A változás maradandósága

Látszólag visszatért a belpolitikai „uborkaszezon”, minden hazai esemény jelentéktelenné törpül a tengerentúli iszonyatos tragédia és várható hatásai mellett. Talán egyedül Csurka Istvánnak sikerült felkavarnia a honi állóvizet, nyilatkozatai oly hevült reakciókat váltottak ki balos-liberálos körökben, mintha viszketőporral megrakott papírrepülőt hajított volna a Köztársaság téri pártházra. A Népszabadság publicistája szerint Csurka felsorakozott Szaddám Huszein oldalára, ami – lássuk be – nem egy dicséretes tett. Informátoraink nem tudnak arról, hogy az iraki vezér előfizetné a „legolvasottabbat”, újságosbódéknál sem szokott magyar nyelvű napilapokat vásárolni, ezért feltehető, Szaddám még nem értesült az örömhírről, legjobb esetben majd országos cimborája, Thürmer Gyula fogja felvilágosítani. Szinte biztosra vehető, hogy a diktátor az ATV Nap-kelte című adását sem nézi vasárnap reggelenként, ezért sejtelme sem lehet arról, hogy támadt egy újabb „szövetségese” R. Székely Julianna személyében. A neves újságírónő imigyen nyilatkozott Lakat T. Károly fénylő mosolya előtt: „Az, hogy ez idáig jutott, ezt kell, ezzel kell szembenéznie bizony Amerikának, amelyik, hát most nagyon-nagyon remélem, hogy senki nem fogja félreérteni amit mondok, de azt kell hogy mondjam, hogy meg kellett kapnia egy hatalmas fejbevágást, hát nem ilyen módon… Mert hosszú távon ez a fajta korrupció, ez a fajta kontraszelekció, ez a fajta élet, az embereknek a meghülyítése és a fogyasztóvá való…” – itt beléfojtották a szót.
Ne foglalkozzunk a zaklatott érzelmekből és az élőbeszédből fakadó esetlenségekkel, inkább nyugtassuk meg R. Székely Juliannát, ahogy Csurka Istvánt sem értették félre, úgy őt sem. Szaddám Huszein oldalán folyamatosan hízik a sor, akár egykoron a moszkvai GUM áruház előtt. Ugyanis, ha hihetünk a Népszabadságnak, mindenki, aki az USA felelősségét is pedzegeti, az Szaddámmal ért egyet, mintegy felsorakozik az ő oldalán.
Ám ne ragadjunk le az iraki pártvezér és debütáns színpadi szerző állítólagos híveinek listájánál, mert a Népszabadság jegyzetírója sem érte be ezzel a szimpla váddal, hanem mélyenszántó, de magasröptű elemzésre adta a fejét a besorolt Csurka és a cinikusan reagáló kormány viszonyát illetően. Megállapíttatott, hogy Csurka pártját nem fogja szétverni a Fidesz, pedig itt volt a kivételes lélektani pillanat, „a fideszes csápok kinyújtásához a MIÉP-szavazótábor felé”. A MIÉP-szavazótábor ezek szerint megúszta, nem úgy, mint az MDF, a KDNP meg a kisgazda szavazótábor, amelyet a fideszes csápok szétütöttek és beszippantottak, mint Marosán a lisztet.
Legyünk nagyvonalúak, s azzal se törődjünk, hogy ki verte szét a pártokat, hogy már a rendszerváltozás hajnalán ki építette be a saját terroristáit, bomlasztó elemeit az éledező politikai formációkba, mert a végén még megint Szaddám Huszeinnél kötünk ki – mint egyetlen lehetséges jelöltnél. De azt sejtetni, hogy a terrortámadással egyetért valamely magyar párt, hogy ebben a hallgatásával cinkos a kormány, s ezen téves premiszszákból (ostobaságokból) kampányoló elméleteket gyártani, szélsőjobbos rémekkel riogatni – nos, ez a megrendülés felettébb sajátos formája. Az egész világ egyetért abban, hogy szeptember 11-én minden megváltozott. Csak nálunk vannak bizonyos politikai körök, szellemi erők, akiknél minden változatlan. Látszólag… (?)