Magas rangú kitüntetést kapott a közelmúltban a holland királynőtől. Ez azt jelenti, hogy már ilyen jó, nemzetközileg is elismert helyzetben van a magyarországi természetvédelem ügye?
– Igen, ez egyebek között azt jelenti. Az idén negyvenesztendős magyar természetvédelmi szervezet a Környezetvédelmi Minisztérium keretein belül a rendszerváltozást követően, a nemzetközi gyakorlatban példátlan utat járt és jár be – mindenféle receptkönyv nélkül. Mérvadó szakmai körök véleményének ismeretében talán kimondhatjuk: fogyatékosságaink ellenére és mellett, de nem sikertelenül kaptuk a kitüntetést. Miközben a magyar természetvédelem, azt hiszem, méltán keltett figyelmet a határokon túl, a Brüsszellel folytatott tárgyalásokon éppen úgy, mint más területeken, munkatársaimmal együtt mély megütközéssel tapasztaljuk, hogy sikereink idehaza egyes körök számára nem szereznek osztatlan örömet. Többen végzetesen, de legalábbis veszélyesen összetévesztik a terepet: tudomásul illene venni, hogy a természetvédelem a civilizált világban nem az a műfaj, amely arról szól, hogy egy nemzeti parkból – az ország büszkeségéből – egy szűk kör mit képes a zsebébe csavarni. A magyar természetvédelemnek az alkotó munkához erős hátszélre, de legalábbis szélcsendre van szüksége. A természetvédelem valójában termelő ágazat, de másképpen, mint ahogyan a hozzá nem értők hiszik. Nem búzát, zabot termel a piacra, hanem természeti és kulturális javakat, hungaricumokat ment és gyarapít, nem csekély mértékben az egyetemes kultúra, az európai közösség és mindenekelőtt a magyar nemzet számára. A természetvédelem a tudományos kutatás, az oktatás, ismeretterjesztés, a kikapcsolódás, a hazafias nevelés legnemesebb eszköze, módszere és helyszíne. S mellesleg, ha kellő arányú a ráfordítás, még hozhat is a „konyhára”. Legalábbis olyan arányban, hogy az állami ráfordítás egy idő után értékelhető legyen. A védett területek egy ország, egy nemzet büszkeségei.
– A természetvédelem és a gazdaság érdekei sokszor szembekerülnek egymással. A Budapest körüli agglomerációs gyűrűben például az építőipari lobbi számára virágzik az üzlet, a beépítésre is alkalmas zöldfelület pedig rohamosan fogy. Ezt a folyamatot hogyan lehetne lelassítani vagy megállítani?
– A természetvédelem és a gazdaság úgy „általában” nem ütközik egymással. Konkrét esetekben, konkrét területeken egyes érdekcsoportok és a természetvédelem érdekei azonban már ütközhetnek. Ez a világon mindenütt így van. A beépítési folyamatot a napjainkban hatályos jogszabályok szellemében elsősorban az önkormányzatok fékezhetik. Veszélyes és nehezen kezelhető ügyekről van szó. A mohóság és a szabad, beépítetlen ingatlanok piacán uralkodó hiánygazdálkodás nagy úr. Ha nem lépünk fel kellő eréllyel, Magyarország Kőszegtől Sátoraljaújhelyig lassan egyetlen belterület lesz. S ez hosszú távon alighanem senkinek sem érdeke. A természetvédelem teszi a dolgát. Védett területeken nem fenyeget sem lakópark-építési láz, sem a külterületek rovására történő gátlástalan terjeszkedés veszélye. A nyomás azonban, ami ilyen ügyekben ránk nehezedik, néha nehezen elviselhető. A nemzeti parki igazgatóság szakhatóságként véleményezési jogával élhet. A magam részéről, az általam ismert ügyek többségében nem a vállalkozót, nem a beruházót marasztalom el. Ahhoz, hogy valahol például lakópark épüljön, netán erdőrészeket pusztítsanak el, utat vágjanak, ősgyepet szántsanak, golfpályát, bevásárlóközpontot létesítsenek, engedélyre kell szert tenni. S ezt az engedélyt nem a vállalkozó adja ki.
