Hercegkúton, szülőfalujában avatták díszpolgárrá a hét végén Stumpf Istvánt, a Miniszterelnöki Hivatalt irányító minisztert. A kancellária vezetője a zempléni településről elszármazottak tiszteletére megrendezett ünnepségen vette át Rák József polgármestertől a kitüntető címmel járó oklevelet és plakettet.A miniszter köszöntőjében elmondta: nem az számít, hogy valakiből miniszter vagy politikus lesz-e, az embert aszerint mérik, milyen értéket hagy maga után. Stumpf István szerint a szülőföldtől kapott útmutatások akkor válnak fontossá, amikor a nehéz döntések előtt már nem segítenek az érvek. Ilyenkor maga is a saját értékrendjére hagyatkozik, amelynek kialakulásában nagy szerepe volt annak a közösségnek, ahonnan elindult.Stumpf István a háromnapos ünnepségen felavatta a német nemzetiségi településen született neves, fiatalon elhunyt szobrászművész, Götz János szobrát, ezt követően pedig lerakta a közeljövőben felépítendő sváb tájház alapkövét. (Bódisz)

Érettségi 2025: trükkös matekpéldákat kell megoldaniuk a diákoknak