Amerika és az EU gazdasága az év végére valamelyest visszanyeri korábban megtorpant lendületét, és hasonlóakkal kecsegtet Németország, Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere is. Japán állapota lehangoló, a szigetország gazdasága továbbra is gyengélkedik – minderről az érintett országok pénzügyminiszterei számoltak be a hét végén Rómában.Derűlátók, de azért óvatosak a nagyhatalmak pénzügyminiszterei a fő világgazdasági rövid és középtávú kilátásokat illetően. Ez derült ki a hét vezető ipari hatalom (G7) és Oroszország pénzügyminisztereinek hét végi, római tanácskozásán. Paul O’Neill amerikai pénzügyminiszter azt mondta kollégáinak, hogy az amerikai gazdaság az idei negyedik negyedévben már kétszázalékos éves növekedési ütemet ér el, s jövőre „valamivel három százalék feletti” bővülésre lehet számítani – jelentette az MTI.Az idén valószínűleg 2,5 százalék alá süllyed az euróövezet éves gazdasági növekedési üteme, de még mindig meghaladja az amerikai és a japán növekedést – közölte az EU bizottságának pénzügyi biztosa, Pedro Solbes. Hans Eichel német pénzügyminiszter szerint már látszanak a német gazdaságban „a kilábalás tétova jelei”.Siokava Maszadzsuro japán pénzügyminiszter saját országa gazdaságáról csak annyit mondott, hogy az várhatóan „még egy ideig” gyengélkedni fog. A japán kormány bejelentette a technikai recessziót. A hetek pénzügyminiszterei a július végi genovai G7-csúcs számára külön állásfoglalást adtak ki a globális pénzügyi bűnözésről és a pénzmosásról is. A pénzügyminiszterek állásfoglalásukban „a pénzmosásellenes intézkedéseikben azonosított hiányosságok gyors korrigálására” szólították fel a „szennyezett” országokat, köztük – Egyiptommal, Guatemalával, Indonéziával, Myan-marral és Nigériával együtt említve – Magyarországot is.A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvesztette hitelét, s most már az ENSZ mellett a G8-ra hárul a világ problémáinak megoldása – nyilatkozta Robert Mundell Nobel-díjas kanadai közgazdász. Az IMF a Világbankkal együtt azért vesztette el hitelét, mert a befektetőket védi ahelyett, hogy az eladósodott országokat segítené.
Csoboth Kevin miatt újra klubot váltott a Fradi egy hónapja eladott támadója