– Ha a főváros környéki önkormányzatok jogszabályi fékek miatt nem bővíthetnék tovább a belterületeiket, akkor a bevételeik gyarapodásának üteme is lecsökkenne. Az elmaradt haszon címén megilletné őket valamilyen kártalanítás?
– Meglep a kérdés felvetése: meggyőződésem, hogy a belvárosban az ingatlantulajdonosnak igencsak kifizetődő volna toronyházakat építeni és értékesíteni, de adott esetben akár vegyi üzemet létesíteni is. Nem hiszem, hogy amit a többség érdekében a józan észre alapozott szabályozás tilt, korlátoz, azért az önkormányzatnak bárkitől bármiféle ellentételezés járna. Az önkormányzatnak, mint engedélyező, eljáró hatóságnak az a kötelessége, hogy a többség érdekeit tartsa szem előtt. Erre kapott mandátumot választóitól. A helyi önkormányzatoknak – ha csak kicsit is előrelátók – semmi esetre sem érdekük, hogy minden szabad zöldfelületet, természet közeli állapotot megőrzött területet beépítsenek. Saját jövőjüket teszik tönkre egy tál lencséért. A mi feladatunk szakhatóságként adott esetekben az, hogy álláspontunk megfogalmazásakor, éppen a nagy többség érdekeinek védelmében, az érintett helyi önkormányzati érdekszférán is felülemelkedjünk, szakmailag és térben egyaránt.
– A zöldfelületek Budapest közigazgatási határain belül is csökkennek, a nagyhírű soroksári botanikus kert pedig nehéz anyagi helyzetbe került. Mit kíván tenni a Kertészeti Egyetem gyakorlókertjének megmentéséért?
– A soroksári botanikus kert egyike a valóban nehéz helyzetben lévő, jelentős oktatási, értékmegőrzési funkciót betöltő magyarországi arborétumoknak. Fenntartásuk, működtetésük ugyanúgy nem a természetvédelem feladata, miként az állatkerteké sem. Érdekes és megtisztelő, hogy az utóbbi időben mégis mi kapjuk ezeket a kérdéseket. A válasz egyértelmű: segíteni szeretnénk, mert ezek az objektumok is a féltett nemzeti vagyon részei. A támogatás megszervezéséhez azonban – az állatkertekhez hasonlóan – mindenekelőtt tisztességes, átfogó szakmai koncepcióra van szükség, amit az érintetteknek kell elkészíteniük. Ellenkező esetben csak a tűzoltás folytatódik, s aligha ez a jövő. Úgy gondolom, hogy a legértékesebb és legveszélyeztetettebb arborétumok esetében egy alapos szakmai programnak, összegző tanulmánynak kell készülnie, a működési célokkal, feltételekkel, a rendelkezésre álló és az ütemezés szerint indokoltan igényelt összegekkel, amit aztán az érdekelt tárcák a következő költségvetési tárgyalások részeként a kormány elé terjesztenek. Most a környezetvédelmi tárca részéről
egy szerény „gyorssegély” erejéig igyekszünk a nagy baj megelőzéséhez hozzájárulni. Talán kedvet kapnak majd azok is, akiknek ez elsősorban feladatuk.
– A Környezetvédelmi Minisztérium jövőre két új nemzeti parkot szeretne nyitni. Hol tartanak az előkészületek?
– 2002 első negyedében átadjuk az Őrségi Nemzeti Parkot, s folytatjuk az előkészületeket a beregi térségben. Ugyanakkor kérem, ne feledjük: ez egy kis ország, a nemzeti parkok számát nem lehet a végtelenségig növelni.
– Mindez mibe fog kerülni?
