Halálbüntetés az USA-ban

A kiterjedt gyakorlat ellenére a halálbüntetés az amerikai társadalom egyik legellentmondásosabb kérdése. Miközben egyre több az intézményt bíráló hang, egyaránt alapjául szolgál pártpolitikai kormánystratégiák és tőkeerős, befolyásos civil szervezetek elsődleges tevékenységének. A lakosság kétharmada ugyanis elkötelezett a halálbüntetés mellett.Bár manapság az amerikai társadalom kétharmada elkötelezettnek vallja magát a halálbüntetés mellett, ez korántsem volt mindig így – olvasható Pap András László Belügyi Szemlében megjelent tanulmányában –, az ötvenes évek közepétől a hatvanas évek közepéig a közvélemény-kutatás az aboli-cionista tábor fölényét mutatta. Míg 1965-ben a legsúlyosabb büntetést 38, 2000-ben már 64 százalék támogatta. A rekordév az 1997-es volt 75 százalékkal.A halálbüntetés a század közepétől a közélet fontos kérdése lett. Felfigyelve a kérdés mozgósító erejére, országos kampányszerepet elsőként Richard Nixon 1968-as elnöki programjában kapott, és a jelenlegi elnök, George W. Bush a hagyományosan kivégzéspárti Texas kormányzójaként eltöltött hat éve alatt 152 kivégzést vezényelt le.Az előző negyed században 38 államban visszaállított halálbüntetés politikai kérdésként való kezeléséért azonban nemcsak a nagypolitika felelős: a személyileg érintett, aktivizálható és megszólítható választók szava dönt ugyanis a helyi választásokon is, így az állami legfelső bíróság tagjai, csakúgy, mint a legfőbb és a vezető ügyész, kampány és választások útján nyerik el tisztségüket, amelynek során vigyázniuk kell, hogy az ellenjelölt ne süthesse a poszt várományosára a bűnözőket pártfogoló, könnyűkezű liberalizmus bélyegét. Ezért a konzervatívabb államokban – választott és pártszínekben – indított állami legfelső bírósági bíró kétszer is meggondolja, hogy érvénytelenítsen-e egy halálos ítéletet.A halálbüntetés ugyanakkor rendkívül költséges, elsősorban a kötelező ellenőrző vizsgálatok és a soklépcsős, többnyire évtizedekig elhúzódó eljárási rend miatt. Elgondolkodtató az a tény – figyelmeztet a szerző –, hogy számos ügyészségi vezető beismerte: bár véleménye szerint nem egy vádlottnak kijárna a halál, pusztán anyagi korlátok miatt gyakran egyéb büntetési nemet kérnek. Arról nem is beszélve, hogy a halálbüntetési ügyekben igen magas az utólagos felmentések aránya, amikor is gyakran sokmilliós kártérítést kaphat a felmentett.1976 óta évente az ítélet-végrehajtásra várók legfeljebb három százalékát végezték ki, ami az 1973 és 1999 között hozott 6700 halálos ítéletből 598 kivégzést jelentett.Bár gyakran kerül kritikák kereszttüzébe az ítélkezési rendszer színvonala is, a fiatalkorúak, illetve a gyengeelméjűek terhére végrehajtott halálos ítéletek és a halálbüntetések végrehajtási módja is, a kivégzéspárti politikusok és jogalkalmazók leggyakrabban hangoztatott és Pap szerint kétségkívül meggyőző érve az intézmény rendszeres, közvélemény előtti megmérettetése, valamint a halálbüntetés-párti tisztségviselők demokratikus legitimációja. Alkalmazásának deklaráltan legfontosabb indoka azonban a leplezetlen bosszú, vagyis az azonosulás a meggyilkolt áldozat családtagjaival, az áldozat példamutató megbüntetése. De kétségtelen tény – szögezi le a szerző – , hogy Amerikában politikailag vállalhatatlan lenne az európai modellt követő, a közvélemény támogatása nélkül, illetve ellenében felülről véghezvitt radikális reform.