Közelebb a kiotói egyezményhez?

Nagyon komoly, de nem reménytelen – kétely és remény fonódik össze abban a szerény optimizmussal megfogalmazott tényállásban, amellyel a vendéglátók várják a ma Bonnban megkezdődő klíma-világkonferenciát. A globális környezetvédelmet szolgáló csúcstalálkozó előzményei nem sok jót ígérnek, és azzal fenyegetnek, hogy az üvegházhatást kiváltó káros anyagok radikális csökkentéséért folyó fáradozások válaszúthoz érkeznek, és végleg szembeállítják egymással a világ vezető ipari államait, holott az NSZK volt ideiglenes fővárosában összeülő száznyolcvan nemzet képviselői között nincs alapvető különbség a fenyegető helyzet megítélésében, a foganatosítandó rendszerbályok szükségességében. A lezárult évszázad utolsó évtizede a természeti katasztrófák egész sorát hozta.Az 1997-es világkonferencia Kiotóban felvázolta a követendő utat: a szén-dioxid-kicsapódás 5,2 százalékos csökkentését 2012-ig. A Japánban kidolgozott szerződéstervezet viszont csak akkor lép érvénybe, ha azt legalább ötvenöt ország parlamentje ratifikálta.George W. Bush elnök közvetlenül megválasztása után halottnak minősítette a szerződéstervezetet, és közölte, hogy az USA azt nem hajlandó elfogadni. A japánok Washington nélkül szintén tartózkodnak. A CO2 elleni küzdelemben így az EU-nak jut a vezető szerep, a közösség tagjai foglalkoznak a gondolattal, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket. „Ha a bonni tárgyalások eredménytelenek maradnának, akkor az európaiak külön útra térnek!” – hangoztatta Margot Wallström asszony, az EU környezetvédelmi komisszárja. A bonni csúcs halvány reménye arra a jelenségre támaszkodik, hogy Bush elnök érdes kijelentése váratlan környezetvédelmi vitát váltott ki az USA-ban, és talán arra készteti az amerikaiakat, hogy ha nem most, de legalább belátható időn belül csatlakoznak a kiotói szerződéshez. Egy ilyen szándéknyilatkozat befolyásolná a japánokat, és lehetőséget nyújtana legalább egy kompromisszumra. E halvány remény élteti a borotvaélen táncoló klímakonferencia vendéglátóit.