor a kereskedelmi bankoktól csupán kismértékben és részlegesen remélhető a megfelelő finanszírozási háttér megteremtése – egyrészt a hosszú távú megtérülés, másrészt a közjavak alapvető természete miatt. A közjavak ugyanis értelemszerűen olyan „termékek” (és az említett fejlesztések tárgyai ebbe a közgazdasági kategóriába esnek), amelyek költségviselője egyértelműen behatárolható ugyan (hiszen könnyű megállapítani, ki és milyen forrásból épít fel például egy hidat), de haszna szétterül a társadalomban. A közjavak előállításának ezért a legszikárabb közgazdasági logikával is a közérdeket képviselő állam elsődleges feladatának kell lennie. Az MFB a maga hiánypótló tevékenységével ezt a fajta nemzeti gyarapodást szolgálja.Gyakori vád volt az ellenzék részéről az átláthatatlanság, a valódi kontroll hiánya is. Ezzel szemben a törvény alapján elmondható: az MFB a többi pénzintézetnél szorosabb és többrétegű ellenőrzés alatt áll. A fejlesztési bank tevékenységét a következő szervek ellenőrzik: a tulajdonosi jogok gyakorlója (jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal), a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). Egy „normál” bank esetén a felügyeletet csupán a PSZÁF látja el, külön törvény híján ez lenne a helyzet a fejlesztési bankkal is. Az a tény azonban, hogy az MFB közpénzekkel gazdálkodik, szigorúbb és teljesebb felügyeletet indokol, ami a törvény alapján meg is valósul.A többrétegű kontroll nemcsak az átláthatóságot, hanem a gazdálkodás célszerűségét és jövedelmezőségét is biztosítja. Ennek ellenére gyakran hangzott el a sötét jóslat: a banki prudenciális szabályok alóli felmentés miatt (a szakszó jelentését az óvatos, bölcs, kockázatkerülő jelentésekkel lehetne közelíteni) az MFB rendszeresen tőkeemelésre fog szorulni, ami az adófizetők forintjainak elherdálását fogja eredményezni. Bár a törvény szerint az MFB-nek összességében természetesen a prudenciális szabályoknak megfelelően kell végeznie a tevékenységét, a vád első hallásra nem tűnik alaptalannak. Az MFB ugyanis olyan, az átlagosnál nagyobb kockázatot jelentő speciális szolgáltatásokkal jelentkezik, amelyek a kereskedelmi bankok számára a jövedelmezőség, a nyereségesség vagy az időtáv szempontjából túlzottan kockázatosnak minősülhetnek. (Éppen ennek köszönhető, hogy az MFB nem a kereskedelmi bankok versenytársaként jelenik meg a piacon, hanem azok együttműködő partnereiként, tevékenységüket kiegészítve látja el feladatait.) A bank középtávú stratégiájában rögzített, nagyobb volumenű ügyletek nem is finanszírozhatók az általános prudenciális előírások keretei között, ami azonban korántsem jelent parttalanságot: a törvény a többi európai fejlesztési bank átlagos ügyletnagyságához igazodó prudenciális előírásokat alkalmaz, betartásukat a PSZÁF ellenőrzi.A szokásos baloldali litániához képest most csak ritkán, de azért megfogalmazódott az is, hogy a törvény nem „eurokonform”. Ez az állítás ezúttal nem véletlenül szólalt meg hangfogóval: az MFB a klasszikus nyugat-európai fejlesztési bankokhoz hasonlóan működik. A mintát mindenekelőtt a német Kreditanstalt für Wiederaufbau (KfW), vagyis az Újjáépítési Hitelbank jelentette, amelyet eredetileg a háború utáni újjáépítésre hoztak létre. A KfW szerepe új értelmet kapott a német újraegyesítéssel, amikor is oroszlánrészt vállalt az egyesülés utáni, nagy léptékű fejlesztések banki hátterének biztosításához.Az Európai Unióban a hitelintézetekre vonatkozó szabályozásnak része az is, hogy egyes hitelintézetek (jegybankok, fejlesztési bankok) státusára és működésére nem az általános szabályok vonatkoznak. A megfelelő EU-irányelvek tartalmazzák ezen hitelintézetek felsorolását, az MFB-hez hasonló pénzintézetet nevesítve például Ausztria, Belgium, az Egyesült Királyság, Hollandia és Németország esetében. A kivételi listára kerülés szempontjaiként az alábbiakat veszik figyelembe: az intézmény nem végez határon átnyúló tevékenységet, illetőleg külföldön végzett tevékenysége során nem támaszt versenyt a külföldi partnereknek; nem vagy csak kismértékben versenyez más intézményekkel; korlátozott és meghatározott területen fejti ki tevékenységét; külön jogszabály alapján és/vagy külön felügyelet alatt tevékenykedik; jellemzően állami tulajdonban van. Nem nehéz megállapítani: a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vitathatatlanul ebbe a csoportba tartozik. Ez a vélemény ma már nem csak a kormányzat álláspontja: az európai uniós csatlakozási tárgyalások 2000. szeptember 11-i konzultációján a magyar tárgyalódelegáció hivatalosan is előterjesztette a kormány azon kérését, miszerint az MFB (és az Eximbank) a csatlakozást követően kerüljön fel az említett kivételi listára. A kérést az Európai Bizottság – 2000. november 13-án kibocsátott közleményében – elfogadta. A magyar gazdaság fejlesztésének modellje tehát nemcsak a nemzeti érdekeinknek felel meg, hanem az EU gyakorlatától sem idegen.