A rejtélyes villa

Ezer négyzetméteres római kori villa részleges feltárását fejezték be nemrég Hévízen. A többször átépített épületkomplexum egyelőre még rejtély a kutatók számára különlegesnek mutatkozó alaprajzi elrendezése miatt. Ha az önkormányzatnak sikerül előteremtenie a pénzt arra, hogy a nyolcezer négyzetméteres területet teljes egészében felkutassák, majd bemutassák, a fürdővárosban is fellendülhetne a kulturális turizmus.

Hévízen a harmincas évek óta tudják, hogy valahol egy nagy római villát rejt a föld. De hogy pontosan hol, arról nem szólt a fáma. A Balatoni Múzeum Egyesület titkára, Csák Árpád ugyanis amatőr régészként római villarészletet tárt fel 1931-ben, az alaprajzot is elkészítette, de az ásatás helyéről csak annyit jegyzett fel, hogy az épület maradványait az egregyi haranglábtól K-re, a völgyben találta meg. A terület különösen alkalmas volt a megtelepedésre, mert a rajta keresztülfutó erecskét bővizű forrás táplálta. Kiss Lajos, aki 1994-ben polgármester volt, szorgalmazta, hogy nézzék meg, nem a városszéli önkormányzati területen rejtőzik-e a régészeti lelet. Müller Róbert régész, a Balatoni Múzeum igazgatója két kutatóárokban római kori falakat talált. Akkor még csak ennyit tudott megállapítani. Hogy a villához tartoznak-e vagy sem, az csak később derült ki.
A terület nyugati fele a kilencvenes évek közepén a Sármelléki Tsz és az egyház tulajdona volt. Az egyház el akarta adni a maga részét, hogy lakások épülhessenek rajta. De Müller Róbertnek sikerült meggyőznie Vértes Árpádot – akkor már ő volt a polgármester –, hogy kutatóárokkal ellenőrizzék, vannak-e itt is római kori emlékek. 1995-ben hét kőépületet találtak a régészek. Az önkormányzat megvásárolta a földeket az egyháztól, illetve a termelőszövetkezettől, majd 1997-ben a múzeumigazgató kezdeményezi az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnál a védetté nyilvánítást. Müller Róbert akkor azt javasolta, tervezzenek parkot a feltárandó-megőrzendő romok köré, a régészeti emlékek közelében lévő hatszáz négyzetméteres üzemet pedig alakítsák át kiállítási csarnokká. A képviselő-testület a középtávú tervet el is fogadta. Igen ám, de tavaly olyan sokan jelentkeztek az ifjúsági lakásépítési programra, hogy az építkezésre kiszemelt helyszín kicsinek bizonyult. Felmerült tehát, hogy építsék be az Attila úttól keletre eső, római kori épületeket rejtő részeket is. A múzeum azonban újra résen állt, és ideiglenes műemléki védelem alá helyeztette az egész területet.
A hévízi önkormányzat és a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága között létrejött szerződés alapján az idén áprilisban megkezdett és június végén befejezett ásatás egyértelművé teszi, hogy a régészek rendkívül izgalmas lelőhelyre találtak. A különböző korok mindennapi életéről tanúskodó gödrök, cölöplyukak, a két, félig földbe mélyített, ágasfás tetőszerkezetű műhely, a tűzhely, a gabonásverem, a deszkabélésű kút és az eltérő tájolású épületek – legtöbbje kora római kori –, amelyek közül néhánynak a rendeltetése még ismeretlen, a nagyközönség számára is érdekes információkkal szolgálhatnak. A legjelentősebb az a 23 méter széles, átriumos kőépület – villa –, amelyből 466 négyzetméternyit tártak fel a régészek, nagyobbik fele még a földben rejtőzik. Az Attila úton és az út túloldalán nyitott kutatóárkok alapján az épület alapterülete csaknem ezer négyzetméter volt. Az alapfalak többsége nagyon jó állapotban van, egyes helyiségekben szinte ép az öntött terrazzo padló. Az épület a leletek alapján 160 és 180 között, a markomann háborúk idején pusztult el. A falakat már a rómaiak visszabontották, majd épülettörmelékkel – ebben a rétegben tetőfedő cserepek mellett hipokausztum (központi fűtés) vezetékének töredékei kerültek elő – elplanírozták a területet. Az új épületet máshol emelték – tudtuk meg az ásatást vezető Müller Róberttől. A falakon kívül „előjöttek” a központi fűtés „kazánházának” maradványai is. Mozaikpadlót itt nem találtak a régészek, találtak viszont tízezernyi, valahol másutt elbontott mozaikkövecskét egy másik kőépületben, amelynek délnyugati sarka és a hozzá csatlakozó két fal alapozásának egy része maradt meg. A villától északra hatalmas római kori épület déli vége, egy 15 méteres apszis nyúlik be a területbe. Az épület falait, ha még megvannak, észak felé csak az ott futó erecske elterelése után lehetne felszínre hozni. A kőépítmények eltérő tájolása arra utal, hogy nem egy időből származnak. A terület keleti részén most feltárt villarészlet portikusza azt sejteti, hogy itt lehetett a bejárat. De a teljes feltárásra váró nyugati oldalon még egy portikusz mutatkozik. Lehet, hogy ez volt az eredeti, a korábbi bejárat? Erre csak a következő ásatások adnak majd választ.
Hogy ezen a területen nem egyetlen villa (ez a római korban mindig gazdasági egységet is jelent) lehetett, hanem kiterjedtebb település, arra abból is lehet következtetni, hogy az egregyi úton kerámiaégető kemencét találtak a régészek. A vidék a középső kőkor óta lakott, több kultúra népei hagyták itt leleteiket.
Az ásatás vezetője az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal egyeztetve felkérte Vladár Ágnes Ybl-díjas építészettörténészt, hogy készítsen szakvéleményt arról, hogyan lehetne a nagyközönség számára is élvezhetően bemutatni a megőrzésre méltó épületmaradványokat és az ásatás során előkerülő leletanyagot. Az építész úgy látja, hogy a teljes anyagot (a már feltárt villarészt és épületeket, valamint a még feltárandókat) egyben kell bemutatni úgy, hogy a falmaradványokat konzerválják. Az önkormányzat viszont mindenképpen szeretne lakásokat is építeni. Vértes Árpád polgármester azt javasolta, tudtuk meg Müller Róberttől, hogy a romok fölé húzzák fel az új lakóépületeket oly módon, hogy a „földszint” legyen egész évben látogatható múzeum. Az Attila út földes, még feltárandó részére pedig kerüljön díszburkolat, amelyben eltérő színnel jeleznék a római kori falmaradványokat. A végleges megoldásról a szakvélemény alapján a napokban tárgyalnak Hévízen. Azt, hogy ez a terület ne jusson a székesfehérvári romkert sorsára, hogy ne vágjanak át betonmonstrumokkal védelemre érdemes falakat, könnyűszerkezetes építésmóddal akarják elkerülni. Ezzel a módszerrel a szakemberek szerint 12,5 métert lehet áthidalni. Ha tehát a 23 méter széles villát középen, az átriumban megosztják, az ott elhelyezett tartóoszlopokról két irányba áthidalható az egész épület. Ha a műemlékeseknek, régészeknek és az önkormányzat képviselőinek sikerül megállapodásra jutniuk, és jó megoldást találniuk, az példa lehet arra, hogyan lehet európai szinten megőrizni és bemutatni megőrzésre méltó emlékeket. És példa lehet nem utolsósorban arra is, hogy egy egész évben termálvízre és vásárlóturizmusra berendezkedett városban a kulturális turizmus is fellendíthető.