Az amerikai álom terrorizálása

A legsúlyosabb veszélyforrás mára éppen az emberi magatartás lett, s ebből a megközelítésből egyáltalán nem volt váratlan az Amerika elleni terrortámadás, véli Kopp Mária, a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének igazgatója. Az orvos-pszichológus éppen azt tartja megdöbbentőnek, hogy nem számoltak egy ilyen katasztrófa bekövetkeztével akkor, amikor a civilizáció egy hihetetlenül sérülékeny világot hozott létre.

A technika és a civilizáció olyan fejlettségi szintre jutott, hogy mára a legsúlyosabb veszélyforrás éppen az emberi magatartás lett. A magatartás-tudomány a második világháború után éppen azért jött létre, mert a tudósok, orvosok, pszichológusok megdöbbentek azon, hogy miként lehet civilizált országokban, például Németországban, olyan szörnyűségeket elkövetni, mint amilyen a holokauszt volt – magyarázta Kopp Mária. Az Egyesült Államok elleni terrortámadás természetesen az egész világot sokkolja, de nem szabad elfelejteni, hogy a második világháború alatt a mostani tragédia többszörösét élte át az emberiség.
A magatartás-tudomány kialakulása óta számtalan helyen leírták, hogy bizonyos emberi magatartás az emberiség pusztulásához fog vezetni, ha nem teszünk ellene. Erre a hangra nemigen figyeltünk, és a fejlődés jelszavával egy nagyon nehezen elviselhető, rengeteg ellentmondással bíró világot hoztunk létre, amely az emberi személyiség fejlődését nem tartja alapvető célnak. Rengeteg híradás szólt ugyanakkor arról, hogy a terrorizmus vált a legsúlyosabb veszéllyé. A katasztrófafilmekben számtalan, a mostani tragédiához hasonló jelenetet lehetett látni, s az is önmagáért beszél, hogy egy amerikai zenekarnak a támadás előtt egy hónappal készített videoklipjében a New York-i világkereskedelmi központ mindkét tornya lángokban ég, ők pedig zenélnek előtte. A magatartás-kutató meggyőződése: ilyen környezetben egyáltalán nem volt váratlan a múlt heti terrortámadás bekövetkezte, számára éppen az a megdöbbentő, hogy nem számoltak vele.
Az amerikai társadalom hihetetlenül súlyos krízisen megy keresztül, egy válság azonban mindig lehetőség a továbblépésre – véli az orvos-pszichológus. Mint mondta, infantilis állapot volt, amelybe az amerikai társadalom beleringatta magát, most sajnos rá kellett döbbenniük, hogy ők sem sebezhetetlenek. Kopp Mária szerint a kiútkeresésben komoly segítséget nyújthat az, hogy a média roppant éretten viselkedett. Míg máskor élőben közvetíti a szörnyűségeket, most viszont az összefogás képeit mutatta, felismerte azt, hogy a mai világban a médiának alapvető szerepe van. Maguk az emberek is segítőkészségről tettek tanúságot, nagy a veszélye azonban annak, hogy ez átfordulhat ellenségkép-keresésbe. Magatartás-tudományi tény, hogy a legegyszerűbb az érzelmeket levezetni, ha ellenséget keresünk, összefogni is úgy könnyű, ha van ki ellen. Amennyiben a közös ellenség nem személyeket jelent, hanem azt, hogy egyfajta szemléletet, szélsőségeket, a terrorizmus alapját képező fanatizmust, előítéleteket akarjuk mindenáron elkerülni, akkor ez jó dolog. Megvan ugyanakkor annak a veszélye is, hogy az ellenséget gyűlölni kezdik és általánosítanak majd. A szerencsétlen afgán kecskepásztorok pedig még autóban sem ültek, nemhogy repülőn, ők nem tudtak volna egy ilyen támadást véghezvinni, és nem is akarnak. Ezt a szörnyű tettet valószínűleg dúsgazdag fiatalok követték el, akik kiszakadtak saját környezetükből, nyugati egyetemekre jártak, látták az erőszakkultúrát, s ez részben hatott is rájuk. Úgy érezték, hogy ez valami iszonyatos gonosz dolog, fel kell lépniük ellene. Hogy mi lesz erre Amerika válasza? A közvetlen jövő a politikusok magatartásától függ, a terrorizmusnak azonban mindenképpen célja, hogy a másikat esztelen rekciókra késztesse. Ha ebbe a csapdába belemegy a világ, akkor egy megnyerhetetlen háborút indít el.
Arra a kérdésünkre, hogy az áldozatok hozzátartozóinak mennyi időre van szükségük, hogy lelkileg felépüljenek, Kopp Mária kifejtette: az egészéges gyászreakció a legsúlyosabb esetekben is legfeljebb két esztendő. A mai világnak azonban egyik nagy tragédiája, hogy nem tudunk jól gyászolni. A természetes közösségekben az elhunyt hozzátartozói kimutathatták érzelmeiket, sírhattak, kesereghettek, jajgathattak, siratót énekelhettek. Abban az esetben, ha valaki mások előtt hangosan kimondja fájdalmait, veszteségét, az olyan mértékben felszabadítja rettenetes sebét, hogy utána sokkal könnyebb visszatérnie. Szükséges a gyász, és ez most talán megadatik az amerikaiknak, fogalmazott az orvos-pszichológus. Hiszen a gyász ebben az esetben nemcsak a közvetlen hozzátartozókat érinti, hanem bizonyos értelemben az egész amerikai álmot, a mindenekfelett-valóság tudatát. Az amerikaikban nagyon is benne volt az „übermensch” szemlélet, persze sok minden alátámasztja, hogy rendkívüli teljesítményekre képesek, de a mások felett állóság érzése veszélyes, kóros lelkiállapot. Ha ebből most kilépnek, akkor felfedezhetik, hogy talán nem csak azok a fejlődés valódi céljai, amelyeket ők mindennél fontosabbnak tartanak. Ha megpróbálják reálisan értékelni az általuk létrehozott világot, az az egész amerikai társadalomnak és az egész világnak jót tehet – vallja Kopp Mária. A csapás ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy hihetetlenül sérülékeny az a civilizált világ, amit mi magunk hoztunk létre, s éppen ezért sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk az emberi magatartás torzulásainak megelőzésére.