MI A MAGYAR?

Nagy Érdemű Consiliarius Úr,
Tekintetes Uram!
Valahára talán lehet szerencsém az én szerencsémet öszveszedni, s elkezdeni azt a hazafiúi iparkodásomat, a mely nem magyar szívem, hanem az időnek szomorú környülállásai miatt csüggedett el. Nálunk nem a hazának fiai változtak el, hanem a haza, vagy talán nem is a haza, hanem egyéb... Boldog vagy oh kisded Erdély! Bár a csínos Europának legvégsőbb szélein fekszel is, boldog vagy, és te fogod bé a legutolsó Magyarnak szemeit; mikor mi már vagy Oesterreicherek vagy Rusznyákok leszünk az Árpád és a hét Kapitányok sírja felett!
De nem panaszolkodom. Biztat engemet a szűk Erdély, míg ha Magyarország Styriává lesz is, biztat engemet ez a kis tartomány, melynek nemes törekedései a Duna s a Tisza négy tágas circulusait megszégyenítik. Vajha tihozzátok, Bethlen fejedelem tartományának nagy lelkű polgárai! ? vajha tihozzátok csak egyszer béutazhatnék: akkor, ? oh akkor Volga és Caspium kiköltözött lakosinak, édes elhúnyt őseimnek ereklyéit bámulhatnám máz nélkül való egyenességtekben!
Énnékem ez a szerencse ? egy Bihar vármegyében születettnek ? nem adatott. Hányt engemet a szerencse tulajdon hazámban és tulajdon hazámért... és egyedül az nyugtatott engemet, s a serkengetett eddig, az ébresztett a munkára, hogy ha nem telt is, akartam, ha másért nem is, legalább a jövendőért. Ti pedig más hazából való testvért hazánkfiai! Ti boldogultok; s legalább minket elkedvetlenedteket vígasztaltok. Néktek örűlni fog a jövő, ama késő, emberi nyom, mi rajtunk pedig szánakozik.
Éljetek szerencsésen magyar Helvetiának szerencsésebb polgárai; mi csak igyekezni akarnánk, ti néktek pedig munkálkodni is lehet: munkálkodjatok!
Én magamat és csekély tehetségemet ajánlom a Tekintetes Consiliarius Úrnak
Hív tisztelője Csokonai Vitéz Mihály
(Csokonai Nagybajomban, 1798. augusztus 4-én írt levele Aranka Györgyhöz)

*

... Ez a Mihály, ha tíz-húsz évvel gyorsabban születik ? hamarabb ? nagyon jóravaló valaki lesz. Elkésett, elkésették... Ő már Voltaire-t fordítja, a szegény, s mivel nem harcias lélek, csinál ő is egy minden-mindegy filozófiát. Ha fölemelik az Olimpuszra, az is jó, ha beletapossák a sárba, az se rossz. Az ő harciassága voltaképpen nem is ő benne, Csokonaiban tombolt. De az akkori, azelőtti, jóval azelőtti s a mostani Magyarországban. Megfojtunk mindenkit, aki nem éli a mi életünket (nem jut eszembe hirtelenül, hogyan mondják ezt magyarosabban). Azon nem csodálkozom, hogy Csokonai megírta ódáját a csikóbőrös kulacshoz, s hogy köpött a maga életidejének Magyarországára. De azon máig s utolsó órámig csodálkoztam és csodálkozom, hogy nem írta meg a legfájdalmasabb magyar blaszfémiát.
(Ady Endre: A magyar Pimodan)