Tollhegyen

Thürmer Gyula augusztus 19-i beszéde – ő aznap tartotta huszadikát – van előttem (élőben hál’ istennek nem hallottam). Ha demagógiából lehetne doktorálni, a munkáspárti vezér lóháton vinné haza a summa cum laude minősítést.
Így viszont rajta kacag a nemzet.
Röviden fogok idézni, Isten ments mentális bajt okozni az olvasónak: „A katolikus egyház felfalja Magyarországot... Orbán Viktor nem elvont Máriának ajánlja az országot, hanem a nagyon is élő egyházi ragadozóknak.”
Ne álljunk le elemezni a thürmeri szamárságot, lesz még belőle elég. (Bár pihenhetnénk ott keveset, kitől vagy mitől elvont a Mária – Thürmeréktől biztosan.) Hosszú a beszéd, csak úgy buzog a szó a parlamentbe aspiráló foxi-marxistából. Néhol ellentmondás is megfigyelhető a kontextusban: „Büszkén emlékezünk Istvánra, első királyunkra. Ő királyságot teremtett, hogy tekintélye legyen Magyarországnak, és előrevigye a hazát.” Kicsivel arrébb: „Soha többet nem kívánjuk vissza őket! Megkapják a magukét az újraállított „irredenta szobrok”, a hadiérdemrendet szerzett Nemeskürty István tanár úr, valamint az „elmúlt évtized legbecstelenebb és legálnokabb törvénye, a státustörvény.” A történelem igazi szereplői mi vagyunk – tájékoztat önmagáról és harcostársairól Thürmer vezér, aki egyébként egyvégtében elvtársozza a mellette zúgó szochazás nyugdíjasokat. „Ma is azt mondjuk, Kádár Jánosnak legyen köztéri szobra Budapesten... A munkásember, a dolgozó büszke Kádár János harminckét évére.” Hogy a bebörtönzött tízezreket és a felakasztott 301-es munkásembereket megkérdezte-e a lánglelkű szónok, arra nézve nincs utalás a beszédben.
Megtudjuk viszont, hogy amennyiben sikeres lesz a Munkáspárt aláírás-gyűjtési akciója, abban az esetben Thürmer Gyuláék azonmód kiforgatják sarkából a földet, csak figyeljünk erősen. (Technikai részletekről nem esett szó.)