A vidámság könnyei

Mi a színész? Költők tolvaja, fintorgyűjtemény, eleven ruhatár. Költők tolvaja, aki a teremtő művészettől lopott tűzön süti a maga pecsenyéjét, minden vágyak, minden szerelmek, minden sírások, minden tréfák, minden szenvedélyek torz arcainak fintorgyűjteménye, százezer esztendő és millió idegen ember köntösének eleven ruhatára.”
Kísérteties pontossággal illik a színjátékosokat kiválóan ismerő Beöthy László meghatározása a színjátékot kiválóan művelő Bilicsi Tivadarra. E néhány röpke sorból, ha figyelmesen olvassuk, sorra előbukkannak azok a hiteles és erős hívó szavak, amelyekkel Bilicsi alakját az ünnep alkalmából megidézhetjük. A képzeletben babérkoszorúval övezett háromjegyű szám nála nem megrendült áhítatot parancsol, hanem a maradandóság örömére int szelíden. Mert bizonyára ő az elmúlt évszázad legkortalanabb színésze, akit a szeretetteljes derű, az élet sója változatlanra konzervált, hogy szinte úgy jelenhessen meg előttünk film- és hangszalagok jóvoltából, mondjuk, 1935-ben (Ez a villa eladó), mint 1970-ben (Tévedni isteni dolog), hogy filmes pályája két szélső pontját említsük.
Férfikora delén, 1932 és 1945 között hatvannyolc nagyjátékfilmben látható, kivéve azt a néhányat, amely a viharos időkben elveszett vagy megsemmisült. A filmekben többnyire rezonőr, másodhegedűs, aki soha nem játszik hamisan. Maga a jóság, a megértés, a segítőkészség. Az a ritka típus, akinek ha ellopják a cilinderét, ráadásnak odaadja a sétapálcáját is. Eme filmszerepei alapján jótékonysági segélyegyletet nevezhetnének el róla, s akik ismerhették, állítják, ilyen volt a való életben is.
Választékosan gazdag volt „eleven ruhatára”, akár a vásznon, akár a deszkán szólították jelenésre: megfért itt sok-sok szerep a Behajtani tilos! minden mozdulatában balszerencsés bútorbolti eladójától – tetszenek emlékezni, hogyan ragasztotta Vaszary Piri szoknyájára a lekváros kenyeret? – az Aranyóra ötletekben kifogyhatatlan svihák nőcsábászáig, akinek Szörényi Éva rendre kosarat ad. Az úgynevezett könnyű műfaj változataiban – vígjáték, bohózat, komédia, operett – nyújtott megszámlálhatatlanul sokfélét, jellegzetes pesti alakokat formálva a Papucshős úrhatnám házmesterétől a Katyi nagyképű színészéig; ilyen volt a remekelő Tolnay Klári oldalán a kevés főszerep egyikében, amelyben pompás stílusparódiával a szakmáról is vallott, megmutatta, milyen a jó színész a rossz színész bőrében, elmerészkedve a ripacskodás határáig, de csak jelzésképpen: „ők így csinálják...”
Ha kellett, csipetnyi linkséget adagolt a figurához, hogy hiteles legyen a szélhámosság, de hatalmas „fintorgyűjteményében” legföljebb groteszk darabokat lelhetünk, a szélsőségre sosem vállalkozott, azt már nehezen hitték volna, megmaradt „minden tréfák” nagymesterének „minden sírások” szörnyetege helyett, így látjuk máig: ő a drága, vigasztaló, kedélyes atya. Ebben a körben szerepelt tiszta lénye teljességével – ez volt a szerepköre.
„Róza, magában túlteng a próza, maga bölcsebb, mint Spinoza” – dalolja a dali társulat lelke és oszlopa, Rettegi Fridolin a Szabin nők elrablásában vagy ötszáz (!) estén, szűnni nem akaró taps és kacagás közepette. És bruhaházott mint Kelemen bohóc a Csinn-bumm cirkuszban a gyerekeknek, és mulattatta a felnőtteket mint Almády, a Játék a kastélyban szoknyavadász, öregedő hősszerelmese, akinek büntetésből kimondhatatlanul hosszú francia neveket és címeket kellett megtanulnia és elmondania, vezekelendő egy hódításért, talán az utolsóért.
A sokoldalú „költők tolvaja” szívhez szólóan szavalt A néma leventében Heltaitól, és az ifjú szívekhez szólt, Rómeóhoz és Júliához Shakespeare soraival, Lőrinc barát csuhájában. Miként a nemes aszúvá érő bor, úgy érlelődött talentuma, s jutott el a mély, sűrű, tragikus ábrázolóerőig: fölvette Ed Mosher köntösét O’Neill Eljő a jeges című drámájában, és a rettenetes sorsú, a pénz gyalázatának meg a gyalázatos pénznek áldozatul eső Ill mitikus alakját is megjelenítette Az öreg hölgy látogatásában, Sulyok Mária oldalán, a Vígszínházban, ahol színre vitték Dürrenmatt tragikomédiáját. A szerencsések pedig még láthatták Aldo Nicolai háromszereplős bravúrdarabjában Bulla Elma és Páger Antal mellett, ők, Hárman a padon, a klasszikus triász, az eleven színészmúzeum, egy búcsúzó világ búcsúzó képviselői, akik előadásonként léleképítő leckét adtak a Pesti Színházban a mesterség rangjáról, a közönség megbecsüléséről, a játék és az élet végtelen szeretetéről.
Bill bácsi, a függöny legördült, de a taps tovább zúg, egyre erősebben.
Most is hallani.