Tahóbarokk és médiaúthenger

Mindig lenyűgöz a hatalom éber ellenőrzésének szent kötelességét a formálódó Kuncze–Medgyessy–Thürmer-féle népfront alázatos kiszolgálásával összekeverő médiaértelmiség nyelvhasználatának leleményessége. Ötletgazdagsága, amivel megpróbálja a kormányon lévők iránt érzett szenvedélyes gyűlöletét össztársadalmivá emelni. A „fiúkat” felkészületlen sihederként, arrogáns harácsolóként bemutató, gyöngéden fasisztázó publicisztikák mára Shakespeare-, sőt Biblia-átköltések formájában teljesedtek ki, hogy a magasabb rendű szellemi táplálékra vágyók is tisztában lehessenek a „szörnyű nagy romlás” mibenlétével. Valóságtartalmuk e műveknek csekély. Nem is a folyamatok megvilágításának, a mélyben rejtőző összefüggések feltárásának magasztos célja vezérelte kiagyalóik számítógép-billentyűit. Jól felfogott érdek munkálkodik az allegóriák, metaforák és szimbólumok között. Be kell bizonyítani, hogy ebben a kis országban bizony minden tönkremehet, ha a „nagymondatú” szerzők patrónusai, a szocialista és a szabad demokrata politikusok nem kerülnek vissza a hatalomba. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy nem annyira az ország, mint inkább azok hatalma rendült meg itt az előző három év alatt, akik a Kádár-rezsimben szerzett gazdasági előnyeiket és kapcsolati tőkéjüket átmentve a rendszerváltozás abszolút győzteseivé váltak.Nem tönkrementek ők most, csak valamivel kisebb lett a befolyásuk. Ez jelenti számukra a tragédiát. Ezért érzik most magukat iszonyatosan rosszul, és likvidálni akaró bértollnokaik az ő rossz közérzetükkel kürtölik tele az egész médiát. Hogy mily hatékonysággal, arra fényes példa annak az orvosnőnek a nyelvi leleménye, aki felbuzdulva a közélet pezsgő gyűlölködésein, „zászlólengetéssel, tömjénillattal és aranyfüsttel cicomázott tahóbarokk külsőségek meg a brutális erőkultuszon alapuló tartalom együttesének” titulálta a Magyar Hírlapban a kormány eddigi működését.A szónoki beszéd magaslataiba emelkedett doktornőt Kornis Mihály szélsőjobbozó-fasisztázó intelmei ihlették meg, aki szerint a „magukat humanista, keresztyén művelt jobboldalinak tudó közéleti urakat a szélsőségek hallgatólagos megtűréséről, sőt támogatásáról, mi több, felhasználásáról” kellene kérdezni. Az egyébként nyilván igen kedves, intelligens gyógyító hölgyet Debreczeni József kormányértékelő mondatai inspirálták arra, hogy kérdezzen is. Kérdésében azzal vádolta az ismert publicistát, hogy „mintha a szerző ideológiai alapvetést fabrikálna ahhoz a méltatlan gyakorlathoz, mellyel a Fidesz-kormány általában és feje különösen a társadalom kialakult normái – ha tetszik, érték- és fogalomkészlete – fölé emeli magát”. Debreczeni vétke annyi volt, hogy nem küldte el a „kollégiumi haverokból álló bagázst” baloldali szokás szerint melegebb éghajlatra, hanem értelmet keresett tevékenységükben.Állhatnánk értetlenül, hogy egy humanista, egy művelt baloldali értelmiségi miért keveri össze saját normáit, érték- és fogalomkészletét a társadaloméval, és miért tahózza le azt a külsőséget, amely milliók számára éppen nem brutális erőszakot, hanem hittel, reménnyel teli tartalmat takar. De tekintsük őt inkább áldozatnak. A balliberális médiaúthenger nem első és sajnos nem is utolsó áldozatának.