– Egy nemzeti park létrehozása nem táblacseréről szól. Ahol pedig úgy gondolják, hogy annyi elég, ott még a parkalakítás gondolatával sem szabad foglalkozni! Az utóbbi néhány évben igyekeztünk pótolni az Őrségben mindazt, amire sajnos nem került sor az elmúlt évtizedekben. Kár érte, de nézzünk inkább előre. Székház, látogatóközpont, táblarendszer, megfelelő műszaki infrastruktúra és nem utolsósorban szakképzett munkatársak. Létszámra és pénzre természetesen még szükség van. A Beregi-síkon is adott a gyors előrelépés lehetősége, amennyiben az érintett ágazatok, országos és regionális, megyei szervezetek is úgy akarják. Részünkről folyik a védetté nyilvánítások előkészítése, kérdés, megvalósulhat-e ez a program, meglesz-e a szükséges hozzájárulás? Kérdéses, hogy mikor rendeződnek kezelhető módon a tulajdonviszonyok, mikor áll rendelkezésre naprakész földnyilvántartás, és hogy milyen választ kapunk a térségben szorgalmazott nemzeti- park-alakítási koncepciónkra az erdészettől, a vadgazdálkodástól, a területfejlesztéstől? Most a Felső-Tisza vidékén új jövőképet „rajzolunk” holland kormányzati segítséggel. Élőhely-rekonstrukciós programok indulnak, indulásra kész a Nemzeti agrár-környezetvédelmi program részeként a Szatmár-beregi síkra a természetvédelem és a Szent István Egyetem által kidolgozott speciális agrártámogatási rendszer. Ahol fogadókészséget tapasztalunk, segíteni szeretnénk a hagyományos ártéri gazdálkodás, a fokgazdálkodás visszaállításához, szeretnénk támogatni a tájgazdálkodás, a hagyományos mesterségek életben tartását, újraélesztését, az őshonos gyümölcsfajták újra elterjesztését, a hullámtéri szántók felszámolását, a gyepgazdálkodás és az erdőtelepítés új programjait, valamint az ökoturizmus elterjesztését. E térség jövője a természetvédelem, a vidékfejlesztés, a turisztikai ágazat összefogásának sikerén múlik. Elengedhetetlennek tartom, hogy törekvéseinket a vízügy és az erdészet is támogassa. Fehérgyarmaton rövidesen megnyitjuk új irodánkat. Közelebb szeretnénk kerülni azokhoz, akiknek a jövőjéről beszélünk. Új munkaerőkre és többletforrásokra is szükség lesz, de a munka már folyik.
– Hol tartanak a Dráván átívelő, közös magyar–horvát nemzeti park előkészületei?
– Magyar oldalon Gemenc és a Béda-karapancsai terület a Duna– Dráva Nemzeti Park része. Sok-sok esztendős előkészítést követően, kezdeményezésünkre a horvát kormányzat is írásba foglalta szándékát, hogy egy határon átnyúló nemzeti parkot kíván létesíteni. A Világbank rövidesen dönt a pályázatunkról. S mielőbb idehaza is el kell döntenünk: valódi nemzeti parkot akarunk-e a Duna mentén? Nagyszabású vizes élőhely-rehabilitációt kezdtünk ugyanis Gemencen a sok évtizedes, természeti környezetre káros beavatkozások következményeinek fokozatos felszámolása érdekében. Ahol lehet, viszszaállítjuk a hagyományos fokgazdálkodást. Látványos kiállítás és látogatóközpont is épül. Az eddig általunk e célra rendelkezésre bocsátott öszszeg meghaladja a kétszázmillió forintot.
Tardy János a Környezetvédelmi Minisztérium természetvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkára. 1948. október 19-én született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi és bölcsészettudományi karán szerzett diplomákat. Doktorátusát 1976-ban, PHD-jét pedig 1997-ben védte meg. 2001 óta címzetes egyetemi tanár. Nős, két gyermek atyja. Az
ELTE Természetföldrajzi Tanszékének tanársegédje, majd az Országos Környezeti és Természetvédelmi Hivatalnál, illetve annak jogutódainál dolgozott. 1990. december 15-től a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, a Természetvédelmi Hivatal elnöke.
London
A királyi család fekete báránya is megjelent Katalin hercegné temetésén
