Időszerűtlen témák

Egy minapi rádióbeszélgetésben vetődött fel a kérdés: van-e bármi aktualitása, egyáltalán van-e még értelme Trianont emlegetnünk. Nem csupán szájmagyarkodás-e, netán szomszédaink oktalan és szükségtelen provokálása a történelmi országhatárok kérdését szóba hozni, hiszen a politikai határok előbb-utóbb úgyis feloldódnak az egységesülő Európában. Az is meggondolandó, hogy az 1920-as döntés óta már a negyedik generáció lakja a Kárpát-medencét, a XXI. századi fiatalokat minden más jobban érdekli, mint az Osztrák– Magyar Monarchia felbomlásának naftalinszagú históriája. Igen ám – vett fordulatot az élő stúdióbeszélgetés –, csakhogy elég egy menetrendszerű tavaszi árvíz a Felső-Tisza-vidéken, vagy egy kiadós ciánszennyezés a Szamos romániai területén, és mindjárt megkerülhetetlenné válik bizonyos történelmi előzmények és összefüggések felemlegetése. Továbbá bárminő illetlenségnek tűnik is kedves szlovák szomszédaink előtt egy bizonyos hétszázezres magyar kisebbség létéről szót ejteni, a tényszerű hírekből semmiképpen sem maradhat ki, hogy éppen most, az emberi szabadságjogok európai beteljesedésének korszakában hozott a pozsonyi parlament egy példátlanul reakciós döntést a felvidéki magyarok demokratikus népképviseletének meghiúsítására.Az esti rádióműsor időszerű témái közt szerepelt az elmúlt napok rendkívüli hősége is, ezzel összefüggésben a globális felmelegedés, illetve hazai élővizeink aggasztó állapota. A Balaton vízszintje, annak dacára, hogy a Sió-csatornát már negyedik éve nem nyitották ki, a nyáron megint fél métert apadt, a déli parton homokpadok bukkantak felszínre. Egy másik friss hír szerint a Mosoni-Dunából egyszerűen eltűnt a víz, Győr térségében több hajó szárazra került. Ez utóbbi baj azonban nem írható a világméretű környezetszennyezés számlájára, a Dunán éppen egy kisebb árhullám vonul le. A szigetközi ágba történetesen azért nem jut víz, mert a szlovákok önhatalmú folyamelterelése óta az ő kezükben van a vízmegosztás lehetősége, és ha nem adagolnak elég mennyiséget Magyarország felé, legfeljebb leshetjük az éltető vizet, és udvariasan panaszkodhatunk miatta. Mindenki előtt ismert, hogy immár nyolcadik éve hektikus vita tárgya országaink között a méltányos – és a természet megóvása érdekében halasztást nem tűrő – vízmegosztás. Eddig bármilyen szemmel látható eredmény nélkül. A Szigetköz élővilága máris súlyosan megsínylette az 1993. október 23-án, a pozsonyi kormány egyoldalú politikai döntésének megfelelően végrehajtott dunacsúnyi vízrablást. A szlovákok megbánást nem mutató cinizmusát pedig mi sem jellemzi jobban, minthogy a közelmúltban hivatalos helyen kiadott, magyar nyelven is hozzáférhető idegenforgalmi kiadványban olyan fényképpárt közöltek egymás mellett, amelynek aláírása szerint a bősi duzzasztás következtében újra vízzel telt meg a természetes folyamág, holott ennek tényszerűen az ellenkezője igaz.A magyar diplomácia mozgásterét évtizedek óta sajnálatosan leszűkíti, hogy bármely jogos problémánk, sérelmünk felvetésekor – legyen szó a kisebbségi jogokról vagy környezeti vészhelyzetről –, azonmód elhangozhat velünk szemben valamiféle területi revízió vádja, amellyel szemben hagyományosan nem számíthatunk semmiféle nemzetközi megértésre.Nos, ennyiben sajnálatosan „időszerűtlen” a trianoni témakör szóba hozása.