A végtelen Pacepa-történet

Kiemelkedő jelentőségű nemzeti és nemzetközi államférfi – így mutatta be Jimmy Carter elnök az amerikai közvéleménynek a Washingtonba látogató Nicolae Ceausescut 1978 tavaszán. Néhány héttel később a nyugati világ által körüludvarolt Conducator az angol királynő oldalán kocsikázta végig Londont. 1978 júliusában Ion Mihai Pacepa az Egyesült Államokban kért és kapott menedékjogot. A román titkosszolgálat egyik legbefolyásosabb vezetőjének Washingtonban tett vallomásai után húsz évig egyetlen NATO-tagállamban sem fogadták Románia diktátorát. Ekkor és így kezdődött Ceausescu bukása.
Tizenegy évvel a rendszerváltozást követően még nem rehabilitálták Pacepát Bukarestben annak ellenére, hogy megvan az erre vonatkozó bírósági döntés. 1999. június 7-én a román legfelsőbb bíróság elfogadta a főügyész semmisségi indítványát Ion Mihai Pacepa halálbüntetésével kapcsolatban, és arról is döntést hozott, hogy az egykori hírszerzőt rehabilitálja. A bírósági döntés végrehajtása azonban elmaradt, az erre hivatott szervek – a védelmi és a belügyminisztérium, a Külföldi Hírszerző Szolgálat, a Román Hírszerző Szolgálat, az elnöki hivatal – egy lépést sem tettek a Pacepa-ügy rendezése érdekében.
Hős vagy opportunista? – ez a dilemma osztja meg a román közvéleményt azzal az emberrel kapcsolatban, aki huszonhét éven keresztül a legmegbízhatóbb módon és igen magas pozícióban szolgálta ki a kommunista rendszert, illetve személyesen Ceausescut, majd hirtelen távozásával megsemmisítette a bukaresti diktátor alapos munkával felépített nyugati elismertségét. Az 1989 utáni román kormányok közül egyik sem vállalta Pacepa hivatalos rehabilitálását. Ez idáig Adrian Severin exkülügyminiszter volt az egyetlen bukaresti kománytag, aki fontosnak tartotta, hogy személyesen találkozzon az Egyesült Államokban élő egykori hírszerzővel.
Ion Mihai Pacepa alig érkezett meg az amerikai kontinensre, máris a keblére ölelte a washingtoni kormányzat. Szinte feltétlen volt a bizalom irányában, ami némileg meglepő tekintélyes kommunista múltjának ismeretében. 1978. július 28-án, amikor politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban, Pacepa tábornoki rangban volt, és egyszerre töltötte be az elnöki tanácsadói, a belügyminisztériumi államtikári, valamint a Külföldi Hírszerző Szolgálatnál a vezetőhelyettesi pozíciót. Ő az egyetlen magas beosztású hírszerző, aki a kommunista tömbből a tengerentúlra menekült. Rendkívül rövid idő alatt véleményformáló tényezővé vált a washingtoni diplomáciában, s ebben a szerepkörben kísérte végig a fejleményeket. 1987-ben a Politique Internationale című tekintélyes francia folyóirat beszámolt az amerikai kabinet azon üléséről, amelyen Ronald Reagan megkapta a felhatalmazást első moszkvai látogatására, a Mihail Gorbacsovval folytatott megbeszélésekre. Ezen a kormányülésen George Shultz külügyminiszter közös amerikai–szovjet tudományos együttműködési megállapodás aláírására tett javaslatot. Reagan – aki előzőleg konzultált a kérdésről Pacepával – elutasította minisztere javaslatát, arra hivatkozva, hogy egy ilyen egyezmény lehetővé tenné a KGB számára az ipari kémkedés mértékének fokozását. Az elnöki döntés az egykori román hírszerző tanácsa nyomán született. „Ha Pacepa nem ért egyet a javaslattal, akkor én sem értek egyet vele” – fogalmazott Reagan. Az Amerikába szökött tábornok szavára mindvégig odafigyelt a washingtoni kormányzat. Hogy Pacepa teljes bizalomnak örvendett és örvend ma is a nyugati világban, azt mi sem igazolja jobban, mint az az ipari kémelhárításról szóló tanulmány, amelyet a mai napig oktatnak a NATO-országok titkosszolgálatainál – írja a bukaresti Ziua című napilap. Az őt körülvevő tisztelet ellenére az amerikai állampolgárságot csak tíz évvel a menedékjog kérését követően, 1998-ban kapta meg.
Az Egyesült Államokban Pacepa íróként is bemutatkozott. Hazánkban is közismert Vörös horizontok című könyve, a Nyugaton megjelent első olyan mű, amely leírja, milyen az élet egy kommunista diktátor udvarában. Sajtófotók igazolják, hogy az idősebb George Bush elnöksége idején folyamatosan az íróasztalán tartotta a Ceausescu igazi arcát bemutató könyvet. Pacepa a lányának dedikálta könyvét. A fiatal Dana apja távozása után gyakorlatilag túszként maradt Romániában, s vélhetően csak Bush elnök és Dick Cheney képviselő (jelenlegi alelnök) Ceausescuhoz intézett leveleinek köszönhetően élte túl a történteket. Dana csak 1990-ben kapott amerikai vízumot. S amikor a Pacepa család tagjai azt hihették, tárt karokkal fogadja majd őket Románia, nagyot kellett csalódniuk. A román sajtó a rendszerváltást követő hónapokban az egykori hírszerző nevétől volt hangos, de az új politikai vezetés nem akart tudomást venni róla. Sőt Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat első embere valóságos kampányt indított ellene. A legkülönbözőbb manipulatív dokumentumok láttak napvilágot, amelyekben igyekeztek hiteltelenné tenni az Amerikában híressé vált tábornokot. Érdekes módon az 1996-ban hatalomra került, Emil Constantinescu nevével fémjelzett vezetés sem igyekezett elősegíteni a Pacepa-ügy rendezését. Ion Iliescu jelenlegi államfő egy televíziós interjúban elmondta, hogy Pacepát tartja felelősnek, amiért a Securitate figyelte őt 1977–78-ban. A román elnöknek a hivatalos rehabilitálást ellenző álláspontja annak dacára rendíthetetlen, hogy az ifjabb Bush által irányított washingtoni adminisztráció nyilvánvalóan igen pozitívan értékelné, ha Bukarest az államvezetés szintjén ismerné el Pacepa 1978 utáni érdemeit.