A Duna–Ipoly Nemzeti Park igazgatói posztját július elsejétől ellátó Vas János a szakmai színvonal emelésén és a természetvédelmi területek számának növelésén kívül a park imázsán is javítani szeretne. Ennek részeként a nemzeti park logóját is le kívánja cserélni. A DINP területén négymillió ember él. Az igazgatóság nehezen bírja ezt a terhelést, ezért a hatékonyabb munkavégzés és a gyorsabb ügyintézés céljából bizonyos belső erőátcsoportosításokat tervez. Hangsúlyozta: szigorítani szeretné a védett területek felügyeletét, az ott található növény- és állatvilág értékeinek megóvását.
Szakmai tervei közül kiemelte, hogy újabb területeket szeretne természetvédelmi oltalom alá helyezni. Ürbő puszta térségében természetközeli élőhelyeket szeretne védelem alá helyezni az igazgatóság, a Zámolyi-medencében pedig a több tíz védett és fokozottan védett állat-, illetve növényfajnak otthont adó területet venné hasonló oltalom alá. A Háros-szigeti ártéri erdő mellett Vas János a Hunyadi- és a Táti-szigetet is országos szintű természetvédelmi oltalom alá venné. Megtudtuk: a Tétényi-fennsíkon már a vége felé közeledik a természetvédelmi terület határainak kijelölése. Itt állami, magán- és önkormányzati tulajdonú földek egyaránt találhatók. Ez utóbbiak egy részét korábban már helyi oltalom alá helyezték. Többnyire beépítetlen, zöld területek, amelyek megtisztítása az odahordott szeméttől százmillió forint körüli összegbe kerülhet.
Vas János ehhez külföldi segítséget is igénybe venne, hiszen az összeg már meghaladja a nemzeti park lehetőségeit.

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő